Négylábúaknak felhajtani tilos!

• A vadászati törvény módosításának hatására jelentős változás nem várható.
• A gyorsforgalmi utakat úgy kell üzemeltetni, hogy azokra vad ne jusson fel.
• Tudja melyik az a három eset, amikor mégis a vadásztársaság fizette a kárt?

Július elsején lépett hatályba A vad védelemről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény legutóbbi módosítása. Eszerint a jövőben – értsd: 2023. július 1-t követően – „A vadászatra jogosult a vadászható állat által okozott kárért való felelősség Polgári Törvénykönyvben foglalt szabályai alapján köteles a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárt megtéríteni azzal, hogy a vadászatra jogosult ellenőrzési körén kívül eső oknak a vadászati jog gyakorlásán és a vadgazdálkodási tevékenység folytatásán kívül eső okot kell tekinteni.

A vadászható állat által okozott kárért a fokozott veszéllyel járó tevékenységért való felelősség találkozása esetén a Polgári Törvénykönyvnek a veszélyes üzemek találkozására vonatkozó szabályait kell alkalmazni.

Nem minősül a vadászatra jogosulttal szemben felróható magatartásnak, ha a vad az életmódjából, szokásos táplálkozási, szaporodási viselkedéséből következő helyváltoztatása miatt jelenik meg a lakott területen kívül közúton, autóúton, autópályán vagy a település belterületén, kivéve, ha a vad megjelenése a vadászatra jogosult tevékenységével áll okozati összefüggésben.

A vadászati törvény módosítása július 1-től azt is kimondja, hogy a gyorsforgalmi utakat úgy kell üzemeltetni, hogy azokra a vad ne jusson fel.

A legtöbb sajtóorgánum azonnal megkongatta a vészharangot: „Ezentúl szinte minden esetben az autót vezető, kárt szenvedett fél lesz a hibás vadgázolás esetén”, írták szinte egyöntetűen! Voltak, akik felvetették, hogy ez után már majd a vadásztársaságok az elütött vad árát is kifizettetik a gázoló autósokkal.

Azonban a helyzet az, hogy – bár a törvénymódosítás kétségtelen hordoz magában némi kockázatot az autósokra nézve – a lényegét tekintve a korábbi bírói gyakorlatot szövegezték át törvénnyé.

Kovács Kázmér közlekedési ügyekre specializálódott ügyvéd, a Magyar Autóklub Jogi Bizottságának elnöke a törvénymódosítás kapcsán nem számít jelentős változásra a joggyakorlatban.

Vadbalesetek, vadgázolások esetén, mint mondta, mindig három szereplő felelősségét kell vizsgálni: az autósét, aki a vadat elgázolta, a területileg illetékes vadásztársaságét és a közútkezelőét.

Nemigen volt rá példa az utóbbi időben, fogalmazott Kovács Kázmér, hogy a szabályosan közlekedő autós érvényesíteni tudta volna kárigényét a területileg illetékes vadásztársasággal szemben. Erre kizárólag akkor lett volna lehetősége, ha bizonyítani tudja, hogy a vadásztársaságnak felróható cselekedetek vagy körülmények miatt futott ki a vad a közútra.

Ilyen felróható cselekmény vagy körülmény például a vadászat, ha közvetlenül az út közelében zajlik vagy ha abba az irányba hajtják a vadat. Ha az út közvetlen közelében alakítottak ki etető, itató helyet a vadak számára, vagy ha a vadásztársaság annak ellenére nem kérte a rendőrség és a közútkezelő intézkedését – jelesül vadveszélyre figyelmeztető táblák kihelyezését –, hogy az adott szakaszon korábban gyakoriak voltak a vadelütések.

Az évek óta fennálló töretlen bírói gyakorlat szerint a vadgazdálkodás és gépjármű-üzembetartás is veszélyes üzemnek minősül. Két veszélyes üzem konfliktusa esetén pedig a felek a felróhatóságuk arányában kötelesek egymásnak kártérítést fizetni. Amennyiben a történtekért egyik fél felelőssége sem állapítható meg, mindkét (vagy több) érintett a maga kárát köteles viselni.

Ez a gyakorlatban eddig azt jelentette, hogy a területileg illetékes vadásztársaság tudomásul vette a balesetet szenvedett vad pusztulását, az elszenvedett vadkárt, az autós pedig – vagy ha volt speciális vadkárbiztosítása, akkor az autós és a biztosítója – fizette az autóban keletkezett károkat.

Önmagában még az is kevés volt a kárfelelősség áthárítására a vadásztársaságra, ha a járművezető kifejezetten óvatosan, lassan haladt. Végül is, lehet bármilyen óvatos valaki, ha oldalról az autójába rohan egy mázsás dámszarvas, nem tehet semmit. Az autó biztosan megrongálódik, és hogy a vaddal mi történik, sokszor azon múlik, hogy fogott talajt az állat és, hogy szemből jött-e éppen egy másik jármű.

Tavaly több mint 7 ezer vadászható nagyvadat gázoltak el a hazai utakon.

Július elseje óta már a törvény betűje szerint is csak akkor lenne esélye az autósnak a vadásztársaságtól követelni kára megtérítését, ha be tudja bizonyítani, hogy az ő és a balesetben érintett vad útja azért keresztezték egymást, mert a vadat űzték, vadászták, ha túl közel jelöltek ki etető-itató helyet számukra vagy ha a társasság nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a fokozott vadveszélyre felhívja a közlekedők figyelmét. Azaz, érdemi változás nem történt.

Egy megriasztott vad persze akár kilométerekre is elkóborolhat az élőhelytől. Nem egyszerű bizonyítani, hogy a vad „az életmódjából, szokásos táplálkozási, szaporodási viselkedéséből következő helyváltoztatása miatt jelenik meg a lakott területen kívül közúton, autóúton, autópályán vagy a település belterületén vagy azért, mert valahol a távolban megriasztották, vadásztak rá, űzték”! Ez a tény azonban jottányit sem ront vagy javít az autósok helyzetén.

Vadgázolás esetén a vad (teteme) a vadásztársaságé – elvinni egyfajta kárenyhítés gyanánt tilos, az elütött vad elvitele lopásnak minősül –, az autós pedig maga viseli a saját kárát. Vagy a biztosítója, ha kötött az autóra külön vadkárbiztosítást, vagy cascót!

Kovács Kázmér attól nem tart, hogy a jövőben a vadásztársaságok az autósokra próbálnák majd hárítani a vadkárt, azaz kifizettetnék velük az elgázolt állat értékét, ami esetenként pár tízezer forinttól akár milliós összegre is rúghat.

Majd elválik. Eddig is kizárólag olyan estekben szánták rá magukat a társaságok ilyen lépésre, ha a sofőr bizonyíthatóan gyorsabban hajtott a megengedettnél vagy más olyan szabályszegést követett el, ami ok-okozati összefüggésbe volt hozható a vadelütéssel.

A módosított törvény azonban már azt is előírja, hogy „a gyorsforgalmi utakat úgy kell üzemeltetni, hogy azokra a vad ne jusson fel”. Immár nem elég egy autópályán kihelyezni a vadveszélyre figyelmeztető táblákat. Olyan magas és erős kerítést kell építeni a pálya mellett, hogy a vadak ne juthassanak a pályára.

E tekintetben a bírói gyakorlat már eddig is következetes volt. Számos ítélet marasztalta el az autópályák üzemeltetőit, amiért nem volt megfelelő magasságú, erősségű a vadkerítés, vagy mert egyes szakaszokon megrongálódott, átszakadt és szabad utat  engedett a vadaknak.

De mi lesz a fel- és lehajtóknál?

Kovács Kázmér elmondta, hogy van műszaki megoldás arra, hogy a sztrádák, gyorsforgalmi utak fel- és lehajtóin se juthassanak fel a pályára a vadak. Az úgynevezett texasi-rács, amit az M9-en már kipróbáltak, egyelőre úgy tűnik, bevált. Egy „rácsot” építenek be az úttestbe a felhajtónál és a lehajtónál a kerítések között egy sávon. A vadak nem szeretik az ilyen rácsos útfelületeket, mert a rácsok között elakad a lábuk, ezért amint rálépnek, rögtön vissza is fordulnak.

F.Gy.A.