Segítsük egymást! Kíméljük meg magunkat és utasainkat a halálfélelemtől!

Az utóbbi hetek megrendítő közlekedési tragédiáinak sorából kiemelkednek azok a balesetek, amelyekben kisbuszok, illetve sofőrjeik játszották a főszerepet. Közülük is a legfrissebb a hétvégén történt, amikor is egy munkásokat szállító mikrobusz frontálisan ütközött egy vele szemben szabályosan közlekedő kukoricát szállító teherautóval. A vizsgálat elsődleges megállapítása szerint a kisbusz vezetője egy jól belátható, kétszer egysávos úton előzni kezdte az előtte haladó kamiont, ám a manővert már – a szembe jövő teherautó miatt – nem tudta befejezni. A balesetben a helyszínen hárman életüket vesztették, többen súlyosan megsérültek.

A KRESZ az alábbiakban foglalja össze az előzés fő szabályait:
34. § Előzés (1) Előzni abban az esetben szabad, ha
a) az előzés céljából igénybe venni kívánt forgalmi sáv olyan távolságban szabad, hogy – figyelemmel az előzni kívánó és a megelőzendő jármű sebessége közötti különbségre – az előzés a szembejövő forgalmat nem zavarja;
b) az előzni kívánó jármű előzését más jármű nem kezdte meg;
c) az előzni kívánó jármű előtt ugyanabban a forgalmi sávban haladó másik jármű előzési szándékot nem jelzett;
d) az előzés során a megelőzendő jármű mellett megfelelő oldaltávolságot lehet tartani;
e) a vezető az előzés befejezése után a járművel a megelőzött jármű elé, annak zavarása nélkül vissza tud térni.

A szabályok a jogalkotó szándékai szerint meglehetősen komplex módon tartalmazzák az előzési manőver legfontosabb feltételeit. Nyilvánvalóan azonban nem tér ki az olyan körülményekre, amelyek egyszerűen nem férnek bele egy jogszabályba, és amelyekre józan ésszel senki nem gondolhat előre, mert lehetetlen minden helyzetet modellezni.
Vegyük csak példaként az 1. bekezdés a) pontját, illetve annak azt a részét, amely az előzni kívánó és a megelőzendő jármű sebességének különbségére vonatkozik, hiszen a szóban forgó tragédia oka minden bizonnyal ebben keresendő. Kezdjük azzal, hogy az előzés egy rendkívül összetett manőver, amelynek során az emberi agynak számtalan kérdésben kell mérlegelnie és döntést hoznia nagyon rövid rendelkezésre álló idő alatt.
Nézzük a legfontosabbakat: minden járművezetőnek fontos tudnia, hogy mikor, milyen járműben ül. Azok a sofőrök, akik kizárólag a saját, évek óta használt személygépkocsijukat vezetik, nyilvánvalóan előnyben vannak, hiszen volt alkalmuk kiismerni a járművük menettulajdonságait (teljesítményét, gyorsulását, lassulását, stb.). Ez persze nem jelenti azt, hogy őket nem érheti meglepetés, hiszen egy dolog naponta egyedül autózni és így szokni az autó teljesítményéhez, ám más dolog, amikor például hétvégén az egész családot kell szállítani. Az autó súlya ilyenkor jelentősen megnő, csökken a gyorsulás és meghosszabbodik a fékút is. Ezekre a megváltozott tényezőkre a sofőrnek fel kell készülnie, hiszen éppen az előzési manővert komolyan befolyásolják. Ugyancsak fontos kérdés, hogy egy új autó vásárlásakor ajánlatos lassan és fokozatosan szoktatni magunkat a korszerűbb (nagyobb vagy kisebb teljesítményű) autónkhoz, magyarul, az első időkben tényleg csak olyan előzésekbe kezdjünk bele, amelyet többszörös túlbiztosítással tudunk megoldani. Amikor pedig már ráérzünk az autónk menetdinamikájára, az előzésre szánt távolság csökkenthető vagy éppen növelhető. Higgyék el, az utasaink is hálásak lesznek azért, hogy megkíméljük őket a halálfélelemtől.
Vannak olyan sofőrök is, akik akár naponta más autótípusban, netán más járműkategóriákban ülnek. Őket nemcsak az aktuális autójuk teljesítménye, és utasokkal (áruval) való leterheltsége befolyásolhatja, hanem maga az autójuk fajtája is. Egy hetekig úton lévő kamionsofőrnek vélhetően szoknia kell, amikor a saját személyautójára vált, de ugyanígy járhat az a vállalati sofőr is, aki egy 2-300 lóerős céges autó után ül át a saját szerényebb képességű autójába. A jól átgondolt előzés egyik alapeleme tehát az, hogy minden esetben tudjuk, mit tud az általunk vezetett jármű normál helyzetben, és mire képes, amikor megterheljük.

Forrás: budapestkornyeke.hu

Az előzési manőver sikeressége azonban nemcsak a jármű műszaki tulajdonságainak alapos ismeretén múlik. Fontos tisztában lenni az autó hajtásláncával olyan szempontból is, hogy az az első, a hátsó vagy éppen az összes kereket hajtja. Rutinos, tehát az autójukat jól ismerő, az előzésre kiválasztott útszakaszt és a megelőzendő jármű sebességét helyesen megbecsülni tudó sofőrök számára sem mindegy, hogy egy kigyorsításnál mire számíthat. Különösen fontos tudnivaló lehet ez az őszi sáros, vizes vagy a téli havas, jeges útszakaszokon, amelyeken érdemes háromszor is átgondolni, hogy belevágunk-e egy előzésbe. Mert ilyen helyzetekben még egy amúgy biztonságosnak látszó előzés befejezése is komoly kockázatot jelenthet.
Hosszú évtizedek vezetési gyakorlatából tudom, hogy milyen életveszélyes szituációkat teremtenek azok a városon belüli főutak, amelyekbe pár száz méterenként mellékutcák torkollanak be. Ezeken a főutakon nem tilos előzni, ám számolni kell azzal, hogy a mellékutcákból bármikor az előzésben lévő járművünk elé kanyarodhatnak. A mellékutcákból jobbra kisívben kikanyarodni szándékozó, és kevésbé körültekintő sofőr ugyanis elnéz balra, ahonnan számára olyan autó közeledhet, amelynek elsőbbséget kell adnia, ám ha azt látja, hogy onnan nincs forgalom, gondolkodás nélkül kikanyarodik a főútra, ahol éppen előzésben van egy jármű. Az ilyen helyzet csaknem megoldhatatlan.
Nem véletlenül szögeztem le a bevezetőben, hogy az előzés egy rendkívül összetett manőver. Hosszasan sorolhatnám még a benne rejlő veszélyeket, de ami talán a legfontosabb: soha ne kockáztassunk, soha ne értékeljük túl a vezetési képességeinket, az autónk teljesítményét. Volt egyszer egy öreg kollégám, aki korábban éveket dolgozott delegációs sofőrként, nekem, akkori fiatalembernek többször is elmondta: mindig úgy vezessen, hogy ha a kocsiban hátul ülő egy csészéből kávét iszik, véletlenül se löttyintse magára. Ezt a gondolatát érdemes lenne többeknek is ízlelgetni.

S.G.