Hogyan érjük el, hogy a gyermekünk ne lépjen egy autó elé?

• A szorosan markolt kéz és a gyerekhám vagy -póráz sem sokat ér, ha a gyerek nem érti miért kell óvatosnak lennie.
• A felelősség senkire és semmire nem hárítható: a szülőnek kell példát mutatni és megtanítani a helyes közlekedés szabályait.
• A gyerek játszva tanul és másol, viszont még gyorsan felejt: nem elég egyszer elmagyarázni neki, hogy mi helyes és mi nem az.

Fotó: MTI

Baleset történt vagy gondatlanságból elkövetett emberölés 2019. augusztus 31-én délután, amikor az ismert énekes, L. L. Junior hároméves kisfia hirtelen kitépte a kezét az édesanyjáéból, és megpróbált átfutni egy zuglói zebrán a már a túloldalon álló testvéréhez? A kérdés még mindig foglalkoztatja a közvéleményt.

A rendőrség a maga részéről már döntött: egy éve gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsította meg L. L. Junior volt feleségét, az elgázolt kisfiú, Dávidka édesanyját, és a napokban ugyanazért javasolt vádemelést ellene, amikor a nyomozás lezárását követően az iratokat átadta az ügyészségnek.

A Büntető Törvénykönyv szerint gondatlan emberölésnek minősül, ha valaki bár tisztában van azzal, hogy amit tesz, annak súlyos következményei is lehetnek, akár meg is halhat miatta valaki, de könnyelműen bízik abban, hogy nem történik meg. És ekképpen minősül az is, ha valaki tudja ugyan, hogy cselekedetével mások életét veszélyeztetheti, mégsem figyel kellőképpen (azaz a tőle elvárható mértékben) és emiatt nem is tesz semmit a következmények megelőzése, elhárítása érdekében.

Mindkét esetre igaz, hogy a vétkes fél megakadályozhatta volna egy másik ember halálát, de bízott abban, hogy „nem lesz semmi baj”, és emiatt valaki életét veszti.

Dávidka halála ügyében a rendőrség az eset összes körülményét mérlegelve arra az álláspontra helyezkedett, hogy az anya nem tett meg minden tőle elvárhatót a tragédia megelőzése érdekében, ezért gondatlan emberölésért javasolnak vádat emelni ellene. Nem fogta elég erősen a kisfiú kezét.

Az anya ügyvédje szerint abszurd dolog vádemelést javasolni valakivel szemben azért, mert nem fogta elég erősen a gyermeke kezét. Milyen erősen kellett volna fognia?

Kérdés, amire az igazságszolgáltatásnak választ kell adnia, hogy megelőzhette volna az anya a balesetet bármi módon is? Ha igen, akkor jó eséllyel gondatlan emberölés lesz a vád, és a bíróságon  később az ítélet is. Ha nem, akkor felmenti majd őt a bíróság, vagy már vádat sem emel ellene az ügyészség.

De valójában mit tehet egy anya az efféle tragédiák elkerülése végett?

Fotó: Szabó Gábor, Origo

Az internet népe (és általában a tágabb értelemben vett közvélemény) megosztott az ügyben. A többség sajnálja az anyát, úgy véli, épp elég büntetés neki a gyermeke elvesztése. Petíciót is indítottak a nő érdekében, amit Dávidka édesapja, L. L. Junior is aláírt.

Nekünk sem tisztünk állást foglalni az ügyben, néhány momentumra azonban fontosnak gondoljuk felhívni a figyelmet. Pusztán azért, hogy mások lehetőleg ne kerüljenek hasonló helyzetbe.

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy nincs két egyforma gyermek. Vannak fegyelmezettebbek és vannak izgágábbak. Vannak nyugodtabbak és hisztisebbek. Mindenkinek magának kell tudnia, hogy milyen a gyermeke és hogyan nevelte addig. Ebből következik, hogy általános érvényű válasz sincs arra a kérdésre, hogy mit tehet hasonló helyzetben egy szülő, hogyan akadályozható meg egy Dávidkáéhoz hasonló tragédia.

Dávidka esetében azonban alighanem kulcsmomentum volt, és meglehet, az ügy egyik nagy tanúsága is ott keresendő, hogy a testvére már átkelt az úton, még mielőtt a lámpa a gyalogosoknak pirosra váltott volna. Dávidka és a felnőttek viszont már nem tudtak utána menni.

Sok magát szülőként aposztrofáló kommentelő vélte úgy, hogy a tragédia meg sem történt volna, ha a nagytesó nem fut előre, avagy nem engedik neki, hogy elszakadjon a többiektől, mert akkor a kicsi nem akart volna bármi áron utána menni.

Lehetséges. Ami azonban biztos, hogy a kicsik valóban másolják a nagyokat, nemcsak a felnőtteket, a nagy testvért is, így tanulnak. Ha azt látják, hogy az idősebb testvér vagy egy felnőtt már átmehetett az úton, ők is át akarnak menni. És ilyenkor egy „nem”, vagy egy neked nem szabad,  mert „te még kicsi vagy”, kevés lesz ahhoz, hogy a gyerek nyugton maradjon és megvárja a felnőttek között, hogy a zöldre váltson a lámpa.

Kósi Viktória pszichológus korábban a Közlekedésbiztonságnak nyilatkozva arról beszélt, hogy „A csöppségekben a tiltás (ne menj oda, nem szabad, állj meg) a felfedezési vággyal, a velük született kíváncsisággal konkurál. Ráadásul minél gyakoribb a tiltás, annál valószínűbb, hogy csak még kíváncsibbak lesznek arra, amit tiltanak és csak azért is odamennek, megfogják. A pici számára is felfogható, megérthető magyarázat nélküli tiltás vajmi keveset ér”, a pszichológus szerint.

Ha egy szülő tilt, akkor számolnia kell azzal, hogy a gyerkőc daccal válaszol. Lázadni fog a döntés ellen, például, hogy kitépi magát az anyja kezéből és csak azért is megteszi, amit tiltanak neki. Ilyenkor ezért még szorosabban kell fogni a kezüket, ami persze újabb ellenállást (hisztit) válthat ki a gyermekből.

Egyes babamama oldalakon az ilyen helyzetekre ajánlják a gyermekhámot vagy a gyermekpórázt. Azt mondják, az izgága gyermekek szüleinek sok kilométernyi felesleges futást és még több stresszt spórol meg ez az egyszerű eszköz. Nálunk azonban a forgalmazók szerint – egyes nyugat-európai országokkal ellentétben – nem túl népszerűek.

A babamama oldalakon kommentelők között sokan vannak, akik szerint megalázó pórázon vezetni a gyereket, és ők a járókelők megvető pillantásai és elítélő megjegyzései miatt hagytak fel a használatával. Amúgy pedig jónak tartották az eszközt.

Nem mindenkit zavar azonban mások megvető pillantása, és igen is, ráadják a gyermekre, mert, mint írják, a totyogó-tipegő apróságok kiszámíthatatlanok, villámgyorsan képesek irányt és sebességet váltani. Az egyik pillanatban még békésen nézelődnek az édesanyjuk kezét fogva, a következőben pedig kirántják a kezüket az anyjukéból és már rohannak is. Elsősorban a több-kisgyermekes édesanyák tartják hasznosnak az eszközt.

Azonban ami bizonyos helyzetekben jó, kényelmes, a közlekedésbiztonsági szakemberek szerint könnyen hamis biztonságérzetet adhat. Sőt, bizonyos helyzetekben akár kifejezetten veszélyes is lehet, például, ha valaki egy forgalmas utcán engedi túl hosszú pórázra a gyermekét. Megtörténhet, hogy mire az anya észleli, milyen veszélyes manőverbe kezdett a gyermeke, már késő.

„A gyerekek nem olyan buták, mint amilyen kicsik, viszont még gyorsan elfelejtik, hogy mi, mikor és miért lehet veszélyes, mikor kell óvatosnak lenni, azaz megfogni vagy nem elengedni az anya kezét”, állítja a pszichológus.

Póráz, gyerekhám és kékre szorongatott kéz helyett (de akár azokkal együtt is) az igazi megoldás a folyamatos tanítás – legalábbis a pszichológusok és a közlekedésbiztonsági szakértők szerint. Persze, ha az apróság hirtelen rohanni kezd az út felé, az autók közé, olyankor a pszichológus szerint sem kell és nem is szabad finomkodni. Rá kell üvölteni a gyerekre, meg kell ragadni, és vissza kell rántani.

Lehet, hogy megijed, sírni fog, egy ideig hisztizni is, de ha az ő nyelvén és az ő szintjén elmagyarázza neki az anyukája, hogy miért volt veszélyes, amit tett vagy amit tenni készült – és ilyenkor azt is elmagyarázza, hogy mit jelent az, hogy veszélyes – akkor legközelebb már talán nem teszi meg ugyanazt. Persze erre azért senki ne vegyen mérget! Sokszor meg kell még ismételni az oktatást és szükség esetén a kiabálást is, mire a gyerek megtanul közlekedni.

Fontos viszont a következetesség, és hogy a szülő jó példát mutasson a gyermekének. Ha mások átmennek a piroson magyarázza el, hogy ők azok, akik szabálytalankodnak és azt is, hogy miért.  És az sem segíti a gyermek biztonságos közlekedésre nevelését, ha amikor fagyizni megyünk, akkor a villogó zöldön már nem indulunk el, de ha az apa vagy az anya siet, még átszaladhatunk…

Fontos az is, hogy a család, ha együtt mennek valahova, együtt legyen akkor is, amikor átkelnek az úton. Nincs olyan, hogy a nagy még átfuthat egyedül, mert ő már nagy, a kicsi viszont fogja az anyu kezét és várjon, mert ő még kicsi. Egy csapat a család, együtt mennek át az úton. Ez esetben a gyerek sem fog külön utakra vágyni, hiszen nincs előtte csábító minta.

Mindegy, hogy mit gondolnak erről mások. Ha kiderül, hogy mégsem fogta elég szorosan a gyermeke kezét a szülő (vagy akinek a gyermeket a gondjaira bízták), ha nem kiáltott rá elég gyorsan és elég hangosan, ha nem rántotta magához kellő erővel, nem az internet megmondó embereinek kell a kórházi ágya mellett ülnie, vagy rosszabb esetben a vádlottak padján.

F.Gy.A.