Autós típusok

Egyik kedvenc autóvezető típusom az, aki egy váratlan helyzetben váratlanul reagál. Csak hogy pontosan tudjuk meghatározni, kik is tartoznak ebbe a meglehetősen sokakat felölelő kategóriába, álljon itt néhány jellemző. Ők azok, akik például az M7-es autópályán – biztos, ami biztos alapon – már Martonvásárnál kisorolnak a szélső sávba, ha Balatonfüredre szeretnének menni. Ez önmagában még nem lenne baj, de ugyanezt képesek egy városon belüli úton is kivitelezni, akkor is, ha balra nagyívben kívánnak kanyarodni, kilométerekkel a kereszteződés előtt. Aztán nincs isten, aki ettől a szándékától eltérítené őket, hiszen érezhetően örülnek annak, hogy elfoglalták azt a sávot, amely számukra a megváltást jelenti majd. Nincs több macera a sávváltással, nem kell veszélyes kerülgetésbe kezdeniük, ők már ott vannak, ahol jó előre eltervezték. Fogadjuk el, hogy még ezzel sem lenne nagy baj, ha a majdani biztonságos – várhatóan félóra múlva esedékes – kanyarodás tudatában nem 10 km/órával alacsonyabb sebességgel haladnának a belső sávon, feltartva ezzel egy fél város forgalmát.
A figyelmes olvasó azonban az eddigiekből felfedezhet egy látszólagos ellentmondást, hiszen azzal kezdtem, hogy e kategória képviselője váratlan helyzetben váratlanul reagál. De hogyan kerülhet váratlan helyzetbe egy olyan sofőr, aki egy Tesco látogatás vagy ne adj’ isten egy vidéki út előtt egész éjszaka álmatlanul vergődött az ágyában, pontosan memorizálva az odavezető út minden részletét, éppen azért, hogy semmi ne érje majd váratlanul? Nos, nagyon egyszerűen. A közlekedés egy olyan társasjáték, amelynek vannak ugyan szabályai, mégis előfordulhatnak váratlan helyzetek, amikor a gépkocsivezető kreativitására, helyzetfelismerésére, hirtelen döntésére, a forgalom átlátására van, illetve lenne szükség. A dolgok kiszámíthatóságában vakon bízó – a tárgyalt kategóriába tartozó – gépkocsivezetők ilyen esetekben kerülnek nagy bajba, és ami még ennél is nagyobb probléma, de mondhatjuk veszélyforrásnak is, hogy a váratlan helyzeteket minden körülmények között elkerülni szándékozó egyszer csak váratlan húzásra kényszerül.
Az érthetőség kedvéért lássunk néhány példát. Az éjszaka leple alatt – forgalomszervezési okokból – átalakítják a sávokat egy közúton, ami elég gyakori történet manapság. A rutinból vezető, a minden egyes útjára előre felkészülő autós pedig ebből kifolyólag rossz sávot választ, amely tegnap még egyenes haladást biztosított, ma meg már kanyarodó lett. Kreatív autós ilyenkor beletörődik, hogy „benézte” a forgalmi rend változását, de semmiképpen sem esik kétségbe, hiszen tudja, csodák még a legnagyobb külföldi városokban sincsenek, egy kis kerülővel, de vissza fog találni az eredeti útjára. A lényeg, hogy lenyeli a békát, elfogadja, hogy kell egy kis kerülőt tennie, még akkor is, ha ez a kerülő, mondjuk egy hídra való véletlen felhajtás esetén egy picit hosszabb lesz. De mit tesz ilyen esetben egy váratlanul reagáló, aki a másodperc törtrésze alatt elvesztette a magabiztosságát. Mindenekelőtt pánikrohamot kap, mert azt hiszi, hogy egy számára rossz útvonalról ebben az életben már soha nem talál haza vagy éppen kedvenc bevásárlóközpontjába. Ebből eredően aztán – a váratlanságból adódóan – a legrosszabb megoldásokat választja, csak a szerencséje menti meg őt és a környezetét egy balesettől. Mert ilyenkor felülírja a legelemibb szabályokat, átvág a sávokon, nem léteznek számára a kötelező haladási irányok, szemben behajt az egyirányú utcába, teszi mindezt úgy, mintha körülötte megszűnt volna a világ.
Sajnos rajtuk a GPS sem segít, hiszen az sincs tisztában az aktuális változásokkal, a különböző közlekedési körülményeket percre követő applikációkat pedig nem ismerik, nem használják, mert ugyan minek. Nekik mindig kész útiterveik vannak.
Csak azt tudom mondani, hogy vigyázzunk rájuk. Meg a közelükben magunkra is.

S.G.