Beszakadt műkörömmel a traumatológián

• Egy ügyeletben 250-en is megfordulnak a Heim Pál Kórház traumatológiáján
• A gyermek  sürgősségin is sok a banális eset, amikhez nem kellene orvos
• Nem minden szülő szereti, ha az orvos elmondja, legközelebb mit tegyen.

Ha beköszönt a jó idő általában megtelnek a várótermek a gyermekkórházak baleseti sebészetein. Tavasztól késő őszig a szombati járóbeteg-ellátásban 150-200 gyermeket is fogadnak a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Sebészeti és Traumatológiai Ambulancia ügyeletén, egy átlagos hétfői ügyeletben olykor 240-250-et is el kell látniuk.

Így van ez, amióta világ a világ, de 1900 óta biztosan, legalábbis a Mentőmúzeumban fellelhető 1900 óta vezetett statisztikák szerint. Amikor a gyerkőcök kiszabadulnak a négy fal közül, hirtelen megnő a balesetek száma. Az, hogy mi történik velük jobbára korfüggő, bár nyilvánvalóan befolyásolják a gyerek családi körülményei és hogy hol él – belvárosban, külvárosban, vagy vidéken?

Az egészen aprókkal, a tipegőkkel bármi megtörténhet. Már képesek az önálló helyváltoztatásra, ráadásul többnyire hiperaktívak, a veszélyérzetük ugyanakkor nulla. Rájuk minden időben minden veszélyes lehet. A fűbe esett kő, a szerszámok, de még a gumimedence is. Utóbbi talán a legveszélyesebb rájuk. Volt rá példa, sajnálatosan nem is egy, hogy a csöppség egyszerűen csak elfeküdt a gumimedencében. A víz ellepte az orrát és a száját, s mivel a kicsi ilyet még korábban nem tapasztalt és nem tudta, honnan is tudhatta volna, hogy ilyenkor mit kell tennie, mire a szülei észrevették, megfulladt.

Ahogy felcseperednek a gyerekek mindig újabb és újabb baleseti veszélyeknek teszik ki magukat. Elesnek, leesnek fáról, épület tetejéről, autóról, legurulnak a lépcsőn, hozzányúlnak valamihez, ami szúr, vág, éget. Telibe találják egymást labdával, aminek  aztán orr- vagy hosszúcsont törés az eredménye.

Dr. Fadgyas Balázs gyermeksebész szakorvossal egy nem átlagos szombaton  találkoztunk, csak két felnőtt állt aggódó tekintetekkel a traumatológia várótermében. Fadgyas doktor szerint akkor éppen túl jó volt az idő, kiürült a város, ezért az itt szokatlanul nagy csend.

Van egy tipikusnak mondható gyermekbaleset, mondta, aminek saját nevet adtak az orvosok: küllősérülés. Sok gyerek ugrik fel a barátja vagy éppen valamelyik szülője bringájának a hátsó ülésére, és utazik ott. Főleg vidéken jellemző ez a fajta közlekedés. Ám elég egy óvatlan mozdulat és a lábak a küllők közé kerülhetnek, és azok szinte ledarálják.

Még idősebb korban a kerékpár és a ma divatos elektromos sporteszközök növelik a baleseti sebészetekre látogatók számát, de ezek – csakúgy mint a sportbalesetek – kevésbé idény jellegűek, mint az ugrálásból, kőbe-, üvegbe, – bármi másba lépésből keletkező sebesüléseké. A különbség legfeljebb abban mutatható ki, hogy nyáron a strandon, a játszóréten, az utcán – és persze a lakásban – sérülnek meg inkább. Míg ősztől tavaszig a balesetek egy része az iskolában történik.

Sokan sokszor elmondták már, hogy a sürgősségi ügyeletek túlterheltségének az egyik, ha nem a legfőbb oka, hogy sokan olyan panaszokkal is az ügyeletekre mennek, amikkel rendelési időben szakorvoshoz kellene fordulni.

– Nálunk sincs ez másképp – mondta Fadgyas Balázs. – Orvosként megértem, ha egy csecsemőt ide hoznak a szülei, mert egész nap, esetleg már egy-két napja folyamatosan sír és fogalmuk sincs miért. Olykor nekünk is komoly fejtörést okoz kideríteni, mije fájhat annak a beszélni még nem tudó apróságnak.

Azonban igen gyakran olyan banális sérülésekkel is behozzák a gyermekeiket a szülők, meséli, amiket egy gondos szülő akár maga is el tudott volna látni otthon. Horzsolt sebekkel, amiket csak le kell fertőtleníteni és be kell kötözni, csakúgy, mint a kisebb vágásokat, szúrt sebeket.

– Sajnos ma már kevesen tanulnak meg elsősegélyt nyújtani, noha a jogosítványhoz elvileg meg kellene tanulni valamilyen szinten – mondja, inkább csak úgy magának Fadgyas doktor. – Felkészültség és lélekjelenlét hiányában azonban sokan nem mernek hozzányúlni a vérző sebhez, inkább rohannak az orvoshoz.

Arra is volt példa, hogy mivel erősen vérzett a gyerek feje, mentőt hívtak. Mire azonban a mentő a traumatológiára ért vele, a vérzés elállt, A hajas fejbőr már csak ilyen, mondja a doktor, egy viszonylag kis sérülés is rövid ideig tartó, ám igen látványos vérzést tud produkálni.

Már pusztán a vérző fej látványától sokan azonnal pánikba esnek, és orvosi értelemben indokolatlanul mentőt hívnak vagy azonnal elindulnak a traumatológiára. Ahol azonban jó eséllyel várni kell, mert a szakemberek elsőre is látják, hogy „ez csak egy kötözés lesz”. Nem küldik el, ellátják, el kell látniuk.

Az ilyen eseteket azonban laikusként megérti az ember, még akkor is, ha az orvos szerint minimális esősegély nyújtási ismerettel a legtöbbet otthon is kezelhették volna a szülők, a nagyszülők. Vannak azonban tényleg felfoghatatlan esetek is olykor a traumatológián.

– Egy már majdnem nagykorú kamasz gyerek azzal jött be hozzánk, hogy egy kicsit benőtt a körme és vessünk már rá egy pillantást, mert délután utaznak Horvátországba – meséli a gyermektraumatológus. – Egy másik alkalommal egy kamaszlány azért jött ide, a gyermekkórház baleseti ügyeletére a hétvégén – teszi hozzá Fadgyas doktor nagy nyomatékkel és nem titkolt felháborodással –, mert beszakadt a műkörme.

Sosem volt műkörmöm, nem tudom mi a teendő, ha fáj, mert beszakad, Fadgyas doktor tudta.

– Le kell ragasztani egy ragtapasszal, és hétfőn el kell menni a műkörmöshöz! Ennyi! – mondta és némi indulatot véltem felfedezni a szavaiban. Rákérdeztem. Nem is tagadta, hogy dühítik az efféle esetek, ahogy a kollégáit is. Természetesen a lányt sem küldhették el. Megoldották a problémáját ingyen. A műkörmös lehet, hogy elkért volna ezért pár ezer forintot.

– Nem velünk tolnak ki azok, akik ilyen banális dolgokkal ide jönnek – magyarázta. – Mi itt vagyunk, ha van rá idő mindenkit ellátunk, azokat is, akik szakmailag nem szorulnának traumatológiai ellátásra. Értelemszerűen a banális esetek ellátására olykor nálunk is sokat kell várni, előfordulhat, hogy órákat.

Ez a mondat a felnőtt ellátásban sem túl biztató.

– Nálunk szakképzett nővérek fogadják a betegeket. Ők döntik el egytől ötig osztályozva a sérüléseket súlyosságuk alapján, hogy milyen sorrendben kerülnek az orvos kezei közé. Itt az egyes azt jelenti, hogy azonnal, az ötös pedig, hogy ráér.

A módszer általában és kívülálló szemmel nézve tökéletesen működik. A gyermektraumatológián 30-60 percen belül mindenki orvoshoz kerül, itt nincsenek sok órás, félnapos vagy még hosszabb várakozási idők, mint a legleterheltebb felnőtt sürgősségi osztályokon.

– Sok múlik az otthoni családi légkörön, a szülő-gyermek kapcsolaton – mondta Fadgyas doktor. – Tapasztalataink szerint minél kiegyensúlyozottabb a légkör a családban, annál jobban viselik a gyermekek a várakozást, a kezelést, az itteni kiszolgáltatottságot, és talán még a fájdalmat is.

– Volt itt olyan tizenéves, aki nem is értette miért aggódik körülötte mindenki, amikor ő „csak” eltörte a kezét – mesélte a doktor. – És olyan is, aki sokkal rosszabb állapotba került, mint azt az állapota indokolta volna, pusztán a gondolattól, hogy esetleg egy-két éjszakára benntartjuk.

Kétségtelen, sok sérülés gyorsabban gyógyul fiatal és főleg gyermekkorban, mint később. Egy kéztörés akár 3-4 hét alatt is tökéletesen meggyógyulhat, miközben a felnőtteknél nyolc hét a szokásos gyógyulási idő.

Persze minden szülőnek az ő gyermeke a legfontosabb, ebből pedig olykor adódnak konfliktusok a traumatológián az orvosok és a szülők között.

– Igyekszünk higgadtnak maradni, elmagyarázni, hogy az a másik gyereket, aki esetleg később is érkezett mint ő, és látszólag nem is volt semmi komoly baja, miért vették őt előbbre, mint az ő gyermekét – mondta Fadgyas doktor. – A betegek és hozzátartozóik nem látják, hogy mi zajlik a kezelőkben, a műtökben, és ez jól is van így. Nem egy szívet melengetó látvány egy  kisgyerek újraélesztése, a széttört csontjainak összerakása és a hasonlók.

A másik konfliktushelyzet, amikor a kezelés végén az orvos átadja azt az olykor több oldalas összefoglalót, amiben összegzi, hogy milyen sérülésekkel kezelte a gyermeket és miket javasol még.

– Azokban az esetekben, amikor orvosi értelemben indokolatlan volt a gyermeket behozni a sürgősségire, külön el szoktuk magyarázni, hogy hasonló esetben mit tegyenek a jövőben. Legalábbis megpróbáljuk. Ilyenkor gyakran megkapjuk, hogy „nem azért fizetlek az adómból, hogy tanácsokat osztogass, hanem, hogy tedd a dolgodat!”

Fadgyas doktor elmondása szerint azonban olykor adódnak valóban szívszorító helyzetek is. Egy alkalommal nagyjából egyszerre érkezett meg több beteg és az ügyeleti ebédre rendelt óriáspizzák. Nyilvánvaló volt, hogy nem kezdhetnek el ebédelni, ha félig tele a váró. Még akkor se, ha nem volt köztük súlyosnak mondható eset.

Azonban látva, hogy az orvosok, műtősfiúk, asszisztensek félreteszik a pizzájukat a szülők összebeszéltek, és egyikük beszólt, hogy ebédeljünk meg nyugodtan, azt a tíz-tizenöt percet mindenki kibírja, lehet, hogy később még többen lesznek.

– Tény, hogy kiszámíthatatlan, mikor hány beteg érkezik hozzánk. Újabban sok úgynevezett „zombi baleset” áldozattal találkozunk, akik gyaloglás, kerékpározás közben túl hangos zenét hallgatnak ahhoz, hogy észlelhessék a közeledő autó-, villamos vagy más jármű hangját, és féktávolságon belül lépnek az úttestre. És sajnos egyre több az olyan gyermek is, akit valamilyen bódító szer hatása alatt ért baleset, vagy éppen a drog ütötte ki annyira, hogy be kellett hozni. Sajnálatos módon egyre több köztük az egészen fiatal, akik még éppen csak betöltötték az első X-et!

F.Gy.A.