Ittasan autózott a gyanúsítotti rendőrségi kihallgatására az ittas vezetéssel gyanúsított sofőr

  • 40 kilométeres ámokfutás, kitört kerék, figyelmeztető lövések – minden, ami egy krimiben látványos, a valóságban veszélyes.
  • Azért nem állt meg a rendőröknek, mert ittas volt és a korábbi közlekedési szabálysértéseiért már a jogosítványát is elvették.
  • Nem volt jó ötlet a sofőr részéről ittasan autóba ülni és a megengedett kétszeresével hajtva menni az ellen ittas vezetés miatt folyó ügyben a gyanúsítotti kihallgatására.
  • Két év alatt kilenc közlekedési szabálysértés miatt indultak különféle eljárások ellene.

Ittas vezetés gyanúsítottjaként idézték a férfit a Kecskeméti Rendőrkapitányságra, de ott hiába várták. A Pest megyei férfi leautózott ugyan Kecskemétre, a városban azonban utolérte a végzete.

Mindez december 4-ént történt. A gyanúsítotti kihallgatására tartó férfi mintegy 100 kilométer/ órás sebességgel vezetett Kecskemét belvárosában, ezért figyeltek fel rá a rendőrök. Kéklámpa-szirénával a nyomába eredtek. Egyértelműen jelezték a számára, hogy igazoltatni akarják, ő azonban a megállás helyet a menekülést választotta.

Egy közel 40 kilométeren át tartó, valóban krimibe illó autós üldözés kezdődött ez után a környéken járőröző rendőrök és a 24 éves ámokfutó között, rendőrautóból és ideiglenes a rendőrség szolgálatába állított nyerges-vontatóból rögtönzött útakadállyal, koccanással, összetört virágtartókkal és az útról menekülő autósokkal, figyelmeztető lövésekkel.

A 24 éves sofőr az 5-ös úton menekült a rendőrök elől, akik egy rögtönzött útakadállyal próbálták megállítani a városon kívül. Az út jobb oldalán megállítottak egy méretes nyergesvontatót, az út túloldalán pedig egy megkülönböztető jelzését használó rendőrautó várta a menekülőt.

Csakhogy az ámokfutó sofőr nem lassított. A rendőrök elkerülendő, hogy a járőrkocsiba rohanjon, megpróbáltak lehúzódni az útról, ezzel szabad utat biztosítani a menekülőnek, ez azonban csak részben sikerült. A száguldó autó a járőrkocsi bal hátuljának ütközött. Ettől azonban sofőr még nem vesztette el uralmát a járműve felett, lényegében lassítás nélkül, igen nagy sebességgel menekült tovább Lajosmizse irányába.

A városban több virágtartót is elsodort. Egyszer hirtelen szembefordult a forgalommal, majd egy erős fékezés következtében megpördült és egy rendőrautó első lökhárítójának csapódott.

De ezzel még mindig nem volt vége!

A menekülő sofőrnek ismét csak sikerült kereket oldania üldözői elől, közben folyamatosan veszélyeztette a városban szabályosan közlekedőket – autósokat, kerékpárosokat, gyalogosokat, mindenkit. Nem egy gépkocsivezetőnek pánikszerűen kellett lemenekülnie az útról, másoknak vészfékezéssel kellett megállniuk, elkerülendő a beláthatatlan következményekkel járó karambolt.

A rendőrök folyamatosan a sarkában voltak. Egy járőrkocsi kerülő úton elévágott, s amikor az ámokfutó utolérte, próbálta lelassítani, kifékezni, ahogy mondani szokás, megállásra kényszeríteni, de ő nem hagyta magát. Megelőzte a kéklámpa-szirénával előtte haladó járőrkocsit és – biztos, ami biztos, csak, hogy legalább az az egy kocsi ne üldözhesse tovább – még az útról is megpróbálta leszorítani.

Lajosmizsét elhagyva a hajsza a Kerekegyháza felé vezető úton folytatódott. Ott azonban az ámokfutó autója egy csikorgó manőver után hirtelen megadta magát. Nem bírta az üldözéssel járó megpróbáltatásokat a kereke, és kitört a helyéből. Az autó irányíthatatlanul lesodródott az útról, egy fának csapódott. Ott állt meg végül.

A 24 éves sofőr azonban még mindig nem adta fel. A rendőrök vallomása szerint a kesztyűtartóba nyúlt, ami a krimik és az álmoskönyvek szerint semmi jót nem ígért az üldözői számára. Mintha kivett volna valamit, úgy látták, amit aztán gyorsan zsebre tett.

Kiszállt az autóból, de még ekkor sem adta meg magát. Zsebre dugott kezekkel próbált tovább menekülni. Mivel a rendőrök nem tudhatták, nem fegyvert rejtett-e el a zsebében, három figyelmeztető lövést adtak le, de még ez is kevés volt. A férfi, mintha meg sem hallotta volna, tovább menekült, amíg egy rövid gyalogos üldözés után a rendőrök végül leteperték és megbilincselték.

Ha némi késedelemmel, és nem kevés izgalom után is, de végül mégiscsak sort tudtak keríteni a kecskeméti rendőrök a férfi gyanúsítotti kihallgatására, még ha nem is abban az ügyben, amiben eredetileg beidézték.

Vallomásában a gyanúsított azzal magyarázta a menekülését, hogy ivott, mielőtt autóba ült volna, ráadásul jogosítványa sem volt, mert az a korábbi ügyei miatt egy évre bevonták.

Az nem derült ki miért ivott a gyanúsítotti kihallgatása előtt, ahol az ellene ittas vezetésért indult eljárásban akarták kihallgatni. Ahogy az sem, miért autóval ment a kihallgatásra, amikor nem volt érvényes jogosítványa.

Az elmúlt két évben ugyanis összesen kilenc gépjárművezetéssel összefüggő szabálysértést követett el. Emellett az elmúlt három hónapban eljárás indult még ellene lopásért és felfegyverkezve elkövetett garázdaságért is.

Ezekhez jött most még az újabb ittas vezetés, a gépjárművezetés eltiltás hatálya alatt, a közúti veszélyeztetés és nem utolsó sorban a hivatalos személy elleni erőszak is.

Mit mond mindezekről a Btk.?
Járművezetés ittas állapotban [Btk. 236. §]
Aki ittas állapotban vasúti vagy légi járművet, gépi meghajtású úszólétesítményt vagy közúton, illetve közforgalom elől el nem zárt magánúton gépi meghajtású járművet vezet, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény súlyos testi sértést, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált, és öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget okoz.

Közúti veszélyeztetés [234. §]
Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton más vagy mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény súlyos testi sértést, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget, öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált, illetve öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget okoz.

Hivatalos személy elleni erőszak [310. §]
Aki hivatalos vagy külföldi hivatalos személyt jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz, vagy éppen intézkedésre kényszerít, az eljárása alatt, illetve emiatt bántalmaz, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a hivatalos személy elleni erőszakot csoportosan, fegyveresen vagy felfegyverkezve követik el.

A „Járművezetés az eltiltás hatálya alatt” szabálysértés, amiért külön szabálysértési eljárás indulhat a sofőr ellen…

A gyanúsított közlekedési előéletére, az ellene folyamatban lévő eljárásokra és a jelen ügy súlyosságára tekintettel, a rendőrök sérelmére elkövetett bűncselekmények nyomozására országos hatáskörrel jogosult Központi Nyomozó Főügyészség Szegedi Regionális Nyomozó ügyészsége hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntette miatt kezdett nyomozást az ámokfutó ittas vezetővel szemben és indítványozták letartóztatását, amit a bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően el is rendelt.

F.Gy.A.