Húsvét hétfőn nem történt halálos baleset az utakon

  • Nem vadászott húsvétkor ittas vezetőkre a rendőrség, mégsem ittak többet a sofőrök.
  • Már amúgy sem a húsvét a fő szezon az ittas vezetőkre vadászó rendőrök számára.

Úgy tűnik bejött a rendőrség számítása.

Két éve 81 ittas vezetővel szemben jártak el a rendőrök a húsvéti hosszú hétvégén, ami hazánkban hagyományosan a nagy rokonlátogatások és ivászatok időszaka. Volt tehát némi kockázata annak, hogy az ünnepi készülődés közepette előre bejelentették: Az idén nem az ittas vezetőkre, hanem a biztonsági övet és a biztonsági gyermekülést nem használókra fókuszál.

Hozzátették ugyan, hogy akit az övhasználat elmulasztása miatt megállítanak, azt bizonyosan meg is szondáztatják. Még így is istenkísértésnek tűnt a bejelentés.

Az ORFK illetékese azzal érvelt, hogy a baleseti statisztikák jelentősen javultak, úgy tűnik, a pandémia fegyelmezettebbé, szabálykövetőbbé tette az autósokat. Ezt kívánták kvázi jutalmazni azzal, hogy nem állították le válogatás nélkül az autósokat, csak azért, mert húsvét van, amikor a hagyomány szerint minden rendőrnek szondáztatnia kell, ha kell, ha nem.

Úgy tűnik bejöttek a rendőrség számításai. Mindösszesen egyetlen eggyel több, azaz 38 részeg autóssal szemben kellett intézkedniük a húsvéti ellenőrzések során, mint tavaly. Még egy évvel korábban, 2019-ben 81 ittas sofőrt kapcsoltak le a rendőrök.

A közlekedésrendészet tapasztalatai szerint egy ideje már nem a húsvét a fő idény az ittas vezetőkre vadászó rendőrök számára. Megszokták az autósok, hogy olyankor sok rendőr cirkál az utakon sok szondával, ezért vezetés előtt sokan még azok közül sem isznak inkább, akik máskor szemrebbenés nélkül megteszik.

Kifejezetten örömteli hír azonban, hogy az ünnepi időszakban csupán egy halálos kimenetelű közlekedési baleset történt, míg tavaly 6-an, 2019-ben 7-en vesztették életüket a húsvéti időszakban az utakon.

Az idei halálos baleset amolyan egyautós tragédia volt. A hivatalos megfogalmazás szerint „a balesetet szenvedett jármű egy kanyarban eddig tisztázatlan okból és körülmények között kisodródott…”.

Berzai Zsolt alezredes, az ORFK balesetmegelőzési osztályvezetője szerint az autósok a jelek szerint nem éltek vissza a bizalommal, azaz nem ittak többet csak azért, mert a rendőrség „most úgy sem szondáztat nyakra-főre, mint máskor szokott húsvétkor”.

Valószínűbbnek tűnik azonban, hogy az autósok egy része általában nem iszik, ha vezet, akik pedig szoktak, azok nem hitték el, hogy a rendőrség felhagy a megszokott húsvéti szondáztatással. Bejelentették, hogy lesznek ellenőrzések, csak most nem az ittas vezetőkre fókuszálnak. Ebből azonban egy óvatos rutinos ittasan is vezető levonhatta azt a következtetést is, hogy jobb a békesség, mert ha egy rendőrnél szonda van, márpedig az minden közlekedési rendőrnél van, az előbb-utóbb előkerül.

Nem tudni, pontosan hányszor került elő a szonda az utakon húsvét hétfőn, amikor az ígéret szerint fő szabályként nem az ittas vezetőkre vadásztak a rendőrök. Nem tudhatjuk azt sem, hogy hány sofőr ellen indult volna eljárás akkor, ha a rendőrség ugyanúgy szondáztatott volna húsvétkor, mint korábban bármikor.

A balesetek, azon belül is a súlyos sérüléssel végződött és a halálos kimenetelű esetek száma azonban azt mutatja, hogy az autósok tényleg fegyelmezettebbek voltak, de legalábbis óvatosabbak és szerencsésebbek voltak, mint a korábbi évek húsvétjain. Márpedig a lényeg, hogy mindenki élve, épen hazaérjen. (Ezért is fontos ismételten hangsúlyozni: Húsvét hétfőn nem történt halálos baleset Magyarországon!)

Mert mindenkit haza várnak…!

F.Gy.A.