A „macisajt” története, avagy: az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla globális evolúciója II. rész
- Az „Elsőbbségadás kötelező” tábla egyike a leggyakoribb közúti jelzőtábláknak, amely kialakítása mögött nagyszerű közlekedésbiztonsági szemlélet és kalandos nemzetközi csatározás áll
- Az 1920-as és 30-as évek részben szabályozott világában az útkereszteződésekben az elsőbbség szabályozása nem volt kellőképp megoldott
- Az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát elsőként Dánia és Csehszlovákia vezette be az 1930-as évek végén, a maitól még eltérő színvilágban
- A tábla globális szintű egységesítése az 1968. évi Bécsi Egyezmény által valósult meg
Az első jelzőtáblák megjelenése
A felmerült problémák áthidalására az 1930-as évek végén Európában születtek meg az első válaszok. Dánia 1937-ben, majd Csehszlovákia 1938-ban vezette be a csúcsára állított háromszög formájú jelzőtáblát az útkereszteződésekben való elsőbbségi helyzet szabályozására. A korai csehszlovák változat egy felirat nélküli, fehér alapon kék szegéllyel ellátott, lefelé mutató háromszög volt, amely már vizuálisan hordozta a napjainkban használatos modern tábla alapkarakterét.
Az elsőbbségadási kötelezettséget jelző tábla tengerentúli változatának kifejlesztése bő egy évtizeddel később kezdődött meg, és egészen más megközelítésből indult ki. Az amerikai változat „atyja” Clinton Riggs tulsai rendőrtiszt volt, aki 1950-ben tervezte meg az első „Yield Right of Way” („Adj elsőbbséget”) táblát Oklahoma államban. Riggs táblája nem háromszög alakú volt, hanem formájában követte az akkoriban USA-ban jellemző trapéz alakú hagyományokat. A tábla színe sárga volt, fekete felirattal. A korabeli piros festékek hamarabb mattultak az erősebb napfényben, továbbá a fényszórók használata esetén a sárga szín biztosította a legjobb éjszakai láthatóságot. Riggs rendőrtiszt egy önálló akció keretében, engedély nélkül helyezte ki az első darabokat Tulsa legveszélyesebb kereszteződésében. Miután a balesetek száma az érintett útkereszteződésekben egy éven belül nullára csökkent, a hatóságok hivatalosan is adoptálták a jelzőtáblát.
Az Egyesült Államok hivatalos útügyi kézikönyve (MUTCD) végül 1954-ben emelte be a táblát a szövetségi szabványok közé. Ekkor vették át az európai geometriai formulát („inverted triangle”, az lefelé fordított háromszög), de megtartották a sárga-fekete színkombinációt, mely egészen 1971-ig érvényben is maradt.
A Bécsi Egyezmény és a globális egységesítés
A motorizáció fejlődésével, a nemzetközi turizmus és árufuvarozás fellendülésével tarthatatlanná vált, hogy a járművezetőknek az országhatárok átlépésekor új, egymástól gyakran eltérő jelzésrendszereket kell megtanulniuk. Ezért egyre nagyobb igény jelentkezett az előírások és jelzések egységesítése iránt. A végső, napjainkban is érvényes egységesítést az 1968. évi november hó 8. napján Bécsben aláírásra megnyitott Közúti Jelzési Egyezmény hozta meg. Ez a diplomáciai és mérnöki megállapodás tette le a modern közlekedésbiztonság alapköveit, és számos más szabály mellett egységesítette az „Elsőbbségadás kötelező”, valamint az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” közúti jelzőtáblákat.
A Bécsi Egyezmény a lefelé mutató, egyenlő oldalú háromszöget határozta meg kizárólagos nemzetközi szabványként, fehér háttérrel és vastag vörös szegéllyel. Egyes országok (mint például Svédország és Finnország) számára a téli viszonyok miatti jobb láthatóság érdekében a sárga háttérszín alkalmazását is engedélyezték. Az egyezmény fontosságát és „erejét” jól mutatja, hogy az Egyesült Államok is igazodott hozzá: 1971-ben az addigi sárga-fekete színkombinációt végleg felváltotta az egységes fehér-piros nemzetközi modell.
Felmerülhet a kérdés, miért éppen az „Elsőbbségadás kötelező” és az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblák lettek az úgynevezett kivételezett jelzések? Hiszen amíg a közlekedési táblák döntő többsége kerek, négyszögletes, vagy talpán álló egyenlő oldalú háromszög alakú, addig az említett két specifikus tábla (valamint a vasúti átjárókat jelző „Andráskereszt”) teljesen egyedi geometriával rendelkezik. A válasz egyértelmű: ez a kialakítás, formavilág biztosítja azt, hogy az elsőbbséget szabályozó legfontosabb két jelzőtábla bárhonnan, bármilyen irányból egyértelműen felismerhető legyen, még akkor is, ha esetleg hó fedi be. Ha egy járművezető a haladása során ilyen formájú jelzőtáblát észlel, azonnal tudhatja, hogy az adott útkereszteződésben az elsőbbségi viszonyok hogyan vannak szabályozva. Ez az egyedi – és tegyük hozzá: zseniális – közlekedésbiztonsági szemlélet életeket menthet, és minimálisra csökkenti az emberi tévesztés lehetőségét.
Összességében: az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla az elmúlt csaknem kilenc évtized során bebizonyította, hogy az eltalált, célhoz tökéletesen igazodó dizájn időtálló. A két világháború közötti dán és cseh kísérletektől a tulsai magánakción át a Bécsi Egyezményig tartó folyamat egy olyan ikonná csiszolta ezt a közúti jelzést, amely napjainkban is a globális közlekedésbiztonság egyik legszilárdabb és legmegbízhatóbb pillére.
G. I.
