Ki, mint él, úgy vezet!

  • Gépjárművezetés közben mutatja meg az ember az igazi személyiségét?
  • Attól még, hogy valaki tud vezetni, nem biztos, hogy közlekedni is tud.
  • Versenyt nyerni az országúton egyféleképpen lehet, ha kimaradunk belőle.

Ki, mint él, úgy vezet! Így is igaz az ismert szólás: ki, mint él, úgy ítél! Pszichológusok, köztük a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) pszichológusa is állítják: nincs kétféle személyiségünk. Nincs olyan ember, aki otthon nyusziként viselkedik, azonban amikor autóba ül, előjön belőle a vadállat. És ez fordítva is igaz. Jó ezzel tisztában lenni, még mielőtt beülünk egy állandóan hőbörgő, senkivel és semmivel nem törődő ismerősünk autójába, amikor ő vezet!

Számos körülmény befolyásolja a szakemberek szerint, hogy ki hogyan viselkedik a volán mögött, és általában, az életben. Sok múlik a neveltetésen, a családi háttéren. Aki nem tanulja meg, hogy vannak bizonyos szabályok, amiket be kell tartani, nem biztos, hogy felnőttként képes lesz felismerni a határait. Nem feltételen tud majd alkalmazkodni a különböző helyzetekhez, elfogadni neki nem tetsző szabályokat, helyzeteket.

A KAV pszichológusai például több száz gépjárművezető alkalmasságát vizsgálják évente különböző okokból és szempontok szerint. Tapasztalataik szerint akkor mutatja meg az ember az igazi személyiségét, amikor vezet. Azonban a „Mutasd meg, hogy vezetsz, megmondom milyen vagy?”, mégis csak részben igaz. Tömegben, autóban ülve, ahol arctalanná tud válni az ember, könnyen és jelentősen megváltozhat a viselkedése. Persze ez is sokat elárul az illető személyiségéről.

Akinek kis túlzással, mindig mindent elnéztek otthon, nehezebben fogadja el a való élet játékszabályait. Márpedig a közlekedés egy hatalmas társasjáték. A valódi játékokkal ellentétben itt azonban nem lehet új életeket nyerni. Igen gyakran még az elkövetett hibák korrigálására sincs ehetőség. Akit nem tanítottak meg gyermekként a szabályok betartására és együttműködni másokkal, könnyen tévútra sodródhat.

Ma mindenki siet. Az élet, a média másról sem szól, mint hogy előzzünk meg, győzzünk le másokat, mert az a fontos, amit én akarok, csak akkor vagyok sikeres, ha csak magammal foglalkozok, nem kell, sőt nem is szabad másokkal törődni! Ez a mentalitás hosszútávon az üzleti életben sem nyerő, kérdés persze, ki mit tart nyerőnek, ki mikor érzi magát sikeresnek. Az utakon azonban biztos nem tekinthető sikeresnek az, aki tömegbalesetet okoz csak azért, mert még meg akart előzni valakit. Márpedig a minden áron való győzni, avagy előbbre jutni akarás a forgalomban könnyen vezethet balesethez.

Nálunk az autó sokaknak egy fél élet munkáját jelenti, ezért olykor talán túlságosan is óvatosan közlekednek vele. Mások számára státuszszimbólum. „Minél több a lóerő alattam, annál inkább vagyok valaki!” Sok tragédia előtörténete kezdődik azzal, hogy egy fiatal feneke alá tesznek a szülei egy nagy teljesítményű autót. A gyerek tud vezetni, de még korántsem tud közlekedni. Pláne nem biztonságosan és felelősen. Márpedig egy dolog tudni vezetni és egy másik és közlekedni tudni. Ám, ha valaki megteheti, hogy padlóig nyomja a gázt, mert ha elkapja a rendőr, a papa majd kifizeti a bírságot, nem a felelősségérzet fog dominálni a vezetésében.

Ez a mentalitás nemcsak a gazdag szülők „neveletlen gyermekeire jellemző”. Más hangsúlyokkal ugyan, de sokakra igaz még. Bírósági perekben ismertettek például olyan szakértői véleményeket, amelyekből az derült ki, hogy a gyorshajtó egyszerűen csak meg akarta mutatni, hogy az ő ütött-kopott autója is tud annyit, mint egy csilli-villi új autó. Attól még, hogy neki vagy a szüleinek nem futja jobbra, van ő is olyan jó vezető, mint akik drága autókkal járnak. Egyikük elég vakmerő volt a versengéshez és már majdnem nyert is (mert a másik nem vette fel a kesztyűt), de a fizikai törvényei közbeszóltak. Elvesztette uralmát a kopott gumikkal futó jármű felett.

Nemcsak neveltetés, közlekedési kultúra kérdése is, hogy mi történik az utakon. Bár, ha a pszichológusok szavaiból indulunk ki, miszerint akkor mutatja meg az ember az igazi személyiségét, amikor vezet, nem létezik közlekedési kultúra. Csak kultúra, kulturáltság létezik, hiszen, már elnézést, de aki bunkó a munkahelyén, kis eséllyel lesz csak előzékeny úrvezető az utakon. Sokkal valószínűbb, hogy nem az lesz.

A pályaalkalmassági vizsgálatokon sok sofőr elismeri, vezetés közben idegesítik a menő autóval furikázó fiatalok, a kalapos taták, akiket a mazsolákkal azonosítanak, de azok is, akik bár öltözékük és autójuk alapján mazsolának tűnhetnének, sportosabban vezetnek náluk.

Általános nézet az autósok körében, hogy a nők óvatosabban, lassabban vezetnek a férfiaknál, ritkábban vállalnak kockázatot és akkor is csak jóval kisebbet, mint a másik nem képviselői. Aztán jön egy bőrszerkós ifjú hölgy az ezer köbcentis motorjával és úgy húz el az autójukra és vezetői képességükre oly büszke férfiak mellett, ahogy Talmácsi Gábor sem tenné.

Sok férfinak már ettől elborul az agya. Pedig miért is ne lehetne egy nő rajongója a technikai sportoknak, a motoroknak és az autóknak? Az sem zárható ki, hogy az őket állva hagyó hölgy három-négy fiútestvér között nevelkedett, és pont úgy szocializálódott, mint azok. És még az is előfordulhat, hogy „az erősebb nemből” irigységgel vegyes dühöt kiváltó hölgy amúgy szabálykövető, csak  éppen jobban gyorsul a járműve, mint azoké, akiket maga mögé utasított.

Semmi jó nem származik abból, ha valaki versengeni kezd az úton, pláne nem egy idegennel. Jó baráttal sem tanácsos, tiltja a KRESZ és veszélyes lehet másokra, de abban az esetben legalább két, egymás vezetési tudását (és talán a versengése kiválasztott utat) ismerő ember rivalizál; bár a Mecsek, a Börzsöny és a Mátra szerpentinjein tragédiával végződött illegális autós-motoros versenyekből kiindulva ez sem biztos.

Fontos lenne elkerülni az ilyen erőfitogtató versengést az utakon. Ezeket ugyanis csak úgy lehet biztonságosan megnyerni, olykor túlélni is, ha kimaradunk belőle!

Vannak olyan autósok, akiknek nincs elég lóerőjük ahhoz, hogy faképnél hagyjanak bárhol, bárkit, akivel versenyre kelnének, mert jobb autója van, mint nekik vagy öregebb, vagy velük egykorú, vagy nő – ők mindig találnak okot vagy inkább ürügyet, hogy demonstrálják másokkal szembeni fölényüket, vagy legalább megpróbálják demonstrálni azt – ezért inkább a kiszemelt versenytárs akadályozásával mutatják meg  „az erejüket”. Keresnek maguknak ehhez egy nekik is megfelelő „versenypályát”. Közülük kerülnek ki például azok, aki a végletekig elmennek, csak, hogy ne tudják megelőzni őket, még akár büntetőfékeznek is ennek érdekében.

Pályaalkalmassági vizsgálaton a legtöbben ittas vezetés miatt kénytelenek részt venni. Volt már olyan kliensük is, aki pár hónapos jogosítvánnyal és vadonatúj BMW-vel közlekedve néhány feles elfogyasztása után és befüvezve okozott balesetet. Fel sem fogta, mit tett.

Az ittas vezetőkre jellemző, hogy még ha elméletben tisztában is vannak azzal, hogy az alkohol – a hivatalos szófordulattal élve – károsan befolyásolja a vezetési képességét, nem tudja és nem is érdekli, hogy ez konkrétan miben nyilvánul meg. Aki nem próbálta még ki a részegszemüveget egy balesetmegelőzési bemutatón, nem is sejti, milyen gyorsan és milyen nagy mértékben rontja a szesz a mozgáskoordinációt, a reflexeket, a távolság- és a sebességbecslést, tárgyak, dolgok, emberek felismerését, mozgásuk követését.

A részegszemüveg is azért mutatja ezt olyan látványosan, mert egyik pillanatról a másikra érzékelteti az alkohol hatását. A sör, a bor, a pálinka nem úgy hat, mint a részegszemüveg. Azok fokozatosan rontják a látást és a több készséget. Észre sem veszi az ember, hogy már nem úgy lát, nem úgy mozog (akkor sem, amikor még úgy érzi, hogy stabilan áll a lábán). Addigra viszont, amire már érzékeli, hogy ittas, az alkohol lerombolja az önkontrollját és kellően magabiztossá teszi ahhoz, hogy csak azért is vezessen.

F.Gy.A.