Indexeljen, ha jön a kéklámpás autó!

Forrás: verlovagok.hu

Soha nem volt akkora szükség a sürgősségi vérellátásra, mint a pandémia idején és kisebb megszakításokkal az óta is. Mégsem a pandémia okozta kényszer hívta életre a Vérlovagokat, azt a kezdetben ötfős, ma már 22 tagot számláló csapatot, akik hétköznapokon huszonnégyórás ügyeletben startra készen várják a riasztást, hogy szükség esetén azonnal motorra pattanjanak, utóba üljenek és induljanak a kórházba – legyen az az Országos Vérellátó Szolgálat központi raktárától csak néhány tíz vagy több száz kilométerre.

A Vérlovagok között – a teljesség igénye nélkül – van vezetéstechnikai instruktor, színész, zenész, informatikus és külkereskedő, zöldség és növénytermesztő vállalkozó.

Az önkéntesekkel bonyolított sürgősségi vérszállítás ötletgazdája és életre hívója Pribil Sándor, a már közel 20 éve működő Magyar Mentőszolgálat Alapítvány kuratóriumi elnöke. Az alapító tagok Sárvári Zsolt (Mackó) autós, motoros vezetéstechnikai instruktor. Ő „szervezett be” a csapatba két további alapítót, kollégáját, Esztocsák Sándort (Gusztit), aki szintén vezetéstechnikai instruktor, és Buch Tibor színészt, aki 18 éves kora óta szenvedélyes motoros és a Vérlovagok alapításakor épp Mackó keze alatt csiszolgatta motoros tudását.

Az ötödik alapító Erdélyi Krisztián, az Ossian zenekar basszusgitárosa.

Ők öten négy, a mentőszolgálat alapítványától kapott jól felszerelt motorral és egy személygépkocsival kezdték a sürgősségi vérellátást önkéntesként, azaz a szabadidejükben és ingyen. Mindenki vállalt egy napot, amikor – ha riasztást kapott – ott tudta hagyni a munkáját, hogy vért szállítson oda, ahol azonnal szükség volt rá. Mára már, hogy a csapat létszáma húsz fölé emelkedett,  ketten-hárman vannak készültségben naponta.

A sürgősségi vérellátás – ezt maguk a Vérlovagok mondták – nem is létezne, ha mindig telve lenne a vérraktár. Akkor a vérellátó szolgálat normál munkarendben folyamatosan fel tudná tölteni a kórházak vérkészleteit, nem lenne szükség arra, hogy egy baleset vagy szülési, műtéti komplikáció esetén a budapesti vérraktárból kelljen kisegíteni egy kórházat néhány egység azonnal felhasználandó vérkészítménnyel. Ám, amikor a Vérlovagok alapítói először tehették be a lábukat az Országos Vérellátó Szolgálat központi raktárába, Buch Tibor szavaival „az kínosan üres volt”. Kétség sem fért hozzá: szükség van a sürgősségi ellátásra és ahhoz a rohamcsapatukra!

Forrás: verlovagok.hu

A véradási kedv amúgy is hullámzó, vannak időszakok, ilyen a nyár és a többnapos ünnepek környéke, amikor eleve kevesebben adnak vért. Azonban a pandémia miatt sokan még a rendszeres véradók közül sem mertek elmenni vért adni, vagy csak ritkábban, mint általában Ez is az oka, hogy tavaly 1000-1100 alkalommal szállítottak vért az ország különböző pontjaira a vérlovagok.
– Szerintem engem elsősorban azért hívtak a csapatba, mert a színészként, és néhány televíziós sorozatnak köszönhetően némileg ismertnek mondhatom magam – mondta Buch Tibor, akit színházi szerepein túl a Magánnyomozók, a Jóban Rosszban és a Barátok közt sorozatokból ismerhet az olvasó. – Férfiasan bevallom, fogalmam sem volt mibe vágok bele.

Amikor a Vérlovagok közé hívták, a pandémia miatt zárva voltak a színházak, nem voltak más fellépési lehetőségei sem, bőven volt ideje az önkéntes munkára. 18 éves kora óta motorozik, baleset nem érte (kivéve, amikor a vérszállító autóval kéklámpát-szirénát használva autózott és egy figyelmetlen autós belerohant). Ő nem okozott balesetet soha. Ami talán annak is köszönhette, hogy rendszeresen látogatta a tréningpályát –, onnan az ismeretség Sárvárival, aki „beszervezte”.

– Alapkövetelmény volt a PAV-I. vizsga, ami egy igen kemény szűrő – meséli a színész. – Csak keveseknek sikerült elsőre átmenni azok közül, akikkel együtt vizsgáztam. És ez akkor még csak arra jogosított fel, hogy felülhettem a kéklámpás motorra.

Később sora érték a meglepetések, amikor élesben dolgozhatott. 180-200-as tempóval szirénázott az M7-en Székesfehérvár felé, előtte bandukolt egy „mindegy milyen típusú” autó 110-zel.

– Ki tudott volna sorolni, meg amúgy is jobbra tartási kötelezettsége van, de a sofőr csak nézett maga elé és nem csinált semmit. Mintha ott se lettem volna. Mellé álltam egy pillanatra, próbáltam kommunikálni vele. Felém se fordult, pedig dudáltam, és a sziréna is ment. Siettem, ezért nem erőltettem a dolgot, de mélyen beégett az emlékezetemben ez az eset.

Amikor a kéklámpás tapasztalataikról kérdeztük Sárvári Zsoltot és Buch Tibort, azt mondták, csak elvétve találkoznak olyan autósokkal, de sajnos ilyenek is léteznek és közlekednek az utakon, akik, ha látják, hogy nem egy rendőrmotoros szirénázik mögöttük, csak azért sem adnak szabad utat. Pedig a KRESZ előírja: Mindenkinek le kell mondania az elsőbbségéről a megkülönböztető jelzést használó jármű javára. Csak a vasúti átjáró piros lámpáját és a rendőr jelzését nem hagyhatják figyelmen kívül.

Forrás: verlovagok.hu

– Nekünk, amikor kéklámpával-szirénával közlekedünk, kötelességünk meggyőződni megadták-e az elsőbbséget, baleset esetén ugyanis minket vesznek elő, hacsak nem olyan helyen történik, ahol amúgy is nekünk lett volna elsőbbségünk – magyarázza Sárvári Zsolt.

Az autósok többsége – a Vérlovagok tapasztalatai szerint – tisztában van azzal mit kell tenni, ha kéklámpás járművel találkozik, tudja, hogy szabad utat kell adnia, a manőver végrehajtásban azonban sajnos olykor hiba csúszik. Előfordul, hogy mindenki balra húzódik, egy valaki viszont jobbra.

– Mi, motorral még viszonylag kis helyen is át tudunk csúszni, autóval azonban ilyenkor már kénytelenek vagyunk majdhogynem nullára lassítani, bár olykor motorral is – mondja Sárvári.

Gyakori hiba még, hogy az autósok úgy próbálnak meg gyorsan szabad utat adni a kéklámpás járműnek, hogy hirtelen lefékeznek és utána kezdenek csak el félrehúzódni előlük.

– Ez nagyon veszélyes, mert könnyen ráfutásos baleset lehet belőle, nem beszélve arról, hogy a kéklámpás járművet is fékezésre kényszeríti, azaz az utolért autós segítőkészsége ellenére sem tud folyamatosan haladni – magyarázza Sárvári Zsolt.

Márpedig a megkülönböztető jelzést használó jármű vezetőjének akkor segítenek a legtöbbet, ha biztosítják a folyamatos haladásukat. Sárvári Zsolt szerint sokszor azért kell lassítaniuk, mert nem igazán lehet eldönteni egyik-másik autósról, hogy merre fog lehúzódni, hol enged majd szabad utat neki. Aztán jön a hirtelen fékezés, és valamerre lehúzódik.

– A mi szempontunkból jobb lenne, ha az indexszel jeleznék, hogy merre terveznek lehúzódni előlünk – mondta Sárvári, hozzátéve, hogy olykor az is sokat segítene, ha az autósok nem csak azt vizslatnák, hogy „honnan érkezhet a megkülönböztető jelzéssel közlekedő jármű”, hanem arra is figyelnének, hogy a többiek milyen irányba húzódnak félre. Különösen városokban így sokszor hamarabb észrevehetik merről várható a szirénázó autó, mintha a kék fényt keresnék.

Sárvári Zsolt számos felvételt készített a bukósisakjába épített kamerával miközben vérkészítményekkel a csomagtartójában valamelyik vidéki kórház felé száguldott. Többet élőben kommentelt is. Gyakran hallani tőle a filmeken, hogy „köszönöm”, „köszi”, „úgy van, helyes”. De túlságosan sokszor hallani olyan mondatokat is, hogy „nem baj, ne engedj el, majd megoldom másképp”, „ne húzódj le, ráérek”, „ne engedje el, mindegy…”, és hasonlókat.

A monológja alatt látható – a laikus szemlélőt olykor elképesztő – jelenetek ellenére azt mondja, a többség segítőkész. Ha nem így lenne, nem jutott volna le egy alkalommal például 13 perc alatt a budapesti vérraktártól a székesfehérvári kórházba.

Buch Tibor ennyire nem megértő. Azt mondja, nem a száguldás, hanem a folyamatos haladás a cél, ennek érdekében használnak kéklámpás-szirénát, azért az esetek többségében még sem mindegy, hogy mennyi idő alatt jut el a vérkészítmény a rendeltetési helyére. Élet vagy életek múlhatnak azon, ha akár csak perceket is késik egy szállítmány – mert mondjuk valaki úgy gondolta, nem kell elkapkodnia az elsőbbségadást.

– Én azt tapasztaltam Vérlovagként, hogy amikor a volán mögött ülnek, egyesek számára megszűnik a külvilág – mondja Buch Tibor. – Csakis előre néznek, pedig abból az irányból a lehető legritkábban kell számítani megkülönböztető jelzést használó járműre. Olykor elég volna időnként a visszapillantóba nézni és akkor lenne ideje észrevenni a közeledő kéklámpás járművet, bármilyen rendeltetésű legyen is az, és akkor kényelmesen és biztonságosan félrehúzódhat, és sem neki sem a megkülönböztető jelzést használó járműnek nem kellene még talán csak lassítania sem.

Buch Tibor azt mondja, a látszat ellenére kéklámával-szirénával motorozni igen kemény munka. Erősen stresszes. Az egyik pillanatban még közel 200-as tempóval száguld az autópályán, aztán pillanatok alatt 110-re kell fékeznie a gépet, mert valaki úgy döntött, hogy kivág két kamion közül és 110-zel előzésbe kezd.

Ma már a fellépései miatt nem tud önkényeskedni a Vérlovagoknál, de a köztük töltött hónapok több életre szóló élménnyel és tanulsággal ajándékozták meg.

Forrás: verlovagok.hu

– Ha teheti és egyetért, írja meg, kérem – mondta nagy nyomatékkal –, kedves autósok, motorosok, bármilyen más járművel közlekedők! Ne csak előre nézzetek! Figyeljétek a környezeteteket, a külvilágot, vessetek olykor egy-egy pillantást balra és jobbra, és persze a tükrökbe is. Nagyobb biztonságban lesznek, mert időben észreveszik, ha valaki veszélyesen közeledik feléjük, akár kéklámpás járművel akár nem.

Buch elmondta, hogy ő a motorról belát a személygépkocsikba, Vérlovagként látta miket művelnek a volán mögött a sofőrök miközben 130-cal hasítanak az autópályán.

– Nem hittem a szememnek, amikor láttam, hogy valaki a térdére tette a mobilját és sms-t írt vezetés közben… Még arra sem igen figyelnek egyesek, hogy mi történik pár méterre előttük.

És az érem másik oldala… Egy másfajta élmény.

– Székesfehérvárott volt fellépésem. A műsor után odalépett hozzám egy vörös hajú hölgy. Azzal kezdte, hogy ő nem autogramot, nem is fotót szeretne, csak szeretne megköszönni valamit. Valamelyik dalt? – kérdeztem rá kissé tanácstalanul, mert fogalmam sem volt mire gondolhat. – Nem, mondta. Azt szeretném megköszönni, hogy megmentette az életemet. Kiderült, hogy ő volt az a kismama, akinek a szüléséhez baba-mama vérszállítást kértek Székesfehérvárra. Ilyenkor a babának és a mamának is sürgősen vérre van szüksége, általában valamilyen váratlan komplikáció miatt. Azt mondta, az a vérkészítmény mentette meg az életét, amit én vittem. Sajnos, csak az övét.

F.Gy.A.