A nulladik parancsolat: Need for Speed!

• A legnagyobb baleseti veszélyforrás a gyorshajtás, de némelyeknek a legnagyobb élvezeti forrás is.
• Van, akinek muszáj sietni, van, aki megszokásból teszi, és van, akinél lelki szükségszerűség.
• A mérés, a büntetés úgy tűnik, nem elég visszatartó erő. Tegyük fel a kérdést: egyáltalán miért jó valakinek, ha gyorsan autózik?

Augusztus közepén változnak a gyorshajtásért kiszabható bírságok. Aki a városi 50-es tempó helyett 125 km/h sebességgel megy, az 468 ezer, azaz közel félmilliós bírságot kockáztat. Ennyi pénzért már használt autót lehet venni, vagyis akár el is bukhatja a sofőr a gépkocsiját, ha rosszul választja meg a sebességet.

Ez itt a fontos pont: minden autós maga választja meg a járműve sebességét – persze bizonyos határok között. De a választás mindenképpen a sofőr felelőssége. Az első és legfontosabb szempont: úgy kell megválasztani a sebességet, hogy biztonsággal tudja uralni a járművet. Rossz látási vagy útviszonyok között ez a sebesség akár sokkal alacsonyabb is lehet, mint az adott útvonalon engedélyezett legnagyobb sebesség.

Ízlelgessük ezt a kifejezést: az engedélyezett legnagyobb. Sokan mintha úgy lennének tájékoztatva, hogy az engedélyezett legnagyobb – a kötelező minimum. Az, aminél lassabban nem lehet haladni – mert azzal esetleg feltartja a forgalmat -, de gyorsabban persze lehet. Nem szabad, de lehet. Nem szabad, de már-már kötelező, ha a többiek is gyorsabban haladnak. A Tízparancsolatot megelőzi a nulladik parancsolat: mindig olyan gyorsan kell autózni, amilyen gyorsan csak lehet.

Ismerjük el, vannak, akiknek szinte már-már munkaköri kötelességük a gyorshajtás. Nem a megkülönböztető jelzésű járművekre gondolok, hanem a sofőrként dolgozókra. Nekik mindenképpen sietniük kell, hacsak nem akarnak összeütközésbe kerülni a főnökeikkel vagy a megbízóikkal. Elvárják tőlük, hogy időben megérkezzenek, és ha ezért át kell hágniuk a szabályokat, azt elnézik nekik, sőt esetleg valamilyen módon ellentételezik is a számukra.

Mások is sietnek nap mint nap – mert nem késhetnek el. Egy reprezentatív felmérés szerint a magyar autósok 43 százaléka munkába vagy iskolába járásra használja a járművét. Aki a munkahelyére igyekszik, az nem késhet el, mert a főnöke lekapja a tíz körméről. Két választása marad: vagy elindul kellő időben, vagy rohan. Ki-ki saját tapasztalata alapján döntse el, melyik a gyakoribb.

Megint mások bevásárolnak vagy az ügyeiket intézik, és legfeljebb egy találkozóról késnek el. Ennek ellenére sietnek, mert ha nem tesznek így, sosem érnek a napjuk végére.

És akkor még nem beszéltünk azokról, akik autóba ülve egyfajta idegállapotba kerülnek. Nem azért nyomják a gázt, mert elkésnek valahonnan, hanem mert szenvedélyből vezetnek. Hajszolják az ideális ívet, csúsztatják a hátsó kerekeket, az adrenalin nem engedi leesni a fordulatszámot. Need for Speed, emiatt centizik ki az előzéseket, emiatt csúsznak át a késői sárgán. Élvezik a száguldást és szeretik magukat ügyes, tehetséges sofőrnek képzelni.

Ha le tudtam volna fotózni a minap velem szemben autózó fiatalember arcát, beilleszteném ide, és nem kellene hosszú bekezdéseket írnom. Az eset az egyik négy számjegyű út településen átvezető szakaszán történt. Az útvonal a megyeszékhelyet köti össze az egyik közepes méretű várossal, vonalvezetése változatos, minősége úgyszintén. Némelyik településen belül az átlagosnál is rosszabb az út, ráadásul kiszámíthatatlan, szűk kanyarokkal tűzdelve. Épp egy ilyen kanyarban jött szembe velem az illető. Ha azt írom, hogy beesett a kanyarba, jobban közelítené meg a valóságot. Ezeken a ritkás forgalmú utakon mintha minden szembejövő jármű meglepetésként hatna. Példabeli ismerősünknek is láthatóan nehézséget okozott, hogy a maga sávjában tartsa a járművét. És ennek a bonyolult, késélen táncoló manővernek minden izgalma rá volt írva az arcára. Élvezet, ijedelem, igyekezet, aggodalom és reménykedés: akár a szerencsejátékos, aki a rulettgolyót lesi, vörös lesz-e vagy fekete.

Mit válaszolna vajon ez a srác, ha egy idősebb családtagja felhívná a figyelmét rá, hogy gyorsabban hajt, mint a megengedett sebesség? Talán meg sem hallaná. És ha ki kellene fizetnie a büntetést? Szitkozódna, de mindez eszébe sem jut majd, ha a legközelebb újra elragadják az adrenalin hullámai. Lehet, hogy valakinek a gyorshajtás is egyfajta drog?

Talán éppen az emberi természet az, ami ennyire nehezen kiszámíthatóvá teszi a közúti közlekedést. A homo ludens, a játékos ember az, aki némelyik sofőr fejében időnként átveszi a hatalmat vezetés közben.

Lehet, hogy a robotsofőrök elterjedésével egyszer majd kevesebb lesz a kiszámíthatatlan helyzet az utakon. De addig marad a mérés és a büntetés. Augusztus 16-tól akár csaknem félmillió forintos büntetés.

N.V.