Azt büntették meg, aki ott sem volt

  • Gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé ittas vezetőket a napokban Kecskeméten.
  • A Kecskeméti Járási Ügyészség nem engedné buszt és kamiont se vezetni az ittas sofőrt.
  • Félt, hogy körözik a be nem fizetett büntetések miatt, ezért „testvérére verte a balhét”.

Ittasan indult autókázni egy férfi három utasával Kecskeméten. Jogosítványa nem volt, és az autó sem az övé volt. Az egyik ismerősétől „kérte kölcsön”, mondta, amikor a rendőrök igazoltatták és kiderült, hogy súlyosan ittasan vezet. Ám, amikor a járőrök utána jártak, hogy az autó tulajdonosa vajon tudta-e, hogy a barátja, akinek kölcsönadta a kocsiját ittasan vezette azt, és vezetői engedélye sincs, kiderült: az ittas sofőr a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül vitte el az autót – derült ki a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közleményéből.

Amennyiben az autó tulajdonosa tudja, hogy akinek kölcsön adja az autóját ittas, ráadásul még jogosítványa sincs, mégis átadja nekik a jármű okmányait és kulcsait, elköveti a Járművezetés tiltott átengedése vétségét.

Mit mond a Btk. [238. §]
Aki vasúti vagy légi jármű, gépi meghajtású úszólétesítmény vagy közúton, illetve közforgalom elől el nem zárt magánúton gépi meghajtású jármű vezetését ittas vagy bódult állapotban lévő személynek, illetve a vezetésre egyéb okból alkalmatlan személynek átengedi, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Azt még csak-csak „ki lehet magyarázni”, hogy ittas volt, akinek a tulajdonos kölcsönadta az autóját; „kérem, amikor átadtam neki a kulcsot, még tökéletesen józan volt, lehet, hogy később ivott”. Azt azonban már aligha, hogy az illetőnek nem is volt jogosítványa.

Mivel az ittas sofőr már büntetett előéletű volt, a rendőrök őrizetbe vették. A Kecskeméti Járási Ügyészség pedig ittas jártvezetés vétségének és jármű önkényes elvétele bűntettének elkövetéséért emelt vádat ellene. A Kecskeméti Járásbíróság szerint megalapozottan. A férfit a bíróság másfél év, végrehajtásában három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és két évre eltiltotta a gépjárművezetéstől is.

Egy másik ittas vezető balesetet is okozott, amikor január 16-án délután „súlyosan ittasan” utánfutót vontató személygépkocsijával belerohant egy előtte forgalmi okokból lassító autóba. A férfi észlelte ugyan a bajt, állapította meg az ügyészség, fékezett is, de – minden bizonnyal az ittassága miatt már túl későn.

Őt is elítélte a bíróság. 200 ezer forint pénzbüntetést kapott és 16 hónapra eltiltották a B-kategóriás járművek vezetéséből. (Szóval kamiont, buszt továbbra is vezethet, csak személyautót nem vezethet az elkövetkező egy és négy hónapban.)

A kecskeméti ügyben a vád és a vádlott is elfogadta az ítéletet, így az azonnal jogerőre emelkedett. A lajosmizsei ittas vezető esetében azonban az ügyészség fellebbezett. Nagyobb összegű pénzbüntetés kiszabását tartanák indokoltnak, továbbá azt, hogy az ittasan balesetet okozó sofőrt hosszabb időre és teljes körűen tiltsák el a gépjárművezetéstől.

Az Esztergomi Járási Ügyészség a fentiekkel egy időben hamis vád miatt emelt vádat egy férfi ellen – nem, nem változtattuk meg lapunk profilját -, ennek az ügynek is van közlekedésbiztonsági vonatkozása. Nem is egy.

A Jellemóriások bajnokságán alig jutna túl a selejtezőkön az a férfi, aki tavaly június 20-án este egy közúti ellenőrzés során a testvére adatait adta meg a rendőröknek, amikor igazoltatták. Azt hitte, egy korábbi eljárásban kiszabott, de meg nem fizetett bírság miatt körözik, s hogy elkerülje az ezért járó szankciókat, inkább a saját testvérének vallotta magát.

Nem volt bekapcsolva a biztonsági öve, ezért intézkedtek ellene ott és akkor a járőrök. Mivel az övhasználat elmulasztását nem vitatta, nem is nagyon tehette, hiszen még akkor sem volt bekötve, amikor a rendőrök az adatait kérték, a 10 ezer forintos bírság azon nyomban jogerőre is emelkedett.

Egy héttel később ugyanaz a rendőr intézkedett a mostani ügy vádlottjának a testvérével szemben, azaz azzal szemben, akinek az adatait az övet nem használó férfi a szabálysértési bírság kiszabásakor a sajátja helyett megadta. Persze a járőr azonnal rájött, hogy egy hete még ezen a néven egy egészen más kinézetű férfival szemben járt el, és megtette a szükséges intézkedéseket a testvérét hamisan vádló öv-nemhasználóval szemben.

Az ügyészség a vádindítványában azt kéri a bíróságtól, hogy tárgyalás mellőzésével szabjon ki pénzbüntetést a testvérét hamisan vádló férfivel szemben.

Nyilván a korábbi eljárásban kiszabott és határidőre be nem fizetett bírság miatt is lesznek majd azért még kérdései a nyomozóhatóságnak.

Mit mond erről a Btk. [269. §]
Aki mást hatóg előtt szabálysértéssel vagy közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegéssel hamisan vádol, illetve mást hatóság vagy a fegyelmi jogkör gyakorlója előtt fegyelmi vétséggel hamisan vádol, vagy más ellen szabálysértésre, közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegésre vagy fegyelmi vétségre vonatkozó koholt bizonyítékot hoz a hatóság vagy a fegyelmi jogkör gyakorlójának tudomására, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

F.Gy.A.