Elestek a műanyagrendőrök

Még a körülöttünk sokszor érthetetlenül változó világ ismeretében is viccnek tűnik, hogy a méltán népszerű kreatív gyermekjátékokat gyártó világcég a jövőben nem forgalmaz olyan szetteket, amelyekben műanyag rendőrfigurák vannak. Miután azonban jól kinevettük magunkat ezen a minden bizonnyal pedagógiai célzatú döntésen, érdemes egy picit elidőznünk a pusztító következményeken is. Azt a tényt most hagyjuk is, hogy egészen idáig senkinek sem volt baja azzal, hogy a játékgyárak zöme milliószámra állított elő automata lőfegyvernek látszó tárgyakat, késeket és egyéb, közelharcra alkalmas eszközöket, amelyekkel a gyerekeink kedvükre gyilkolhatták, terrorizálhatták egymást, persze csak úgy játékból. Az ölésre buzdító, kegyetlen videójátékok ezreit pedig gyorsan felejtsük is el, noha nem tartom kizártnak, hogy a közeljövőben megjelennek majd a „Pusztítsd a rendőrt!” típusú szórakoztató videóprogramok is. Már persze, ha az utódjaink tudni fogják egyáltalán, vajon kik is azok a rendőrök, a társadalmak miért tartják (tartották) fontosnak a szerepüket.
Szerencsére bennünket még nem ért el ez a felbecsülhetetlen erkölcsi károkat okozó eszmei áramlat, de nincsenek illúzióim. Némi derűlátásra mégis okot ad, hogy a nemrégiben a Bartók Béla úton történt incidenst követően, amikor a baj azzal kezdődött, hogy a piroson áthajtó kerékpáros hölgyet igazoltatni kívánó rendőrt megrúgta a súlyos szabálysértés elkövetője, a közvélemény, köztük jó néhány médiaszemélyiség is a rendőrök mellé állt.
Van egy mondás, miszerint egy zuhanó repülőgépen egyetlen ateista sincs. Mint ahogy egy elfajult utcai vagy családi konfliktus, netán súlyosabb bűncselekmény esetén is mindenki rendőrért kiált. Márpedig minden okunk megvan arra, hogy naponta rendőrért kiáltsunk, hiszen – maradva a saját szakmai területünkön – a közlekedés szereplői, a baleseti statisztikákból jól láthatóan, gyorsan kiheverték a vírusjárvány okozta sokkot. A kijárási korlátozások közepette érezhetően javuló baleseti adatok kezdenek szépen visszakúszni a kiindulási helyzetükbe. Foghatjuk ezt persze a részleges bezártságot követő szabadságérzet hirtelen kiteljesedésére, esetleg a szélsőséges nyári időjárás idegrendszerre gyakorolt hatására, ám a lényeg változatlan. Visszatérőben van a járművezetők „ki, ha én nem” szemléletű agresszív stílusa, a kerékpárosok és a gyalogosok „rám nem vonatkozik a KRESZ” szemlélete. Mindezt tetézi a forró égöveket idéző időjárás, az olykor átláthatatlan esőfüggöny, majd vakító napsütés, amely azonban egyáltalán nem zavarja a magukat Forma-1-es versenyzőknek gondoló autósokat. A gond ezzel csak az, hogy kicsit felülértékelt tudásukat nem zárt pályán, hanem ártatlan, a szabályokat tisztelő partnerek között igyekeznek bizonyítani. Aki pedig csak úgy hétköznapi módon szeretne szörnyülködni egy kicsit, javaslom töltsön el néhány órát egy pláza parkolójában. Az állatorvosi ló egy könnyen gyógyítható állat ahhoz képest, amit ott tapasztalni fog.
A közlekedés egy nagy sakkjátszma, amelyben a túlélés záloga, hogy fejben minél több lépéssel járjunk a partner előtt. A játék azonban mindig egy kis – jó értelemben vett – csibészségre csábítja a játékosokat. A közlekedés azonban sokszor lehet vérre menő játék, nem véletlenül szigorúak a szabályai. A szabályokat pedig a bíróknak, ez esetben a rendőröknek kell betartatniuk. Belegondolni is rossz, mi lenne, ha őket egyszerűen levennénk a pályáról.
Pedig a dolog – ahogy a nálunk fejlettebbnek mondott országokban – már megkezdődött. Jó esetben egyelőre csak a műanyagrendőrök esnek áldozatul.

S.G.