Útmutató az európai kerékpározás arányának megduplázáshoz 2030-ig
A kerékpározás arányának megduplázása – erre törekszik a WHO európai térségének ötvennégy országát felölelő „Páneurópai Mesterterv a kerékpározás elősegítésére” című dokumentum, amely végleges formájában egyedülálló útmutatást fog kínálni az érintett országoknak a kerékpározás nemzeti szintű támogatásához.
Az WHO (Egészségügyi Világszervezet) által életre hívott PEP (Transport, Health, Environment Pan-European Programme – Közlekedési, Egészségügyi, Környezetvédelmi Páneurópai Program) keretében az útmutató tervezete 2019 januárjában francia és osztrák vezetéssel került asztalra több együttműködő partnerszervezet munkájaként, végső változatára pedig 2019 októberében lehet számítani. Az útmutató összeállítása nem kis kihívást állított az alkotók elé, hiszen ez európai térségen belül jelentős különbségek vannak az egyes országok kerékpáros kultúrája között.
A tervezet az alábbi öt szakpolitikai cél elérését tűzi ki 2030-ig:
- a kerékpározás arányának megduplázása a régióban, és növelése minden országban;
- nemzeti kerékpáros szakpolitikák kidolgozása és végrehajtása;
- a kerékpárosok biztonságának növelése, illetve a kerékpárosokat érintő halálesetek és súlyos sérülések számának megfelezése az évenként kerékpárral megtett távolság arányában;
- a kerékpározás integrálása az egészségügyi szakpolitikákba;
- a kerékpározás integrálása a területhasználatba, a településtervezésbe és térségi tervezésbe, beleértve az infrastruktúrát is.
E célok elérése számos előnnyel járna. A WHO kalkulátora szerint a kerékpározás megduplázásával harmincezer korai halálozást lehetne évente megelőzni, közvetett gazdasági hatásai pedig évenként 78 milliárd euróra rúghatnának.
A tervezet harminc szakpolitikai ajánlást tesz, amelyeket az aláíró országok nemzeti sajátosságaik függvényében hasznosíthatnak saját terveik kialakításában. E javaslatok az alábbi tíz fő kategóriába sorolhatóak:
- nemzeti kerékpáros szakpolitika kidolgozása és végrehajtása kerékpáros terveken keresztül
- jogszabályi keret fejlesztése a kerékpározás támogatására
- felhasználóbarát kerékpáros infrastruktúra kialakítása
- fenntartható beruházási és hatékony finanszírozási mechanizmusok kialakítása
- a kerékpározás beemelése a tervezési folyamatokba és a multimodalitás támogatása
- a kerékpározás támogatása ösztönzőkön és mobilitásmenedzsmenten keresztül
- az egészség és biztonság erősítése
- a kerékpáros statisztikagyűjtés hatékonyságának javítása
- a kerékpáros turizmus támogatása
- az új technológiák és az innováció hasznosítása
Forrás: ecf.com
https://ecf.com/news-and-events/news/54-countries-soon-have-detailed-guidance-how-double-cycling-across-region-2030