A veszély nem figyelmeztet!

• Megtanulható-e egyáltalán a veszélyes helyzetek elkerülése?
• Megoldást jelenthetnek tréningpályák és a szimulátorok?
• Vagy csak a saját kárán tanulhatja az ember elkerülni a bajt?
• Öntanulás és figyelem nélkül örökre kezdő marad a sofőr!

 

Mi az a biztonságos közlekedéshez elengedhetetlen tudás és képesség, amit szinte lehetetlen megtanulni az autósiskolákban?

A veszélyhelyzetek felismerése, még inkább azok elkerülése. A vizsgára bocsátáshoz szükséges minimum 29 óra vezetés, ami alatt jó esetben tényleg le is vezetik a tanulók az előírt 580 km-t, csupán arra elég, hogy tanulók megtanulják kezelni a gépjárművet – mondja Pető Attila gépjárművezető-oktató, ahogy a közösségi médiában ismerik, a Kreszprofesszor.

Azonban, ha abból indulunk ki, tette hozzá Pető, hogy a tanulók a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) adatai szerint átlagosan 49 levezetett óra után tesznek sikeres vizsgát, ami alatt maximum ezer kilométert vezethetnek, a képzésen akkor is legfeljebb a leggyakoribb veszélyes manőverekben rejlő veszélyekre és azok felismerésére, elkerülésére tudja felhívni a figyelmüket az oktató. Ezek a sávváltás, a jobbkézszabály, a gyalogos-átkelőhelyek megközelítése vagy a holttér-figyelés.

Tudományos kutatások szerint körülbelül 20 ezer kilométer vezetés után kezd kialakulni a közlekedési érzék a gépjárművezetőkben. Addig, de különösen az első néhány ezer kilométer megtétele alatt, még elsősorban a technikai kérdésekkel vannak elfoglalva a friss jogosítvánnyal rendelkezők. Hol van a sebességváltó, hol vannak a pedálok, merre van a kettes vagy a hármas fokozat, és hasonlókkal.

Néhány autósiskola kísérletként elvitte a tanulóit egy tréningpályára még a képzés alatt. Ott sem igen tudtak velük mit kezdeni. A képzés alatt a résztvevők háromnegyede számára még nem az volt a kérdés, hogyan kerüljék ki a feltörő vízoszlopot a csúszós pályán és hogyan tartsák közben menetirányban az autót. Még a száraz úton való gyorsítás, lassítás, kanyarodás sem volt magától értetődő és magabiztos.

29, de még 49 órát is minden további nélkül le lehet vezetni azonban úgy, hogy a tanuló valóban veszélyesnek mondható helyzettel nem találkozik, így viszont esély sincs rá, hogy az oktatója elmagyarázhassa neki, mit kell tennie az adott helyzetben, tette hozzá a Kreszprofesszor. „Nem beszélve arról, ha valaki nyáron tanul és vizsgázik, esély sincs ködös, havas, azaz veszélyes útviszonyok között vezetni. Késő éjszakáig kell várnia, ha ki akarja próbálni a valóban (sötét) éjszakai vezetést. Márpedig nehéz nem veszélyesnek mondani a havas-jeges úton vezetést, vagy az éjszakait!

Pető Attila autósiskolájában videókkal igyekszik bemutatni az utakon leggyakrabban előforduló veszélyhelyzeteket, és hogy azokat miképpen lehet elkerülni, kivédeni. Persze, egy dolog látni valamit a „tévében” és egy másik átélni az úton a volán mögött, és kezelni a helyzetet mindenféle segítség nélkül.

Megoldást jelenthetne erre a helyzetre a szimulátorok használata? – kérdeztem a Kreszprofesszort. Elvileg igen, mondta, hiszen egy szimulátoron nyáron is lehet téli vezetést gyakorolni, lényegében bármilyen közlekedési szituációra beállíthatók. Ám a képzés idején még szimulátorban is fennállhatnak azok a problémák, amik az autóban. Amíg a tanuló, a kezdő vezető nem tudja biztos kézzel kezelni a járművet, a szimulátort sem fogja tudni. Ott sem veszi majd észre a veszélyhelyzeteket, mert még a „jármű (azaz a szimulátor) kezelésével” lesz elfoglalva.

A Kreszprofesszor véleményéről jelenleg szakmai vita zajlik, vannak iskolák, amelyeknél szimulátorokon gyakorolhatják a tanulók a jármű kezelését is.

Márpedig a veszély nem figyelmeztet! Vagy csak nagyon ritkán.

Olykor vannak előjelei, ha valaki veszélyes útszakasz felé halad. Másképp csillog a burkolat, mint korábban, sorra gyulladnak fel az előtte haladók féklámpái – egy rutinos sofőr ebből levonja azt a következtetést, hogy csúszhat az út. De ehhez már rutin kell. Tudni kell olvasni a számtalan óvatosságra intő apró jelet. És persze tudni azt, hogy ilyenkor mit kell tenni. Hogyan célszerű elkezdeni lassan lassítani, mert ha már ráfut a csúszós útszakaszra az erős fékezés bajba sodorhatja.

Pető Attila szerint a veszélyes helyzetek felismerésére és elkerülésére a legjobb (és meglehet az egyetlen) mód az öntanulás. Figyelni kell a lehetséges veszélyforrásokat – ehhez a veszélyes szituációkat bemutató filmek, a közösségi médiában feltűnő, elképesztő eseteket bemutató amatőr felvételek komoly segítséget nyújthatnak. Azonban a legjobb, ha az autós maga is figyeli és keresi, honnan kanyarodhat elé valaki váratlanul, bukkanhat fel egy gyalogos, hol vannak azok a helyek, ahol többfelé kell figyelnie, és ilyenkor azt is tudatosítja magában, hogy miért.

Nem hátrány, ha saját vezetését is górcső alá veszi. Ha, amikor rádudálnak, nem abból indul ki, hogy nincs ki a négy kereke annak, aki rádudált, hanem visszapörgeti az előző pillanatok eseményeit, és végiggondolja, mivel bőszíthette fel, zavarhatta meg a másikat.

Egy életre megtanulja a jobbkézszabályt, aki éppen csak elkerült egy karambolt a jobbkezes utcában. Akire rádudálnak, mert életveszélyes manőverbe kezdett, és csak a többiek lélekjelenlétén és veszélyelhárító manőverén múlt, hogy nem történt baleset.

Az öntanulás a gépjárművezető-képzés folytatása kicsit másképp. Pető Attila elmondta, sokan és egyre többen vannak, akik néhány hónappal vagy akár egy-két évvel is a sikeres vizsgájuk után visszatérnek az autósiskolába gyakorolni. Már nem okoz számukra gondot a jármű kezelése, ismerik, hisz’ ilyenkor már a saját autójukkal gyakorolnak. Viszont már tudnak figyelni a mellettük ülő oktatóra, aki olyan hibákra is felhívhatja a figyelmüket, amelyeket maguktól észre sem vesznek. Vagy nem is tartanak annak.

Olykor ugyanis a rutin lehet a legnagyobb veszélyforrás. Nem véletlen, hogy jellemzően az első 10 ezer levezetett kilométer után érik az első balesetek a sofőröket. Amikor már azt hiszik, tudnak vezetni, már látnak az úton… Aztán történik valami, ami addig még nem fordult elő velük, és kiderül, hogy tévedtek.

Műszaki hiba, úthiba, mások vagy éppen saját hibájából bárki kerülhet veszélyes helyzetbe. Kérdés, ki, hogyan tudja kezelni azt. A Budapesti Autósok Közössége oldalán számos olyan amatőr felvétel látható, amelyeken autós kaszkadőröket megszégyenítő manőverekkel térnek ki egyesek a feléjük sodródó autók vagy éppen egy veszélyesen előző jármű elől. Máskor viszont az látszik, hogy a vétlen sofőr – valószínűleg, mert lefagyott, vagy mert fogalma sem volt mitévő legyen – semmit nem tesz a baleset elkerülésére.

Pető Attila szerint ott kezdődik a jó vezető, ha már felismeri mások hibáit. És persze a sajátját is. Még jobbnak mondhatja magát az, aki már adott esetben képes korrigálni is a másik sofőr hibáját. Ilyen képességre azonban csak gyakorlattal lehet szert tenni. Nem az számít, hangsúlyozta a Kreszprofesszor, hogy milyen régen van valakinek jogosítványa, hanem, hogy hány kilométert és milyen gyakorisággal vezetett.

Bármennyire is furcsa, a vizsga szigorúbb az életnél. A hétköznapokban következmények nélkül áthajthat bárki a záróvonalon, a vizsgán nem. Épp azért a szigor, mert ahhoz, hogy önállóan részt vehessen a forgalomban, mindenkinek meg kell tanulnia, hogy a szabályok be nem tartásának lehetnek súlyos következményei. Nem mindig vannak a hibáknak következményei, de ha mégis, súlyosabbak, mint elbukni egy vizsgát.

Pető szerint számos előnye van azoknak a rendszereknek, amelyeket több országban is alkalmaznak, amikor is a jogosítvány megszerzésének több fázisa van. Ő maga híve lenne a szülői képzésnek, feltéve, hogy a gyermeküket vezetésre oktatni hajlandó szülőket előtte hozzáértő oktatók felkészítenék a feladatra.

F. Gy. A.