Az ítélet még nem a történet vége

1992. novemberében különböző szakmai hátterű közlekedéssel, közlekedésbiztonsági témákkal foglalkozó szakemberek létrehozták az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottságot (ORFK OBB). Az idő tájt Magyarországon éven 2300-2500-an vesztették életüket közlekedési balesetben, 14 ezer felett volt a súlyos sérültek száma és meghaladta 22 és fél ezret a könnyű sérülteké. Még jó ideig egy nagyobb falu lakosságával azonos számban haltak meg emberek az utakon évente. Harminc részes cikksorozatunkban az ORFK – Országos Baleset-megelőzési Bizottság elmúlt harminc évének fontosabb történéseit elevenítjük fel.

Samu Attila dandártábornok, a Belügyminisztérium sajtófőnöke. 2013. októbere és 2016. januárja között is ő töltötte be ezt a posztot, amellett ő volt a Zsaru Magazin főszerkesztője is. Elvileg minden eszköze és hatalma meg volt hozzá, hogy a lap hasábjain a hivatalos kommunikációban hangoztatott súlyához igazodva adjon teret például a baleset-megelőzésnek. Szerinte ez tévedés.

Mennyire volt fontos téma, már, ha egyáltalán fontos volt, a közlekedés, azon belül a közlekedésbiztonság a Zsaru Magazinban az ön főszerkesztősége alatt?

Témaválasztáskor ugyanazokkal a problémákkal néztem szembe, mint – ahogy látom – a ma szerkesztői. Bármennyire is hihetetlen, engem annak idején meglepett, hogy az olvasóink a legbrutálisabb, legnagyobb port felkavaró és a legrészletesebben feldolgozott bűncselekményeknél nagyobb figyelmet szenteltek a körözéseknek. Legalábbis a körözésekkel kapcsolatban kaptuk akkoriban a legtöbb észrevételt, hozzászólást. „Hogy nem lehet felismerni egy ilyen alakot?” „Hogy követhetett el ennyi bűncselekményt valaki, akit már rég el kellett volna fogniuk!” „Miért nem írják meg, hogy mit tett az az ember?!” Ilyen és ezekhez hasonló „észrevételek” tömegesen érkeztek. Közlekedési cikkekre elvétve reagáltak az olvasók.

Ennek ellenére a Zsaru Magazin rovatszerkezetében mindig volt négy olyan oldal, amelyeken csak a közlekedéssel foglalkoztunk. Jellemzően balesetekkel, megelőzéssel kifejezetten ritkán. Amikor a munkatársaim rátaláltak egy olyan közlekedési ügyre, amelynek a feldolgozásától alappal reméltük, hogy segít a biztonságos, a szabálykövető közlekedésre bírni a közlekedés résztvevőit, azaz a sztori feldolgozása és bemutatása balesetmegelőzési szempontból is hasznosnak tűnt, főszerkesztői döntéssel kaphatott a téma plusz oldalt, oldalakat. Ilyen döntést 27 hónapnyi regnálásom alatt talán kétszer hoztam.

A Zsaru Magazint meghívták az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság üléseire?

Nem, és én ezt sajnáltam is. Olykor voltak az OBB-t érintő úgynevezett musz-feladatok, azaz olyan téma, amiről muszáj volt írni. Jellemzően azt kérték, készítsünk valakivel interjút valamilyen jeles alkalomból. A Zsaru Magazin a rendőrség lapja, felelős kiadója az országos rendőrfőkapitány, az egyetlen orgánum a print piacon, amelyben az jelenik meg, amit a rendőrség el kíván mondani és úgy jelenik meg, ahogy azt a rendőrség el kívánja mondani. Ugyanakkor árusítják, ezért alapvető követelmény, hogy a lap olvasható legyen. Ezek a „muszos” anyagok egyszerűen képtelenek voltak eleget tenni ennek az elvárásomnak. Nem szerettem őket, azzal a ténnyel azonban nem vitatkozhattam, hogy a Zsaru Magazin a belső kommunikáció egy csatornája is.

Az akkori és a jelenlegi pozíciómból következően nem venné ki jól magát, ha belemennék a részletekbe, de itt muszáj utalnom arra, hogy a rendőrség, amikor kommunikál, nem tájékoztat, hanem jelent. „A … megyei rendőr-főkapitányság … kapitányságának … osztályának … alosztálya … csoportja ennek vagy annak utasítására megjelent itt és itt…” Ez az első összetett mondat négy sorban. Csoda, ha a második sor után tovább olvassák! Ezzel a szöveggel nem csak az a baj, hogy megmosolyogtató – és akkor megint csak finoman fogalmaztam – egyben tükrözi a rendőrségi egoizmust is, hanem az, hogy kizárólag az érintett rendőri vezetőnek fontos. Az olvasót egész egyszerűen nem érdekli, kinek az utasítására mentek ki valahova a rendőrök és annak a szervnek hány felettes szerve van. Zárójelben és pongyolán: a rendőrnek az a dolga, hogy reagáljon a bejelentésre. Másképp fogalmazva: egy egér szemszögéből nézve pedig lényegtelen kérdés, hogy milyen színű macska falja fel.

Ön volt akkoriban is a Belügyminisztérium sajtófőnöke. Nem tudta elérni, hogy a közvélemény számára érthetőbb, a sajtó számára használhatóbb információkat adjon ki a rendőrség?

Nem. Sajtófőnök-főszerkesztőként nyilván több lehetőségem volt, mint az elődeimnek és az utódaimnak, feszegethettem a határokat, és mégsem. Azt nem mondhatom, hogy jómagam vagy a szerkesztőség volt a kreativitás bajnoka, de a konzervatív rendőri vezetés elnyomta a haladó eszméket, mert ez nem volna igaz. Mondok egy példát. Főszerkesztőségem idején Papp Károly volt az országos rendőrfőkapitány. Végletekig maximalista ember, megjelenés előtt mindig átnézte a lapot, elmondta vagy leírta az észrevételeit. Egyszer megkérdezte, miért nem kék a borító színe. Kínosan éreztem magam, miért nem nekem jutott eszembe, miért nem nekem tűnt fel, hogy a rendőrség lapjának a borítója tűzoltó piros. A következő szám – talán nem meglepő – rendőrkék borítóval jelent meg.

Főszerkesztőként nem tudtam elérni, hogy a Zsaru munkatársai szakosodjanak. A lap akkor és azóta is, területi elven működik: minden újságírónak volt, van négy-öt megyei rendőr-főkapitánysága, ismerniük kellett a „megyéik” rendőri történéseit. Szerettem volna, ha szakosodnak. Bűnügyekre, közrendvédelemre, közlekedésre, igazgatásrendészetre szakosodott munkatársak jobban beleáshatták volna magukat az egyes szakterületekbe, így alaposabb, mélyebb összefüggéseket feltáró cikkeket írhattak volna. Mindenkinek úgy volt kényelmesebb, ahogy korábban mentek a dolgok. Kudarcot vallottam. A változáshoz az újságíróknak is változniuk kellett volna.

Néhány éve készült egy felmérés, amelyben a megkérdezettek háromnegyede rossznak, vagy inkább rossznak tartotta az ország közlekedésbiztonságát. Ennek fényében még mindig nem értem miért nem kapott nagyobb hangsúlyt önöknél ez a téma és vele az OBB.

Több oka is van ennek azokon túl, amikről már beszéltem. Rövidem, a teljesség igénye nélkül néhányról. A hatályos sajtójog nem jó a sajtónak, és nem jó a tájékoztatóknak, konzerválja a rossz gyakorlatot, ténylegesen viszont egyik fél sem igényli, hogy ez a helyzet megváltozzon. Márpedig a közvélemény gyors, hiteles és pontos tájékoztatásának egyik alapvető kérdése a jogi szabályozás. Mondok erre is egy példát. Ma könnyen a bíróság előtt találhatja magát az az újságíró, aki az ügy jogerős lezárása előtt leírja, hogy ki a felelős a balesetért. Hiába rögzítette három térfigyelő kamera a történteket, hiába állította az újságírónak ezt több valódi szemtanú is – arra még visszatérek, mit jelent a valódi szemtanú -, addig ez így nem jelenhet meg, amíg a bíróság jogerősen el nem ítélte a vétkest. Jelentős egy sajtóper kockázata. Volt olyan eset, amikor egy tanú elmondta, mit látott, aztán hosszas maszatolás kezdődött a cikkben, hogy a bíróság előtt jogilag valamennyire védhető legyen a tanú nyilatkozata. Ez nekem több, mint abszurd.

Másfelől a sajtó munkatársai sem szaggatják az istrángot közlekedési ügyekben részletesebb információkért. Nézze meg a különböző médiumokban megjelenő cikkeket, mind egy kaptafára készül, majdnem mindegy melyik médiatartalom-szolgáltató felületen olvassa azokat az ember. És itt térjünk vissza arra, hogy ki is a valódi szemtanú. Nyilatkozik valaki, több helyen is, akit a sajtó egyöntetűen szemtanúként aposztrofál, hogy hallott egy csattanást, kiszaladt a konyhából az utcára, és látta, hogy a piros autó nem adta meg az elsőbbséget a másiknak. És ezt leírják. Bele sem gondolnak, hogy ha csak a csattanást hallva futott ki az utcára, nem láthatta magát a balesetet, legfeljebb következtethet arra, ki merről jöhetett, mi történhetett, de semmiképp nem szemtanú. Nem azt állítom, hogy az újságírók tehetnek mindenről, látok bőven problémát a tájékoztatásuk területén is…

A Belügyminisztérium sajtófőnökeként nincs módja, hatalma, befolyása változtatni ezen? Legalább azon, hogy a rendőrségi közlemények ne legyenek olyanok, mint – ön fogalmazott így – egy jelentés!

Nincs. Nem részletezem, a lényeg, hogy 2017. január 1. óta a Belügyminisztérium sajtófőnöke nem szakirányítója a rendőrség kommunikációs tevékenységének. Az ezt megelőző időszakban megfogalmaztam irányelveket, elvárásokat, tartottunk érdemi szakmai megbeszéléseket, elemeztük, értékeltük a kiadott közleményeket. Nem tudom, manapság házon belül szerveznek-e hasonló összejöveteleket, de ha igen, annak – megítélésem szerint – nem sok látszata van.

Ön mit csinálna másképp, ha visszaültetnék a Zsaru Magazin főszerkesztői székébe?

Kettőn áll a vásár, 2016. január 6-án én mondtam fel. Nem törekszem a főszerkesztői székbe. A közlekedésnél, a közlekedésbiztonságnál és a baleset-megelőzésnél maradva, arra kérném a kollégáimat, hogy a történetek emberi oldalát dolgozzák fel. Ne elégedjenek meg annyival, hogy valaki nem adott elsőbbséget, túl gyorsan hajtott és így tovább. Egy baleset életeket változtat meg, sorsokat ír át. Egyetlen történetnek sincs vége azzal, hogy a bíróság jogerős ítéletet hoz. A sebek lassan gyógyulnak, a lelki sebek még lassabban. Menjenek utána, nézzék meg és mutassák be azt is, ami a jogerős ítélet után történik az érintettekkel!

Hiszem, hogy javítaná a közlekedés fegyelmét, ha annak résztvevői gyakrabban szembesülhetnének a közlekedési balesetek nem kellő gyakorisággal és mélységében bemutatott következményeivel. Azokkal az emberi drámákkal, amelyekről csak ritkán szólnak a hírek. Amit mondok, nem ördögtől való: a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Osszad! címen készített kisfilmeket ezzel a koncepcióval. A facebookon és a youtube-on példa nélkülien magas volt a megtekintések, elérések, megosztások, lájkok száma, a mai napig nem váltott ki rendőrségi közlés hasonlóan magas érdeklődést. A sorozat alkotói egy jó szót nem kaptak a rendőrségen belül…

Baleset-megelőzési szempontból az sem lenne haszontalan, ha a tipikusnak mondható vagy a nagy érdeklődést kiváltó baleseteket a rendőrség rendszeresen elemezné a nyilvánosság előtt. A médiában megszólaltatott jogászok, szakértők képesek közérthetően és szakszerűen fogalmazni. A rendőrség is megtehetné.

Évek, sőt évtizedek óta szajkózza minden hivatalosság a megelőzés fontosságát…

Egy dolog, hogy mi a hivatalos álláspont, és egy másik dolog a gyakorlat. Régóta fut a police.hu portálon a lezárt ügyek „rovat”, melyben befejezett nyomozásokról számolnak be. Elvétve találni közöttük közlekedési ügyet.

Azért vannak!

Amennyiben tényleg olyan fontos lenne, mint mondják, akkor súlyának megfelelően több lenne. Mert baleset, amit fel lehetne dolgozni, van bőven.

Mondok egy másik megközelítést: a rendőrség kommunikációs és megelőzési szolgálatai – rövid megszakítással – évtizedek óta különálló szervezeti egységek. A párhuzamosok pedig csak a végtelenben találkoznak.

Mit gondol ön a Budapesti Autósok Közössége szabálysértő-leleplezéseiről és az ahhoz kapcsolódóan elindított Pofátlan(TAN)ításról?

Nekem tetszik, több okból is. Mindenekelőtt a rendőrség szakított azzal, hogy a médiatartalom-szolgáltatók megjelenései alapján nem rendel el nyomozást. Ma már elrendelnek! Mi több, a rendőrség együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Autósok Közösségével, érdemben foglalkozik a „beküldött” anyagokkal. Sőt, ha jól tudom, azokkal is, amiket nem küldenek be, csak feltöltik a Budapesti Autósok Közössége oldalára. Meggyőződésem, hogy ez a változás jót tett a rendőrségnek abból a szempontból is, hogy bebizonyította: a közlekedők értékelik, ha kiemelik a forgalomból azokat, akik rettegésben tartják az utakon a kirívóan szabálytalankodókat.

Más szempontból is hasznos ez a kezdeményezés. A Pofátlan(TAN)ító videóknak több százezres a nézettsége. Azok, akik régebben szereztek jogosítványt, ezeket a mozikat nézve újra gondolhatják, ki, mit csinált jól vagy rosszul. Elolvasva a szakértői kommenteket, cikkeket, felfrissíthetik tudásukat arról, hogy a látott és az ahhoz hasonló veszélyhelyzeteket miképp lehet felismerni, mit kell vagy mit nem kell tenni a balesetveszély elhárítása, de legalábbis következményeinek mérséklése érdekében. A Budapesti Autósok Közössége és a rendőrség együttműködése, a Pofátlan(ATAN)ítás kétségbevonhatatlanul sikertörténet, rendőr szakmai és baleset-megelőzési szempontból egyaránt.

F.Gy.A.