„Ennek kiadott jogosítványt?!”

• A jó reflex még nem jelent józan döntéseket
• A veszélyes vezetés nem mindig tudáshiány
• Van, ahol a vizsga után is kötelező tanulni
• Kezdő vezető nem vezethet nagy autót. Pont!

„Ennek az elmebetegnek ki adott jogosítványt?” Sokan felteszik magukban ezt a kérdést és mondanak még cifrábbakat is, amikor veszélyesen kis távolságot tartva vág be eléjük és csak egy erős fékezéssel tudja beengedni, elkerülni a koccanást, vagy éppen büntetőfékezéssel torol meg valamit, ami szerinte megtorlást érdemel, amikor gyalogosként egy autós centikkel a lábuk előtt hajt át a zebrán.

A kérdés költői. És a kérdezők nem orvosi diagnózist akarnak felállítani, még akkor sem, ha úgy gondolják a másiknak elmegyógyintézetben lenne a helye. Egyszerűen csak nem értik, mit keresnek a forgalomban olyanok, akik ennyire semmibe veszik a szabályokat, mások biztonságát, életét.

Persze abból, hogy valaki egyszer-egyszer veszélyesen vezet, még nem következik, hogy az illető mentális betegségben szenved. Aki másokat leszorít az útról, lehet, hogy csak elhibázta azt a manővert. Ne zárjuk ki, hogy kiválóan lát, gyorsan reagál, ismeri a szabályokat és a vizsgán fegyelmezetten vezetett, ahogy általában máskor is, de bizonyos helyzetekben mégsem azt teszi, amit tudna és amit kellene.

A kérdés: vajon kiszűrhetők-e azok, akik „bizonyos helyzetekben”, vagy éppen „bármikor” semmibe veszik a szabályokat még azelőtt, hogy jogosítványt kapnának? Törvényszerű-e, hogy csak baleset vagy közlekedési bűncselekmény után vizsgálják meg, hogy egy sofőr mentálisan alkalmas-e a vezetésre?

A külföldi gyakorlat többféle választ ad. Egy dolgot azonban már az elején le kell szögezni: mást jelent a gépjárművezetéshez szükséges mentális képességek vizsgálata, mást a veszélyes magatartások feltárása, és megint mást a kezdő vezetők által előidézett, előidézhető kockázatok korlátozása.

Kutatások szerint az agresszív, szabályszegő vezetési hajlam bizonyos mértékig előre jelezhető, de nem olyan pontossággal, hogy ily módon minden „veszélyes sofőrt” megbízható pontossággal ki lehetne szűrni. A közlekedéspszichológia összefüggést talált az agresszióra való hajlam, az impulzivitás, a kockázatvállalás, az alacsony önkontroll és a szabályszegések között — ezek azonban kockázati tényezők, nem automatikusan igaz összefüggések, még kevésbé prognózisok.

A külföldi rendszerek többsége épp ezért nem egyetlen, mindenkire kiterjedő személyiségtesztre korlátozzák az alkalmassági vizsgálatot, hanem egy hosszabb folyamat keretében végzik el ami oktatói megfigyeléssel kezdődik, utólagos ellenőrzéssel folytatódik és amelynek szerves része a kezdő vezetők  korlátozása, amíg a biztonságos közlekedéshez szükséges rutint meg nem szerzik.

Spanyolországban mindenkit megvizsgálnak

A spanyol közlekedési hatóság, a DGT előírása szerint az új jogosítvány megszerzéséhez pszichofizikai alkalmassági vizsgálat szükséges, amit akkreditált vizsgálóközpontban kell elvégezni a vizsgára jelentkezéskor. Nemcsak a hivatásos vezetőket, az úrvezetőket is vizsgálják. A központokban orvosok és pszichológusok ellenőrzik a látást, hallást, a mozgáskoordinációt és pszichológiai alkalmasságot, egy nyilvános és egységes DGT-protokoll szerint.

Ez valódi szűrő a jogosítványhoz vezető úton, de még ez sem garancia arra, hogy akik itt alkalmasnak bizonyulnak a vezetésre, később úgymond nem őrülnek meg a volán mögött. Az orvosok sem látnak a jövőbe.

A DGT-protokollal csökkenthető annak a kockázata, hogy a gépjárművezetésre különböző okokból alkalmatlan jelentkezők jogosítványt kapjanak, de nem csodaszer. Ha valaki jól teljesít egy koordinációs feladaton, abból még nem következik, hogy később nem akarja majd megleckéztetni az előtte haladót, aki valamivel felbosszantotta.

A tudás, a képesség és annak felelős használata két külön kérdés

Németországban a gyanúnak is oka kell, hogy legyen!

A német orvosi-pszichológiai vizsgálat (MPU) más logikát követ: ez nem egy általános belépő a jogosítvány megszerzéséhez, csak akkor kerül rá sor, ha konkrét bizonyítékok – súlyos vagy ismétlődő szabályszegések, magas agressziós potenciálra utaló bűncselekmény, alkohol- vagy drogprobléma – kétségessé teszik a vezetési alkalmasságot.

Fontos jogi korlát Németországban, hogy nem az érintett teljes személyiségét vizsgálják, kizárólag a vezetés szempontjából releváns képességeket és viselkedést.

Svájcban az ASTRA is csak alkalmassági kétség esetén – súlyos szabályszegés, alkohol- vagy drogvisszaélés – rendel el közlekedéspszichológiai vizsgálatot. A hatósági eljárás, nem minden kezdőre kötelező teszt.

Ausztria az önkontrollra is rákérdez

Az osztrák szabályozás előírja: közlekedési személyiségteszttel és részletes feltáró beszélgetéssel a közlekedéshez való alkalmazkodóképesség vizsgálatakor az önkontrollt, a társadalmi felelősségérzetet, a pszichés stabilitást és az agresszív viselkedésre való hajlamot is fel kell tárni képzett közlekedéspszichológus bevonásával.

Ausztria azonban nem áll meg itt. A jogosítvány megszerzése után is kötelező tanulni: az első úgynevezett ellenőrző tesztvezetés a sikeres vizsga után a 2-4 hónap elteltével, a pszichológiai résszel bővített biztonsági tréning a 3-9, a második visszajelző vezetés a 6-12 hónap után esedékes.

Emellett az oktatóknak pedig mára képzés alatt értékelniük kell tanulóik másokkal szembeni viselkedését is.

Időnként a sofőröknek olyan csoportos pszichológiai beszélgetésen is részt kell venniük, amelyeken baleseti helyzeteket és kockázatos motivációkat dolgoznak fel. Ez egyfajta kötelező továbbképzés úrvezetőknek – tartós elmulasztása a jogosítvány elvonásához vezethet.

Az oktató nem csak a pedálokat figyeli

Nagy-Britanniában a DVSA oktatói standardja az oktató feladatává teszi az alkohol, drog és gyógyszer okozta teljesítményromlás jeleinek felismerését, és képesnek kell lenni beavatkozni is az oktatóknak, ha a tanuló testi vagy pszichés állapota miatt nem képezhető biztonságosan.

A szabály kimondja: az oktató nem erősítheti meg a tanuló kockázatos attitűdjeit – nem helyeselheti, hogy „egy kis alkohol még belefér”.

Bár ez nem hatósági előszűrés, mégis a megelőzés fontos eleme: azt üzeni, a tanuló közlekedésbiztonságra veszélyes magatartása nem maradhat következmény nélkül csak azért, mert ügyesen kezeli a járművet.

Ausztráliában a kezdőnek nem jár bármilyen autó

A kezdő vezetők (és környezetük) védelmének másik módja, ha kezdetben és átmenetileg korlátozzák, hogy a rutintalan sofőröknek szembe kelljen nézniük a legkockázatosabb helyzetekkel. Felmérések szerint az önálló vezetés első hónapjai a legveszélyesebbek, különösen, ha a tapasztalatlansághoz éjszakai vezetés, fáradtság és kortársnyomás társul. Új-Dél-Walesben a kezdő, P1 és P2 ideiglenes jogosítvánnyal rendelkezők főszabály szerint nem vezethetnek 130 kW/tonnánál nagyobb teljesítmény/tömeg arányú gépkocsit.

Ezzel a megoldással megelőzhetők a közelmúltban Siófokon történthez hasonló tragédiák, amikor a friss jogosítványhoz és minimális vezetési rutinhoz nagy teljesítményű autó társult.

Ez nem pszichológiai szűrés, hanem hozzáférési korlátozás a tapasztalatszerzés és a közlekedésbiztonság érdekében. Nem bocsátkoznak találgatásokba és nem is tesztelik, hogy adott esetben képes lenne-e a kezdő sofőr ellenállni a gyorsulás csábításának – egyszerűen bizonyos méretű és teljesítményű autókat nem vezethet senki ebben a körben.

Az EU új, 2025/2205-ös jogosítvány irányelve legalább kétéves kezdővezetői próbaidőt és rendszeresebb fizikai-mentális alkalmasság-ellenőrzést ír elő, de általános személyiségtesztet nem. Az irányelv átültetése a nemzeti jogba még hátravan, tehát egységes uniós gyakorlatról ma még nem beszélhetünk.

A nemzetközi példákból mindenesetre az látszik: érdemes több ponton figyelni, felismerni és kezelni a kockázatokat. Megvizsgálni az alkalmasságot, komolyan venni a képzés alatt az oktató által észlelt veszélyes mintákat, indokolt esetben szakemberhez irányítani a jelöltet. És persze a sikeres vizsgával sem tekinteni lezártnak a biztonságos közlekedésre nevelést.

Továbbra is megválaszolandó kérdés, hogy egy mindenkire kiterjedő személyiségszűrés hány balesetet előzne meg, és közben hány alkalmas embert minősítene tévesen veszélyesnek. Mert a kockázati hajlam bizonyos elemei előre jelezhetők, azonban a viselkedés megbízható előrejelzése, „megjóslása” nem lehetséges.

Ezért mondják azt számos országban a szakértők, hogy talán nem is egyetlen nagy szűrőre van szükség, amely egyszer s mindenkorra eldönti, ki alkalmas vezetőnek. Inkább olyan rendszert kell kialakítani és működtetni, amely több ponton figyeli és jelzi a felmerülő problémát: a jelentkezéskor, a képzés alatt, a vizsgán, a jogosítvány megszerzése utáni első hónapokban, és később is, ha valaki visszatérően veszélyes manőverekkel hívja fel magára a figyelmet.

Az „ennek ki adott jogosítványt?” kérdés mellé ezért egy másik is ide kívánkozik: ha már korábban látszott valakin, hogyan bánik mások biztonságával: ki nem vette komolyan a jeleket? És ha a veszélyes vezetés nem mindig szűrhető ki előre, érdemes elgondolkodni azon, mit tehetünk a tragédiával végződő esetek számának csökkentéséért! Mert valamit tenni kell!

 

F. Gy. A.