Segítsük egymást! Veszélyes manőverek 18.

Sorozatunk 17. részét azzal kezdtük, hogy a veszélyes manőverek egész tárházát szolgáltatják a járművezetőknek a különböző időjárási viszonyok. Éppen ezért az olyan négyévszakos országban, mint hazánk, nem árt felkészülni legalább a legjellemzőbb, évszakokhoz köthető időjárási tényezőkre, mint amilyen a hó, az eső, a köd, a szél vagy éppen a forróság. Ezek mindegyike külön-külön is komoly kihívások elé állíthatják az autósokat, illetve veszélyes manőverek végrehajtására kényszeríthetik még a rutinosabb sofőröket is. Áttekintettük a télies időjárási körülményekből fakadó veszélyeket, és ezekkel el is érkeztünk a melegebb évszakokhoz, amelyekben az eső, a jégeső vagy éppen a köd leselkedhet ránk.
Mondhatnánk, hogy a csendes eső nem okozhat különösebb fejfájást a sofőröknek, hiszen az ablaktörlő működik, a gumik jó állapotúak, nincs mitől tartani. Képzeljük el azonban azt a helyzetet, amikor napokig, hetekig tartó szárazság után az úton lerakódott por és egyéb szennyeződés az eső kezdete után pár perccel összekeveredik a vízzel, és nyálkás, csúszós egyveleget alkot vele. A legtöbb baleset ilyenkor következik be, s nem akkor, amikor a tartós eső már alaposan lemosta az utat. Ajánlatos tehát ilyenkor a téli, jeges útviszonyokhoz hasonló vezetési stílusra váltani. Más a helyzet, amikor egy nyári zivatar közben valóságos vízfüggöny képződik a gépkocsivezető előtt, vagy dió nagyságú jégdarabok kezdenek hullani az égből. Az igazság az, hogy a figyelmes és kockázatkerülő sofőr hamar felismeri ezt az időjárási jelenséget, hiszen nyílt terepen (országúton, autópályán) előre is jól láthatók azok a jellegzetes felhők, amelyekből átláthatatlan vízfüggönyre vagy jégre számíthatunk. Csak azt tudjuk tanácsolni, hogy a saját és utasaink, illetve a közlekedő partnerek érdekében nem érdemes ezekkel az elemekkel harcolnunk, mert erősen kérdéses és veszélyes a kimenetele. Érdemes tehát mielőbb körültekintően és bekapcsolt vészvillogóval félreállni, és megvárni, amíg elcsendesül a vihar. Persze – a figyelmeztetések és tanácsok ellenére is – mindig lesznek olyanok, akik akkor is nyomják a gázt, ha az orruk hegyéig nem látnak, a megfontolt sofőr azonban bizonyára el tudja dönteni, hogy az élete, a családja vagy az esztelen száguldásból szerzett párperces előny a fontosabb.
Sajnos a következő időjárási tényező, a nyári forróság sem kedvez az autóvezetésnek. Általánosan elmondható, hogy különösen a nyári hétvégék adnak teret a veszélyes manővereknek. Elsősorban azért, mert a nyaralókba, szabadságra indulók többsége türelmetlen, szeretne már a kezében egy sörrel elnyúlni a kerti hintaágyban, s ezt a türelmetlenséget csak fokozza a hőség okozta feszültség, amely még jól működő légkondi esetén is mindig jelen van, vagy egy út közben történt baleset, netán útlezárás, amelyről a sofőrök többsége úgy gondolja, hogy az életéből vettek el néhány percet. A bekövetkező balesetek többségét pedig éppen a türelmetlenkedés, a nagy sebességnél be nem tartott követési távolság, a figyelmetlen sávváltás és szlalomozás okozza, és ilyenkor aztán tényleg lehet állni vagy araszolni a több kilométer hosszúra torlódott sorban. Gyakorta előfordul, hogy bizonyos autópálya szakaszokon – minden különösebb ok nélkül – lelassul a forgalom. A szakemberek ezt a forgalom dinamikájának tudják be, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy a különböző sebességgel közlekedő járművek hullámzó haladást hoznak létre, s amikor létrejön egy-egy ilyen hullám, a kocsisor feltorlódik. Ezért is érdemes még a veszélytelennek gondolt autópályákon is folyamatosan figyelni, mert egyik pillanatról a másikra történhet olyan esemény, amelyre gyorsan kell reagálni. Szerencsére ma már a magyar utakon is megszokott, hogy az autósok a vészvillogóval jeleznek, ha a sor hirtelen fékezésre kényszerül.
Nyaranta, a legnagyobb forróságban érdemes különös figyelmet szentelni az útburkolatra, elsősorban az aszfaltozott útra, amely a nagy melegben hajlamos a felgyűrődésre, jelentős veszélyt okozva a „kivályúsodott” utakon közlekedőknek.
S végezetül szót kell még ejtenünk az elsősorban az őszt jellemző ködre, amely ugyanolyan kiszámíthatatlanul jelenik meg, mint a nyári zivatar. A tejszerű köd legalább akkora veszélyt jelent az autósoknak, mint a jeges út, hiszen jelentősen korlátozza vagy akár lehetetlenné is teszi a látást, hogy az éjszaka leereszkedő változatáról már ne is beszéljünk. Bár a korszerű autókat már régóta felszerelik elöl és hátul működtethető ködlámpával, a gyakorlat azt mutatja, hogy legfeljebb a hátsó ködlámpának van jelentősége, hiszen az – erős fényének köszönhetően – láthatóvá teszi a járművet a mögötte haladó számára. Az első ködlámpa azonban meglehetősen csekély segítséget ad nagy ködben, lévén arról a fény csaknem ugyanúgy visszatükröződik, mintha tompított világítást használnánk. Csak zárójelben: a távolsági fényszóró használata pedig a legrosszabb megoldás, ahogy mondani szokás, többet árt, mint használ. Mondjuk ki azt, hogy nincs megoldás ködös útviszonyok esetén?  Ez így nem teljesen igaz. De tény, hogy sűrű köd esetén mindenki jobban teszi, ha elhalasztja az útját vagy megvárja, míg felszáll a köd, hiszen az, amilyen gyorsan és váratlanul érkezik, ugyanolyan gyorsan és váratlanul el is tűnhet. Akinek pedig halaszthatatlan dolga van, igyekezzen a felező vonalra (záró vagy szaggatott vonalra) koncentrálni, mert annak fényvisszaverő festését – rosszabb esetben legalább pár méterre – láthatóvá teszi a ködlámpa vagy a tompított fény. Azt pedig talán mondani sem kell, hogy a köd nem a gyorshajtók „műfaja”.

S.G.