Külvárosi szupernagyi!

  • A gyerekek a szüleik példáját követik a közlekedésben is.
  • Mondani és mutatni is kell, hogy mit és hogyan csináljanak.
  • Segíthet a KRESZ-táblaoktató kártya, és vannak jó applikációk is.

Budapest külvárosa. Egy nagymama és három unokája állnak a szünidőben zárva tartó iskola sarkánál egy gyalogos-átkelőhely előtt jó fél méterre – biztos, ami biztos. Mindenki fogja valakinek a kezét, a nagyi jobbra-balra tekintget miközben folyamatosan beszél a gyerkőcökhöz. Csak sejteni lehet, hogy mit, mert a gyerekek mindig arra fordítják a fejüket, amerre a nagyi.

Egy Mercedes közeledik a zebrához. Lassít, de a nagyi és a három apróság egy tapodtat sem mozdul. A sofőr jól láthatóan int a kezeivel, hogy szabad az út, tessék nyugodtan elindulni. Már épp el is indulnának, a gyerekek a nagymama példáját követve még egyszer balra néznek, meggyőződnek róla, hogy a Mercedes valóban megállt, majd jobbra, aztán újra balra…

Ekkor azonban a nagyi hirtelen megálljt parancsol a csapatnak. Jobbról egy BKV busz közeledik. Szerinte már túl közel van ahhoz és még túlságosan gyors, hogy el merjenek indulni.

A Mercedes türelmesen vár. Vezetője látja, hogy a busz már lassít, de a nagyi még nem érzékeli. Bár lehet, hogy ő is látja, de ott és akkor nem teheti meg, hogy elindul, mielőtt a gyerekek is oda nem néznek. Nekik is látniuk kell, hogy a „buszvezető bácsi” megáll és int is, hogy mehetnek, elengedi őket.

Mindhárom gyerek fegyelmezetten állt, ketten fogták a nagyi kezét, a harmadik a legkisebbét, és mindannyi mindig arra fordították a fejüket (oda figyeltek), amerre a nagyi mondta és mutatta. Csak akkor indult el a nagyi és a három unoka a túloldalra, amikor már a busz is megállt.

A Mercedes vezetője, csakúgy, mint a buszsofőr elismerően biccentettek – inkább egymásnak, mint a nagyi felé, aki amúgy is el volt foglalva a három apróság közlekedésre nevelésével.

»Bár csak sok ilyen nagyi lenne!« – gondolhatták.

»Bár csak sok olyan autó- és buszvezető lenne!« – gondolhatta a nagyi.

Sajnos, sem a nagyi, sem a sofőrök viselkedése nem tipikus ma még.

A 30 km/h sebességkorlátozással és térfigyelő kamerákkal teletűzdelt belvárosban a zebra előtt ugyan ma már mind gyakrabban tapasztalja a gyalogjáró, hogy a lendületesen közeledő autó lelassít, rávillant, hogy induljon el bátran, ha kell, meg is áll. De, ahol nincsenek mindent látó kamerák, nincs szabályosan felfestett és kitáblázott gyalogátkelőhely, ott nemhogy a szándéknak nincs elsőbbsége, sokszor még a már az úttesten haladó gyalogosnak is kapkodnia kell a lábát, ha nem akar egy sietős autós kocsijának kerekei alá kerülni.

Gyakran hallani autósoktól, hogy a gyalogosoknak csak a zebrán kell elsőbbséget adniuk. Ha nincs kijelölt gyalogos-átkelőhely, nem kell. Máshol várják ki, amíg át tudnak kelni.

Ez [KRESZ 21§. szerint] igaz, de az a tény, hogy ha egy kereszteződésben nincs felfestett zebra, még nem kellene, hogy arra ösztönözzön egyes autósokat, hogy az úton átkelni szándékozó gyalogosok láttán még csak ne is lassítsanak, sőt, inkább a gázra tapossanak, és csak azért se engedjék át őket.

Csakhogy a KRESZ azt is előírja, hogy mindenki köteles „…úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon és ne zavarjon”. Ezért tilos például a gyalogosoknak hirtelen, körültekintés nélkül lelépni az úttestre, még a kijelölt gyalogátkelőhelyen is, és ezért kell az autósoknak „kellő körültekintéssel” és lassítva megközelíteniük a zebrákat.

Mindezekre fokozatosan, már egészen kis korukban el kell kezdeni tanítani a gyermekeket. De hogyan?

A legkisebbek, értsd: a háromévesnél nem idősebbek, még menni sem igen tudnak egyedül. Elég egy kis figyelemkihagyás a felnőttek részéről és a tragédia elkerülhetetlen.

Ezzel együtt már ebben a korban is el kell kezdeni biztonságos közlekedésre szoktatni a gyermeket. A leginkább azt kell tudatosítani bennük, hogy az utcán csak egy felnőtt kezét fogva közlekedhetnek, és ha azt hallják, hogy „Állj!”, „Állj meg!”, „Megállni!”, az azt jelenti, hogy ott és azonnal meg kell állniuk.

Az óvodáskorúaknak már lehet beszélni a szabályokról, meg lehet tanítani velük a legfontosabb táblákat, amelyekkel gyalogosként ők is találkozhatnak, mint például a STOP vagy a Gyalogátkelőhely, és a lámpajelzéseket. Ehhez pár száz forintért kaphatók oktatókártyák, de még ma is jól használható a „Közlekedj okosan” társasjáték is.

Fontos, hogy ne azt akarja a szülő elmagyarázni a gyermeknek, hogy mit jelent a tábla, mikor, hol találkozhat vele, és milyen következményei lehetnek annak, ha nem tartja be az utasításait. Elég annyi (és talán a felnőtteknél is elég lenne), hogy „ha ezt a táblát…” látja akkor ezt és ezt kell csinálnia…

Persze a „mai gyerekek” már okostelefonokkal kelnek és fekszenek. Sok kisgyermekes szülő döbbenten tapasztalja nap mint nap, hogy ő ugyan egyszer sem mutatta meg a picinek, hogyan hallgathat mesét a telefonján, mégis megtalálta az anyu mobilján a YouTube-ot, azon pedig a kedvenc meséjét, noha még nemhogy írni olvasni, beszélni sem igen tudott.

Közlekedésre nevelést segítő applikációk is találhatók már szép számmal a világhálón, ha a gyerek figyelmét a digitális kor vívmányai jobban megfogják. Ahogy a mondás tartja: mindegy kinek a macskája fogja meg az egeret, csak fogja meg valamelyik. Mindegy honnan tanulja meg a gyereke hogyan kell szabályosan és ezáltal biztonságosan közlekedni, csak tanulja meg.

Mindezekhez azonban a szülőnek fontos észben tartani azt, hogy nincs az a játék, applikáció, az a bölcsődei, óvodai foglalkozás, amit ne írna felül a szülői példa. Nem azt fogja megjegyezni a gyermek, hogy „Ha a lámpa piros jelzést ad, meg kell állni!”, ha közben a szülei „Nem jön semmi, menjünk át gyorsan!” felkiáltással rendszeresen átvonszolja őt a piroson. Azt tanulja meg ebből, hogy a szabályokkal nem kell foglalkozni, mert akkor sem történik semmi, ha nem tartja be őket. A gyerek nem tudja, hogy például a gyalogosgázolások fele történetesen a gyalogosok hibájából történik.

Amikor a gyerek megkapja az első futóbiciklijét, rollerjét, kerékpárját, kapja meg hozzá a védőfelszerelést is. És, ha addig nem használtak, attól kezdve használjanak legalább kerékpáros sisakot a szülők is, még ott is, ahol a KRESZ szerint nem feltétlen lenne szükség. A szülői példa itt is fontos!

Érdemes követni a külvárosi nagyi példáját. Azzal egy gyermek nem tud mit kezdeni, hogy „nézz körül alaposan”. El kell neki mondani, hogy pontosan mit kell csinálnia:

  • „Keresd meg a zebrát! Ha nincs a közelben, keress egy biztonságos helyet az átkelésre!”
  • „Állj meg a járda szélén, egy karnyújtásnyira az úttesttől!”
  • „Nézz balra! Figyeld meg, hogy közeledik-e arról jármű!”
  • „Nézz jobbra! Figyeld meg, hogy arról közeledik-e jármű!””
  • „Nézz megint balra, mert amikor elindulsz a túloldalra, ha jön egy autó, az balról jön!”
  • „Ha nem jön semmi, indulj el a zebrán, de ne fuss! Futás közben könnyen eleshetsz, és mire felállsz távolabbról is odaérhet egy autó!”
  • „Akkor is figyelj az autókra, ha zöld a lámpa!”

Amíg a gyermek korából adódóan még nem közlekedik önállóan, mindezt a szülő kezét fogva célszerű végigcsináltatni vele. Nemcsak mondani kell, hogy mikor mit kell tennie, hanem mutatni is. Ahogy a nagyi tette, amikor a három unkáját kísérte.

Később, ahogy nőnek a gyerekek, ugyanilyen részletességgel kell elmagyarázni nekik – a koruknak megfelelő nyelven természetesen – minden közlekedési szabályt és táblát, amivel csak találkozhatnak.

Gyermekpszichológusok, óvodapedagógusok, balesetmegelőzési szakemberek állítják: a szülők három súlyos hibát követhetnek el gyermekük biztonságos közlekedésre nevelése közben. Ha „túlféltik” őket, ha túlságosan lazán kezelik a fontos szabályokat (például, átvonszolják a piroson a gyereket, mert akkor éppen sietnek valamiért) és ha rossz példát mutatnak.

A szülői példamutatás mindent felülírhat. Ha szülő nem kapcsolja be a biztonsági övet, a gyerek, ha már tanult róla az oviban vagy az iskolában, szóvá teszi. De, ha ezért leszidják, ha azt látja, hogy akkor sincs semmi baj, ha nem köti be magát valaki az autóban, ő sem kapcsolja be majd az övét.

Kérdés, vajon eszükbe jut majd a szülőknek, hogy milyen példát mutattak a gyermeküknek, ha baleset éri őket, amikor „apu, anyu példáját követve” nem kötötték be magukat?

Legyen példakép a nagyi, aki három unokával is biztonságosan át tudott kelni az úttesten, és akinek a kezében az amúgy eleven gyerekek ott és akkor (amikor át kellett kelniük az úttesten) korukat meghazudtolóan fegyelmezetten viselkedtek.

F.Gy.A.