A Közlekedési Kultúra Napja

Forrás: http://www.akozlekedesikulturanapja.hu

Közeledik május 11-e, a Közlekedési Kultúra Napja. Ezen egynapos országos rendezvénysorozat keretében a szervezők igyekeznek rávilágítani a közlekedés valamennyi ágazatának helyzetére, partnereket keresve a mindennapok élhetőbbé tételéhez, a közlekedésbiztonság javításához. Törekvésük elismerésre méltó, hiszen olyan célt tűztek a zászlajukra, amely a társadalom minden tagja számára fontos. Különösen fontos egy olyan országban, ahol – nem szívesen mondom -, a közlekedési kultúrát alapvetően meghatározza az egyetemes kultúra vitatható színvonala. Hogy ez milyen viszonyban van a közlekedés biztonságával?
Tekintsünk el most attól, hogy egyre több az olyan baleset, amelynek előzményeit a szabályok szándékos megsértése jelenti. A gyorshajtás, az ittas vagy bódult állapotban vezetés, a menet közbeni telefonálás, chatelés, videózás – sajnálatos módon – a mindennapok része lett. A közlekedési kultúra azonban lényegesen tágabban értelmezhető az írott – így számon kérhető – szabályoknál, éppen ezért nagyban függ az emberek, a közlekedő partnerek megítélésétől. Nyilván akadnak olyanok, akik ügyesnek, szemfülesnek tartják magukat, amikor egy hosszú gépkocsisort megelőzve erőszakolják be magukat két autó közé, amikor úgy parkolnak le a felfestett vonalakra, mintha rajtuk kívül más sem létezne, amikor nemlétező sebességgel hajtanak egy pláza parkolójában, majd parkolnak le a tűzcsapot jól látható vonalakkal elkülönített, zárt területre. És – magamat is ideértve – akadnak olyanok, akik ezeket pofátlanoknak tartják. A legszebb helyzetek azonban a „kultúrák” találkozásaiból származnak, például amikor a parkolóban száguldó törvényen kívülin kéri számon meggondolatlanságát az az autós, aki amúgy önfeledten rámol a kocsijában, ügyet sem vetve a parkoló autók között rohangáló, életveszélynek kitett gyermekeire.


Mivel olyan helyen lakom, ahol naponta kell megbirkóznom a nagyívben kanyarodóknak és az egyenesen haladóknak egyszerre zöldet, illetve pirosat mutató jelzőlámpával, kedvenc szórakozásom lett annak statisztikai elemzése, hogy hányan engednek befordulni. Elárulom, fél évente, ha egyszer előfordul, hogy elenged valaki. Pedig csak annyit kellene tenniük, hogy villantanak egyet, és egy pillanatra elveszik a gázt. Nagyjából két-három másodperc időveszteséget jelentene egy-egy előzékeny, és ha már itt tartunk, kulturált járművezetőnek.
Pár éve Zürichben jártam, ahol hozzánk hasonlóan komoly gondot jelent a parkolás. Végül a tóhoz közel rábukkantam két, a járdával párhuzamos szabad parkolóra. A baj csak az volt, hogy az előttem álló helyi autó vezetője is beállt, majd kiszállt a kocsijából. El sem tudtam képzelni, hogy mit csinál, hiszen én már álltam volna be mögé. De hamar rájöttem, amikor először elölről, majd hátulról nézte meg az autóját: ellenőrizte, hogy mindkét elválasztó vonaltól azonos távolságra áll-e, magyarul, nem hoz-e kellemetlen helyzetbe egyikünket sem.
Csak remélni tudom, hogy a közelgő Közlekedési Kultúra Napja is segít majd valamit a bajainkon. A legjobb lenne, ha a Közlekedési Kultúra Napjából 365 lenne évente.

S.G.