Gyerekek! Kísérjétek el ti az iskolába a szüleiteket!

• Mikor és miért kell bejárni a gyerekkel az iskolába vezető utat?
• Mit kellene néznie (figyelnie) a gyereknek, amikor körülnéz?
• Melyik a legbiztonságosabb útvonal az otthontól az iskoláig?

A 24. órában vagyunk! Még nem késő elkezdeni felkészíteni az apróságokat arra, mi mindenre kell majd figyelniük, amikor szeptember másodikától reggelente iskolába mennek. Vesztegetni való idő sincs azonban, főleg akkor, ha a szülők még csak most gondolják végig, hogyan viszik-hozzák majd az iskolába a gyermeküket.

• A szakemberek szerint rossz taktika abból kiindulni, hogy „úgyis velünk lesz, majd mutatjuk neki az utat és vigyázunk rá”!
• Más felnőttként egyedül elsétálni az iskoláig és más gyerekkel, legyen bármennyire is fegyelmezett a gyerkőc!
• Amit egy felnőtt normálisnak tart, a gyerek érezheti veszélyesnek, és fordítva: a kisgyerekek nem tudják még, hogy mi a veszélyes!

Sokan csak így augusztus végén döbbennek rá, hogy a gyerek hamarosan iskolába megy, ideje lenne ezzel is foglalkozni egy kicsit. Ha csak a szó szoros értelmében vett iskolába járást tekintjük, számos kérdés vetődhet el ilyenkor:

• Melyik a legbiztonságosabb útvonal?
• Melyik a legrövidebb?
• Melyik útvonalakat használják a gyerek osztálytársai, barátai?
• Milyen veszélyek leselkednek egyik vagy másik útvonalon a gyerekre?

Nem egy szülő abból indul ki, hogy kisiskolás korban úgyis vele lesz a gyereke reggel és az iskola után is, amikor hazafelé mennek, majd ő vigyáz rá! Azonban még akkor is célszerű olyan útvonalat választani az otthontól az iskoláig, amelyen, ha úgy adódik, a gyermek egyedül is biztonságosan eltalál az iskoláig, és onnan haza.

Hasznos lehet, ha az iskolakezdésig a szülők előbb egyedül, majd azután már a gyermekkel közösen bejárják a lehetséges útvonalakat. Mondják el közben a gyermeknek, hogy mi szól az egyik vagy a másik mellett, és mi ellene. Azt is, hogy mit tartanak veszélyesnek az egyik és a másik útvonalon! Mire kell majd figyelnie a gyereknek, akkor is, amikor még fogják a kezét, és akkor is, amikor már önállóan közlekedik. (A kettő között jelentős átfedések lehetnek.)

Érdemes ezt még akkor a nagyobb kisiskolásokkal is végigcsinálni.

Jól bevált módszer, hogy miután a szülő és a gyermek párszor elsétáltak az iskoláig, majd onnan haza, szerepet cserélnek. „Vigye (kísérje) el a gyerek a szülőt” az iskolába, és közben mondja ő, hogy hol mire kell figyelni! Az emberek (ez a felnőttekre is igaz) akkor tanulnak a legjobban, ha arra készülnek, hogy a tanultakat hamarosan át kell majd adniuk másoknak.

Mindazonáltal a tanév első napjaiban, heteiben tanácsos kissé korábban elindulni az iskolába. Nem fog unatkozni a gyerek, ha 10-20 perccel hamarabb érkezik meg, van ilyenkor bőven megbeszélnivalója a társaival. Ellenben, az csak kapkodáshoz vezet, ha rohanni kell a suliba, nehogy elkéssen – ami különösen kínos számára is, ha a szülei viszik az iskolába és úgy késik el. A kapkodás egyenlő a figyelmetlenséggel, ami pedig a balesetek egyik igen gyakori okozója.

• Iskolakezdéskor a rendőrök tapasztalatai szerint ott is kialakulhatnak dugók a hirtelen megnövekedett forgalom miatt, ahol máskor nem szokott!
• A nyári szabadságolások után mindenki kicsit stresszesebb a szokásosnál, ami szintén lehet baleseti veszélyforrás.

Szinte minden szülő elmondja a gyermekének, hogy mielőtt átmegyünk az úton, körülnézünk. Ismerősöm hatéves kislánya, Zoé, amikor édesanyja rászólt, hogy nézzen körül, az égre emelte a tekintetét és leírt néhány kört a fejével. Formailag a feladat kipipálva. Meg volt a körbe…nézés! Nyilván anyuka nem egészen erre gondolt.

• De akkor miért nem mondta el pontosan mit jelent az, hogy körülnézni?!

El kell magyarázni újra és újra, hogy előbb balra nézünk, aztán jobbra, és ha nem jön semmi, akkor megint balra és utána elindulunk!

Adódik azonban a következő kérdés: Mit jelent az, hogy „ha nem jön semmi”? Egy városi úton mindig jön valaki vagy valami!

A szülőknek kell találniuk olyan jól azonosítható pontokat a kereszteződések közelében, amelyekre rámutathatnak: ha közeledik egy autó és már közelebb van, mint az a fa/tábla/bokor/bódé és így tovább, akkor már ne lépj le az útra. Mert akkor már túl közel van…

Célszerű eközben külön is felhívni a gyermek figyelmét arra is, hogy egyes járművek gyorsabban közlekednek, velük legyenek még óvatosabbak, azaz engedjék el őket; első a biztonság! És, hogy mindig nézzenek az autót vezető bácsi/néni felé, hogy lássa, figyel rá, és hogy a gyerek is lássa, ha a sofőr int, hogy átmehet előtte az úton.

Mi felnőttek már rutinból közlekedünk. Szempillantás alatt el tudjuk dönteni leléphetünk-e még a közeledő jármű előtt vagy sem, ahogy általában azt is, hogy ha lelépünk, tanácsos-e a szokásosnál gyorsabban szedni a lábunkat.

Persze még így is sokat hibázunk. Lelépünk ott és olyankor is, amikor nem lenne szabad, amikor már nem biztonságos. Ez az egyik fő oka, hogy az évi közel kétezer gyalogosgázolásért fele részben maguk a gyalogosok a felelősek.

Amíg a gyerek meg nem tanul egyedül és magabiztosan közlekedni, célszerű begyakorolni vele néhány fix útvonalat, ahol biztonságosan közlekedhet. Persze amikor már egyedül is el tud menni az iskolába, és onnan haza, valószínűleg új utakat keres magának. Ott fog közlekedni, ahol a barátai, bármit is mondanak a szülei.

Nem érdemes túl sok energiát fektetni arra, hogy neki nem tetsző útvonalra kényszerítsük. Ha a szülőnek nem tetsző úton van egy fagylaltozó (vagy bármi más, ami a gyerek számára érdekes és vonzó) arra fog menni, bármire is próbálják rábeszélni a szülei.

Egyszerűbb ilyenkor megnyomni az újratervezés gombot és átbeszélni vele, hogy mire figyeljen, ha mégis azt az utat választaná. Nemcsak nagyobb biztonságban tudhatja ezáltal a szülő a későbbiekben a gyermekét, a szülő-gyerek kapcsolatnak is jót tesz ez a hozzáállás.

Legalább olyan fontos megtanítani a gyerekeket a közösségi közlekedés használatára. Például, hogy a buszmegállóban ne az út/járdasziget szélén álljon, nehogy elsodorja a beálló busz. Hogy a buszon hol tartsa a táskáját/hátizsákját, hogy másokat ne akadályozzon feleslegesen vele, és a zsebtolvajoknak se nyújtson könnyű célpontot.

• És persze nem lehet elégszer felhívni a gyerekek figyelmét (sajnos a felnőttekét sem), hogy közvetlenül a megállóban álló busz előtt és mögött nem szaladunk át az úton!

Nehéz egy szülőnek mit kezdeni azzal, hogy az utcákon a gyerekek általában merőben más közlekedési morállal találkoznak, mint amilyenre a szüleik nevelnék őket. A bácsik, olykor még egészen idősek is, átmennek bizony a piroson és nem éri őket baleset; leléptek egy autó előtt az úttestre, noha az már a szüleik szerint túl közel volt, és bár az autó csikorogva fékezett, nem ütötte el őket.

Érdemes ezekről is beszélgetni otthon. Arról, hogy az egészséges bizalmatlanság és óvatosság a záloga annak, miként lehet elkerülni, hogy egyetlen tanítási órát vagy bulit se kelljen kihagyni azért, mert kórházba került vagy otthon kell ápolni.

F.Gy.A.