Hová tűntek a színek az utakról?
- A szürke környezet, a monotónia közlekedésbiztonsági veszélyforrás.
- A legtöbb autóvásárló fekete, fehér vagy szürke árnyalatban kéri járművét.
- A színek kerülését az anyagi veszteségtől való félelem vezérli.
Ólomszín égbolt, grafitszürke aszfalt és az úton árnyékszerű, sötét járművek vonulnak tompa dübörgéssel. Csak gördülnek egyre, nem lassan és nem is gyorsan, egykedvűen gördülnek tovább. A kormánynál ülő ember nézi az előtte haladó jármű körvonalait, nézi, és úgy érzi, mintha már időtlen idők óta nézné. Az ólomszürke ég ránehezedik a tájra, és a vezető szemhéja is egyre nehezedik, már-már lecsukódik. De aztán megrázza magát, fészkelődik az ülésben, kihúzza magát, sóhajt, már szinte éber. Aztán megy minden tovább, visszasüpped a szürkeségbe az ólomszínű ég alatt, és a pillái is ólomnehéznek tűnnek…
A pszichológusok szerint a monotónia a hivatásos sofőrök egyik legnagyobb ellensége. Az elfáradás érzése elsősorban a kedvetlenségben és az egykedvű, érdektelen magatartásban mutatkozik meg. Az egyhangú munkavégzés egyfajta álmossághoz vezet, vagy, megfelelő akarati erőfeszítés útján újabb erőkifejtéshez, amely azután a megterhelés arányában vezet el ismét a fáradtsághoz. A monotónia-tűrés, a személyiségtényezők, valamint a munkakörülmények együttesen döntik el, hogy milyen mértékben képes az egyén úrrá lenni az ingerszegény környezet, a monoton helyzet nehézségein. Ha ebből a szempontból vesszük szemügyre a közút környezetét, és benne magukat a járműveket, meg kell állapítanunk, hogy a személyautók színe nem segít bennünket kellemes közérzethez. Mert milyenek az autóink? Fehérek, feketék, szürkék, kicsit szürkék és nagyon szürkék, mindenféle szürkék.
Szubjektív benyomásainkat alátámasztja a német Szövetségi Közlekedési Hatóság kimutatása, amely szerint tavaly a német autóvásárlók egyértelműen a visszafogott árnyalatokat részesítették előnyben. Az újonnan bejegyzett autók több mint háromnegyede szürke vagy ezüst, fekete vagy fehér volt. Január és november között szinte minden harmadik újonnan forgalomba helyezett autó a szürke kategóriába tartozott, amelyhez az ezüstszín csatlakozott. Majdnem minden negyedik új autó fekete, és több mint minden ötödik fehér.
Egyébként éppen a fehér az a szín, amelynek az aránya a legjobban nőtt az elmúlt 15 évben. 2006-ban még az autóvásárlóknak mindössze 1,6 százaléka döntött a fehér mellett. A Szövetségi Közlekedési Hatóság a színválasztást azzal magyarázza, hogy az autóvásárlók biztosak szeretnének lenni abban, hogy könnyen el tudják adni a járművet, ha eljön az ideje, és nem szeretnék valamilyen bohókás árnyalattal rontani a továbbértékesítés esélyeit. A döntés ezért aztán rendszerint a lehető legfantáziátlanabb: legyen fekete, fehér vagy szürke, metálszürke. Tehát a színválasztásban van egy önerősítő hatás. Pedig valamikor, nem is olyan régen még szinte magától értetődött, hogy egy gömbölyded városi kisautó legyen piros, ha kupésan vágott a teteje, jól áll neki a kénsárga, és egy derék családi járgány szépen mutatott a parkolóban homokszínben.
Sajnos manapság a családok ritkán vesznek új autót, ezért nem is szólhatnak bele a színválasztásba – pedig a feleségeknek lennének ötleteik. Az autók első tulajdonosai gyakran flottaüzemeltetők, akiknek tökéletesen megfelel a fehér, esetleg a fekete. De a szürke sok-sok árnyalata közül már minden céges munkatárs megtalálhatja a neki megfelelőt.
A szóbeszéd szerint Henry Ford mondta, hogy a „vevőink minden színigényét ki tudjuk elégíteni, feltéve, ha fekete kocsit rendelnek”. Száz év elteltével, úgy tűnik, nem sokat változott a helyzet, de már nem az autógyártók miatt. Ők minden színárnyalatot ki tudnak, ki tudnának keverni.
N.V.
