Félmilliójába került az elektromos bringás elgázolása
- Nem adta meg az elsőbbséget a körforgalomban haladó elektromos kerékpárnak.
- A szabályosan közlekedő hölgy nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
- Mindkét fél kész volt egyezséget kötni, így az ügy végül nem került bíróság elé.
Tevékeny megbánás címen szüntette meg a Tatabányai Járási Ügyészség a napokban a büntetőeljárást azzal a férfival szemben, aki autójával Oroszlány belterületén elgázolt egy elektromos kerékpárral közlekedő nőt. Mindkét fel kész volt „peren kívüli”, azaz közvetítői eljárásban megállapodni, az ügy ezért nem került bíróságra.
A banális eset tavaly március 11-én reggel kevéssel hét óra után történt Oroszlányban a Rákóczi út és a Bánki Donát utca kereszteződésében lévő körforgalomban. Az autós a kereszteződéshez érve nem adta meg az elsőbbséget a körforgalomban elektromos kerékpárral haladó nőnek és a szó szoros értelmében fellökte őt az autójával.
Körforgalomban – a megkülönböztető jelzést használó járműveket kivéve – mindig annak van elsőbbsége, aki már a körforgalomban halad, azaz aki éppen behajtani készül, annak szabad utat kell biztosítania azokat, akik már a körön belül vannak.
Ezt a szabályt hágta át az autós, és emiatt történt a baleset, melynek következtében az elektromos kerékpáros hölgy nyolc napon túl gyógyuló vállízület ficamot, gerinc és a koponya zúzódást szenvedett.
Az eset után természetesen büntetőeljárás indult, melyben a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség közleménye szerint már a legelején mindkét fél egybehangzóan kijelentette, hogy készek közvetítői eljárásban rendezni az ügyet.
Közvetítői eljárásra közlekedési balesetek esetében az öt évnél nem súlyosabb büntetéssel fenyegetett bűncselekmények esetén van lehetőség. A törvény igen pontosan körülírja, hogy milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy a felek egyességét utóbb a hatóságok is jóváhagyják. Halálos baleset esetén például, vagy ha vétkes fél ittas volt, nem lehet közvetítői eljárásban lezárni az ügyet.
Minden más esetben azonban lehetséges közvetítői eljárást, más néven mediációt kérni. Ez az eljárás a sértett és az elkövető számára is előnyös. Utóbbi számára nem biztos, hogy olcsóbb, de garantáltan kevésbé kínos, és jóval gyorsabban kerül pont az ügy végére, mintha végig kellene járnia a bírói utat.
Még előnyösebb a sértett számára a közvetítői eljárás. Nem kell neki hónapok, ha nem évek múltán bíróságra járnia, újra és újra feleleveníteni a baleset fájdalmas emlékeit, és az esetek döntő többségében a történtek miatt őt megillető kártérítést is hamarabb megkapja, mint a hagyományos úton. Az ügyészség ugyanis csak akkor szünteti meg az eljárást, ha az egyezség megszületett és a vétkes fél teljesítette is a kötelezettségeit, például bocsánatot kért vagy megfizette a jóvátételt. [A témában korábban írt cikkeink itt és itt érhetők el.]
Ezért is élnek egyre többen a közvetítői eljárás jogintézménye által kínált lehetőséggel.
De nemcsak a felek számára jobb nem bíróságra járni azokban az ügyekben, melyekben a törvény ezt nem teszi elkerülhetetlenné. A hatóságoknak is egyszerűbb így. Épp ezért többnyire már az eljárás kezdetén a rendőrök és/vagy az ügyészek is felvetik a feleknek a mediáció lehetőségét. Amennyiben a felek készek közvetítői eljárásban megállapodni, a mediáció idejére az ügyészség felfüggeszti a büntetőeljárást.
Alig akad példa, hogy a mediációs eljárás eredménytelenül zárulna és emiatt mégis le kell folytatni a büntetőeljárást, majd a sértett félnek ez után még külön pert kell indítania az őt megillető kártérítésért.
Volt, aki milliókat fizetett jóvátételként annak, akivel karambolozott, de arra is volt példa, hogy egy motoros, akit egy autós fellökött és emiatt súlyosan megsérült, beérte egy bocsánatkéréssel.
Az ügyészség ilyenkor elsősorban azt vizsgálja, hogy az egyezség törvényesen, minden kényszer nélkül jött-e létre, továbbá, hogy egyik fél se támasszon irreális igényeket a másikkal szemben. Egyebekben minden a felek szabad akaratán múlik.
Az oroszlányi esetben a vétkes autós és a sértett elektromos kerékpáros a közvetítői eljárásban 550 ezer forint jóvátételben állapodtak meg, amit az autós meg is fizetett áldozatának. Az ügyészség ezt követően a terhelt tevékeny megbánására tekintettel megszüntette az eljárást. Az ügynek ezzel vége, nem terhelték feleslegesen a bíróságot.
F.Gy.A.