Hiába volt minden figyelmeztetés

  • A múlt heti ellenőrzés tapasztalatai szerint romlott az övhasználati hajlandóság.
  • A biztonsági öv életeket menthet, sokan mégis az erejükben és a szerencséjükben bíznak.
  • Volt jobb a most mért 86 százalékos övhasználatnál! Ráadásul az idei cél a 95 százalék.

„Rászállt az övhasználatra a rendőrség”. E hangzatos cím a vezess.hu portálról való 2011. márciusában, az akkori több napos célzott rendőrségi akciót jelezték előre vele. Hasonlóan fenyegetően figyelemfelhívó cikkel szinte minden médiumban találkozhattunk az elmúlt években, úgy tűnik azonban a rendőrség, a balesetmegelőzési szakemberek és a sajtó összefogása, hogy rábírják az autósokat (a sofőröket és az utasaikat egyaránt) a Magyarországon 1976 január elseje óta kötelező övhasználat betartására, hiábavaló.

A napokban újabb többnapos célzott ellenőrzés sorozatot tartott a rendőrség, ahol megint csak az övhasználatot vizsgálták. Az ország 524 pontján 15.737 járművet állítottak meg e célból. 2132-ben egy vagy több utas nem kötötte be magát!

Ehhez jött még, hogy 521 sofőr kézben tartott mobillal vezetett. Ez katasztrofálisan nagy szám, ha azt is figyelembe vesszük, hogy ma már a kézben tartott mobil nem feltétlen azt jelenti, hogy az illető telefonált. Sőt, egyre kevésbé jelenti azt. Többnyire sms-t vagy Messenger üzeneteket írnak, ami sokkal inkább elvonja a sofőrök figyelmét az útról és a vezetéstől, mint ha csak telefonálnának.

Emlékeztetőül: Egy 50 km/h sebességgel haladó jármű egy másodperc alatt 13-14 métert tesz meg. 90-es tempóval 25, az autópályán 130-cal haladva 36 métert. Ha csak egy-egy másodpercre pillant valaki a telefonjára, 13-36 métert vezet a sofőr lényegében vakon.

A legutóbbi akcióban a rendőrök találkoztak még olyan autósokkal is, akik vezetés közben a laptopjukon dolgoztak, filmet néztek, újságot olvastak (vagy legalábbis lapozgatták azt). Hét esetben pedig azért intézkedtek, mert a járművezető mindkét fülén fej- vagy fölhallgatót használt, így gyakorlatilag nem érzékelte, nem is érzékelhette a külvilág zajait.

A mindkét fülön (fülben) használt fej- vagy fülhallgató – ha így hallgat valaki hangos zenét –, nemcsak a gyalogosokból csinálhat zombit. Ilyenkor az autósok viselkedése is megváltozik. Kevésbé figyelnek a forgalomra. Talán még egy közeledő mentő vagy tűzoltó szirénáját sem hallja meg, nemhogy más, ezeknél kevésbé éles veszélyre figyelmeztető hangokat, például a vészfékező járművek csikorgó kerekei keltette zajt.

Kifogás, magyarázat persze mindig van. A legelterjedtebbek, hogy szorít az öv, kényelmetlen az utazás, ha be van kötve. Ez a szakemberek szerint – már, ha valós a kifogás – csak azt jelentheti, hogy az öv nincs megfelelően beállítva.

Egy másik gyakori magyarázat, hogy „Ütközéskor jobb, ha nincs becsatolva a biztonsági öv, mert inkább kirepülök a gépkocsiból, mint hogy az összetört járműbe beszoruljak”. Ez tévedés. Halálos tévedés. A szó szoros értelmében.

Nem egyszer írt róla már a Közlekedésbiztonság is, hogy a közlekedési balesetek halálos áldozatai közül többen azért vesztik életüket, mert kirepülnek az autóból, és a földre vagy éppen fának, betonoszlopnak csapódnak. Gyakran megtörténik, hogy rájuk borul az autó. Ha nem zuhannak ki, ha bekötötték volna magukat és benn maradnak a kocsi, a karosszéria megvédte volna őket.

Nyilván vannak kivételek. Szinte nulla a túlélési esélye az utasoknak abban az autóban, aminek az oldalán útátjárón nagy sebességgel áthaladó vonat „telibe találja”. Ilyen esetek azonban szerencsére csak ritkán fordulnak elő. De, amikor megtörtént, nem azért haltak meg az utasok, mert a biztonsági öv miatt nem tudtak kimenekülni a kocsiból!

Sokan hiszik, elég erősek ők ahhoz, hogy megkapaszkodjanak és ne essenek ki a kocsiból. Aki képes egy másodperc törtrésze alatt a feje fölé emelni egy két tonnás bármit, az matematikailag… De, ha rendelkezne is valaki ekkora erővel, a rendőr akkor is büntetne az övhasználat elmulasztásáért.

A mostani ellenőrzés tapasztalatai azt mutatják, hogy az ellenőrzött járművekben az utasok 13,5 százaléka nem kötötte be magát.

Aggasztó adat ez a rendőrség szerint. Eszerint ugyanis csak a 86,5 százalékuk használta a biztonsági övet. Mértek már ennél jobb övhasználatot is. Volt már 88 százalékos is. Az ORFK ugyanakkor azt tűzte ki célként maga elé, hogy így vagy úgy, de eléri, hogy országosan legalább a gépjárművezetők és utasaik 95 százaléka bekösse magát. Ez még mindig elmaradna a közlekedésbiztonság bezzeg országainak a 98-99 százalékos övhasználatától, de már komoly javulást jelentene.

A nemzetközi tapasztalatok és a hazai balesetek vizsgálatai egyaránt azt mutatják, kevésbé súlyosak egy-egy baleset következményei akkor, amikor a gépjárművekben utazók mindegyike bekötötte magát, mint amikor nem. A rendőrség tapasztalatai szerint számos emberéletet megmenthetett volna a biztonsági öv az elmúlt években, ha használták volna és nem repültek volna ki a kocsiból.

Az övhasználat mértékének is szerepe lehet abban, hogy 2020-ban hír lehetett a világsajtóban az, hogy tavaly Oslóban meghalt egy ember közlekedési balesetben. 2019-ben Budapesten 50-en vesztették életüket az utakon. A különbség még akkor is hatalmas, ha figyelembe vesszük, hogy népességét tekintve Oslo fele akkora, mint Budapest!

Mivel a múlt heti akció a rendőrség céljait, a jogszabályi előírásokat és az idei, eddig nem túl jó kilátásokkal kecsegtető közlekedésbiztonsághoz képest is rossz képet fest az övhasználati hajlandóságról, talán nem kell túl nagy jóstehetség ahhoz, hogy előre vetítsük: az idén még lesznek a múlt hetihez hasonló célzott közlekedésbiztonsági ellenőrzések, amikor kifejezetten az övhasználatot nézik majd a rendőrök.

F.Gy.A.