Egy szakmai hungarikum a 30 éves ORFK-OBB arzenáljában

  • Akkoriban egy patinás helyszínen, a városligeti műjégpályán kellett megküzdeniük a családoknak az elsőségért és a vele járó fődíjért, egy személygépkocsiért;
  • Másfél évtizedes szünet után az ORFK-OBB a 20. éves jubileumának évében ismét életre hívta a vetélkedőt, melyet azóta minden évben megrendez;
  • A megmérettetésre bármely magyarországi család jelentkezhet, mindössze egy „B” kategóriás jogosítvány, valamint legalább egy 6-17 év közötti gyermek a feltétel;
  • A rendezvény töretlen népszerűségét mutatja, hogy idén a pályázó családok száma meghaladta az 500-at!
  • Ismeretink szerint hasonló családi közlekedésbiztonsági vetélkedőt sehol nem szerveznek, így a „Közlekedik a család” szakmai hungarikumnak számít.

A „Közlekedik a család” vetélkedő tökéletesen illeszkedik az ORFK-OBB azon rendezvényeinek a sorába, melyek a közúti balesetek, a sérülések és halálozások megelőzésére irányulnak. Ez a rendezvény egyébként az egyetlen, mely a felmenő rendszerű országos közlekedésbiztonsági versenyek közül a Covid-19 járvány időszakában, azaz 2020-ban és 2021-ben is megrendezésre került.

A rendezvény gyökerei a 90-es évek közepére nyúlnak vissza. A „Közlekedik a család”-ot első alkalommal 1996-ban, majd 1997-ben rendezték meg, olyan patinás helyszínen, mint a városligeti műjégpálya. Az országos döntő résztvevői a jégen felállított pályán küzdöttek meg egymással a fődíjért, egy VW Polo Variant személygépkocsiért. 1997 után másfél évtizedes szünet következett, és a rendezvényt az ORFK-OBB 20 éves jubileuma alkalmával, 2012-ben hívták ismét életre. Azóta a családok közlekedésbiztonsági vetélkedője minden évben nagy sikert arat, az érdeklődők száma növekszik, és ez arra ösztönzi a szervezőket, hogy a versenyt továbbra is napirenden tartsák. A verseny megvalósításában az ORFK-OBB két legfontosabb partnere az Autós Nagykoalíció, valamint a Škoda Magyarország.

A vetélkedő célja, hogy a lehető legszélesebb körben felhívja az állampolgárok figyelmét a közúti közlekedés biztonságára, a szabályok tiszteletére, valamint a megfontolt és példamutató közlekedési magatartás fontosságára. Az ORFK-OBB a verseny által is tudatosítani szeretné a közlekedőkben, hogy a biztonságos célba érés kizárólag a közlekedési szabályok megtartásával garantálható. A vetélkedő középpontjában – nevének megfelelően – a családok állnak, ami megteremti annak a lehetőségét, hogy a szervezők egyidejűleg több generációt, azaz a fiatalokat és a felnőtteket együttesen szólítsanak meg.

A vetélkedőre minden család benevezhet, amely magyarországi lakóhellyel rendelkezik. További feltétel, hogy legalább az egyik szülőnek rendelkeznie kell érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, valamint hat és tizenhét év közötti gyermeket, illetve gyermekeket neveljenek. Más megkötés nincs. Jelentkezni akár on-line is lehet, a vetélkedő azonos nevű honlapján keresztül. A családi vetélkedő két fordulóból áll. A jelentkezők először területi szintű versenyeken mérhetik össze tudásukat és képességeiket, melyeket jellemzően a fővárosban és egy-két kivételtől eltekintve a megyeszékhelyeken rendeznek meg.

A területi versenyen első helyezést elért családok szerzik meg a lehetőséget az országos szintű megmérettetésre. A két napos országos döntőn 20 olyan család küzd az elsőségért – azonos feltételek mellett – amelyek az ország különböző részeiből érkeztek. Az első napon a családok a tesztlapot töltenek ki, majd másnap zajlanak a gyakorlati és ügyességi versenyszámok. A „Közlekedik a család” vetélkedő fődíja a 2012. évi újraindítás óta minden évben egy Škoda típusú személygépkocsi, ezen túlmenően további nyeremények átadására is sor kerül. 2020 óta a rendezvényen nem csak a családokat, hanem a legeredményesebb oktatási intézményeket is jutalmazzák. Azok az általános iskolák, amelyeknek a vetélkedőn való részvételre a legtöbb családot sikerült mozgósítaniuk, értékes tan- és sportszer csomagot nyerhetnek.

Az ORFK-OBB 30. jubileumának évében a „Közlekedik a család” vetélkedő országos döntőjét 2022. augusztus 26. és 28. között Somogy és Fejér megyékben rendezték meg. A fődíjként felajánlott személygépkocsit, egy új Škoda Fabia-t a budapesti Melegh család vihette haza. Idén a pályázó családok száma meghaladta az 500-at.


Végezetül egy megjegyzés: ismereteink szerint családok részére meghirdetett országos szintű közlekedésbiztonsági vetélkedőt kizárólag Magyarországon szerveznek, ezáltal a „Közlekedik a család” szakmai hungarikumnak számít, amire az ORFK-OBB nagyon büszke.

G.I.