Kalifornia – közlekedési szempontból III. rész

Az elmúlt hetekben Kaliforniában jártam, és bár az utam szigorúan magánjellegű volt, gyakorlatilag egy pillanatra sem tudtam hátra hagyni a közlekedésbiztonsággal foglalkozó énemet. Nem is lett volna könnyű egy olyan ország olyan államában, ahol az autóval való közlekedés elemi szükséglet, az emberek még a sarki közértbe is autóval járnak. Más kérdés, hogy itt a sarki közért fogalma egy kicsit mást jelent, mint nálunk, nemcsak annak tartalmi jelentése, hanem távolsága miatt is. Amire azt mondják, hogy két sarokra van, már érdemes is kocsiba ülni. Természetesen rengeteg tapasztalattal gazdagodtam a kint töltött két hétben, akár kulturális, akár politikai, gazdasági vagy társadalmi tekintetben, de – tekintettel szakmai oldalunkra – ezúttal leginkább a közlekedés terén szerzett benyomásaim megosztására szorítkoznék.
Amikor az embernek egy témával kapcsolatban megszámlálhatatlan gondolat zizeg a fejében, érdemes valamilyen rendszerbe foglalni azokat. Jómagam a közlekedési hatósági ügyekben megszokott ember-pálya-jármű trió bemutatását gondoltam megfelelő iránynak, de a sorrenden önkényesen változtatva, noha ez nem sokat jelent a lényeg szempontjából. Választhattam volna persze azt is, hogy a kellemes, illetve kellemetlen meglepetések köré csoportosítom a gondolataimat, de ez a fajta megközelítés már távolabb vitt volna weboldalunk témakörétől.

Az utak, mint a közlekedésbiztonság alapjai

Kaliforniai utazásomról készült cikksorozatom első és második részében a járművekről, illetve a közlekedésbiztonságot befolyásoló emberi tényezőkről írtam. Ezúttal – befejezésképpen – a közutakról és a közlekedési jelzőtáblákról lesz szó, amelyek ugyancsak jelentős hatással vannak a közúti közlekedés biztonságára.
Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy Kalifornia állam – hasonlóan más kellemes időjárási körülmények között létező világrészhez – kedvező helyzetben van, hiszen a közutakat nem rongálja a hideg és a meleg váltakozása, a hó és a fagy, még az eső is csak ritkán. Ezért aztán az államban vezető utak többsége tükörsima, a kátyúk ismeretlenek, legfeljebb a városokban létező közműjavítások helyén számíthatunk kisebb burkolatjavítások nyomaira. Nem egy helyen láttam olyan aszfaltutakat, amelyeken szabad szemmel is látszott, hogy „van bennük anyag”, vélhetően sok évig nem kell majd hozzányúlniuk a szakembereknek. Az autópályahálózatok pedig egész egyszerűen lenyűgözők, nem ritkák a három-négyszintes csomópontok. Minden útról lerí, hogy van hely és pénz. Amikor ezeket az utakat egykor elkezdték építeni, nagy valószínűséggel még nem számoltak a többmilliós autóforgalommal, de az jól látszik, hogy mindenhol hagytak teret a fejlesztéseknek. Még a 2×6 sávos autópályák elválasztó sávja is olyan széles, hogy köztük is van még hely további 2-2 sáv kialakítására.
Az egyszerű utazó azt gondolhatja, hogy a magyarországi utak után borzasztó lehet ebben az iszonyatos forgalomban autózni, előre látni a csomópontokat, hiszen itt nemcsak annyiról van szó, mint Balatonaligánál az M7-esen. Nincs azonban mitől tartani! Ennél informatívabb, áttekinthetőbb előjelzőtáblák nagyon kevés helyen vannak a világon. Aki itt elhibázza az utat, annak tényleg nem való az autózás. Előre jelzik a településekre kihajtó kijáratok számát, megjelölik az azokhoz szükséges sávokat, mindezeket jó előre, hogy az ember akkor se kerüljön lehetetlen helyzetbe, ha éppen hat sávot kell még váltania. Persze nem árt, ha az ember tud egy kicsit angolul, mert az amerikai közlekedési táblagyártás jószerivel a STOP tábla előállítására koncentrálódik. Minden más egyéb figyelmeztető vagy tiltó rendelkezést leírva találunk. Van valami szigorú, valami vészjósló abban, amikor az ember azt olvassa egy táblán, hogy Parkolni minden időszakban tilos. És, higgyék el, ezeket a feliratokat nagyon komolyan veszik. Nemcsak a hatóságok, hanem az ott élők is. Santa Barbarában jót derültem, amikor a város határában azt olvastam, hogy ez egy nem dohányzó város. Aztán, amikor később a főutcában rágyújtottam, és az első slukk után elém toppant egy közterületfelügyelőnek látszó ember, már közel sem éreztem olyan humorosnak a helyzetet.
Végezetül még egy mondat a városi utakkal kapcsolatban. Los Angeles egyik főútvonalán naponta hajtottam keresztül vaslemezekkel borított útszakaszokon. Elképzelni sem tudtam, mi lehet az oka ennek a szokatlan borításnak, ám egyik este, amikor erre vezetett az utam, választ kaptam a kérdésemre. Ekkor ugyanis a vaslemezeket felszedték, és folytatták a közműjavítást. Ha ezt a munkát napközben végeznék, vélhetően megbénítaná az egész város forgalmát. Természetesen lehet azon elmélkedni, hogy mit szólnak a környékbeliek a munkálatokkal járó éjszakai zajhoz, de talán úgy gondolják, ez a kisebbik baj, nagyobb gond lenne, ha a városi közlekedés „halna be” a nappali munkák miatt.
Most már tényleg befejezésképpen három érdekesség. Európai emberek számára furcsának tűnhetnek az amerikai házszámok, amelyek között nem ritkák az óriási számok. Mondjuk például Lincoln bld. 21652. A magyarázat pedig egyszerű. Képzeljék el, hogy a budapesti Kossuth Lajos utca számozása nem érne véget az Astoriánál, és ott nem váltana át Rákóczi útra, majd a Keletinél Kerepesi útra, aztán pedig Veres Péter útra, hanem az utca neve nem változna, a számozás pedig folyamatos lenne. Ez pedig eltartana akár Gödöllőig is. Egészen biztosan kijönne nálunk is egy példaként említett házszám.

A következő érdekesség hátterét San Francisco utcáin fejtettem meg. Filmekből talán sokan ismerik ezeket a meredek, a kereszteződésekben megtört utcákat. Nos, ezek kialakulása sem túl bonyolult, hiszen csupán arról van szó, hogy a városban lévő dombokra (hegyekre) – a mifelénk megszokott szerpentinekkel szemben – egyenes, olykor ijesztően meredek utak vezetnek fel. Az ezeket metsző utcák pedig körkörösen helyezkednek el. Nagyjából tehát így alakult ki az észak-kaliforniai nagyvárosra oly jellemző városkép, amely nagyon szép és látványos, ugyanakkor néhány otthonba eljutni felér egy hegyitúrával. És akkor, valóban végezetül, essék szó a – szerintem – legnagyobb találmányról, jelesül arról, hogy minden keresztutca nevét jól láthatóan kitáblázzák azon az úton, amelyen éppen haladunk. Ez a gyakorlatban komoly segítséget jelent a sofőröknek, főként a turistáknak, hiszen jó előre látható, hogy milyen utca következik, fel lehet tehát készülni egy esetleges kanyarodásra. Ez is egy olyan megoldás, amelyet itthon is érdemes lenne legalábbis tesztelni.

Az USA, ezen belül Kalifornia amúgy is a praktikum országa, illetve állama. Voltaképpen mindent alárendelnek annak, hogy észszerű, működőképes és lehetőségekhez mérten kényelmes legyen a közlekedés is. Európai ember számára talán furcsa, hogy a világon minden veszélyforrásra írásban felhívják a figyelmet, de ez már az amerikai jogrendszer következménye, amit tulajdonképpen meg lehet szokni. A közlekedésben amúgy nincs sok szabály – az ottani tanulóvezetők vizsgája állítólag elfér egy A/4-es lapon -, de amelyek vannak, azok fontosak, és a közlekedők be is tartják őket. És jól érzékelhetően nemcsak azért, mert félnek a büntetéstől, hanem, mert elfogadják a szabályokat és nem kibúvókat keresnek. A kölcsönös tisztelet az alapja a közlekedésüknek. Talán ez lenne a legfontosabb, amit eltanulhatnánk tőlük.

S.G.