„Legalább magunkhoz lehetnénk őszinték!”

• Hogyan válhatnak mindennapi sztereotípiáink önbeteljesítő jóslatokká?
• A személygépkocsi mozgásán is látszik milyen idegállapotban van a sofőr.
• Kik azok az „önző, élményközpontú vezetők” és miért olyan veszélyesek?
• Ki mondja meg az idős embereknek, hogy már ne vezessenek a forgalomban?

Sztereotípiák a közlekedés résztvevőivel kapcsolatban is léteznek. „Mindenki tudja, hogy…” milyenek a BMW-sek, hogy vezetnek a szőke nők, és általában „a kicsi piros autóval közlekedők”, miként vezetnek a fiatalok és a szódásüvegalj-vastagságú szemüveget viselő idős sofőrök, nem beszélve a taxisokról.

Zerkovitz Dávid közlekedéspszichológus a YouTube és a Spotify-csatornán is elérhető Drivingcast című közlekedésbiztonsági podcast vendégeként arról beszélt, önmagában a sztereotípiák nem feltétlen károsak. Sőt, lehetnek hasznosak is, mert segíthetnek a tájékozódásban, felkészülni a tipikusnak mondható közlekedési veszélyhelyzetekre, segíthetnek felmérni mások lehetséges viselkedését, reakcióit.

„Azonban, ha túl nagy jelentőséget tulajdonítunk a sztereotípiáinknak, azzal már több kárt okozunk, mint gondolnánk”, mondta Zerkovitz. Szerinte, ha túláltalánosítjuk és túl komolyan vesszük a sztereotípiákat, ha csak sztereotípiák alapján ítélkezünk másokról, idővel minden BMW-sre ámokfutó vadállatként tekintünk majd, a szőke hölgyekre vezetni nem tudó csigákként, és így tovább…

Egy idő után magunk is ennek megfelelően viselkedünk majd velük szemben. Azokkal szemben is, akik semmilyen szempontból nem felelnek meg a róluk kialakult (kialakított) képnek. Meglehet, épp a mi előítéleteinkre alapozott viselkedésünk teszi majd végül a szemünkben olyanokká, amilyeneknek elképzeltük őket, de amilyenek valójában nem voltak.

Nem tudjuk megelőzni a BMW-t? Aha. Mert minden BMW-s egy száguldozó őrült…

A konfliktusok a közlekedésben akkor is veszélyesek, ha közvetlenül és azonnal nem okoznak balesetet. Megerősítik ugyanis a konfliktusban résztvevők egymásról kialakított sztereotípiáit. Persze sokkal könnyebb a sztereotípiákba kapaszkodni – „Jaj, az a BMW-s mit művelt, megy, mint az állat” –, mint alkalmasint elismerni, hogy ő ott és akkor legalábbis jobb sofőr volt, ügyesebben manőverezett, hamarabb észrevett egy előzési lehetőséget vagy egyszerűen csak az ő kocsija jobban gyorsult, erősebb volt.

A műsor házigazdája Szécsényi András „Szecso” youtuber, aki a tartalomgyártás mellett maga is kéklámpás vérlovag. A beszélgetés másik résztvevője pedig, Csörgő László, a DrivingCamp vezető trénere, aki szerint a női sofőrökkel kapcsolatos sztereotípiák sem állnák ki a gyakorlat próbáját.

A beszélgetéssorozat első epizódja már elérhető itt és itt is.

Nem tudnak vezetni, lassúak, bizonytalanok és a többi… A helyzet az, mondta, hogy a férfiak versengők, sokkal inkább, mint a hölgyek, akik számára fontosabb a biztonság, egyszerűen csak, hogy eljussanak egyik helyről a másikra, mint, hogy mindeközben mindenkit is maguk mögé utasítsanak. Az urak sokkal inkább szeretik feszegetni a határaikat.

Persze ez is egy sztereotípia, mármint, hogy a hölgyek ilyenek, az urak meg pont az ellentéteik. Találkoztak már a rendőrök részegen száguldó hölgyekkel is a volán mögött. Zerkovitz szerint azonban a hölgyek sokkal inkább eszköznek tekintik az autót, mint a férfiak, akik számára az sokszor inkább státusszimbólum. És ez nagy általánosságban az autóhasználatukon, a vezetési stílusukon is meglátszik.

Csörgő és Zerkovitz egyaránt úgy vélték: a sztereotípiák túlértékelése és az azok alapján hozott döntések helyett kommunikálni kellene a közlekedőknek egymással, sokkal inkább, mint ahogy napjainkban történik az utakon. Ha valaki látja, hogy az előtte haladó autó cikázik a sávok között, de tapodtat sem jutott előbbre, folyamatosan villog a féklámpája, jó, ha nagyobb követési távolságot tart tőle, akkor is, ha az nem egy BMW!

„A sofőr idegállapota a kormányon, a gáz- és fékpedálon keresztül »átragad az autóra is«. Márpedig az ingerült, kapkodó sofőröktől érdemes távolságot tartani. Bármilyen jó autójuk legyen is, bármilyen jó sofőrnek is érezzük magunkat (meglehet, a másik is jó sofőr), de ott és akkor a jármű mozgásának kell óvatosságra intenie bennünket és nem a sztereotípiákat kell követni”, mondta Csörgő László.

„Ha pedig azt látjuk, hogy az előttünk haladó autó konzolján az okostelefon vagy a tablet képernyője folyton-folyvást változik, feltételezzük, hogy az illető filmet néz, üzeneteket olvas, figyelmének egy részét elvonja az az eszköz – vette át a szót Zerkovitz. – Megtehetjük, hogy magunkban vagy fennhangon válogatott gorombaságokat zúdítunk az illetőre, úgyse hallja. Előhúzhatunk egy ide illő sztereotípiát is, de a legjobb, ha inkább óvatosan közlekedünk, nagyobb távolságot tartunk például tőle.

Tény kérdés, hogy a vezetési képesség az idő múlásával megváltozik. 75-80 év felett az idegrendszer már nem képes olyan gyorsan és jól reagálni az ingerekre, mint fiatalabb korban. Azonban a szakemberek szerint ezt sem szabadna általánosítani. Sokan vannak, akik 70 felett is kifogástalanul és biztonságosan vezetnek, és vannak, akik fiatalon sem.

A statisztikák szerint az idősek arányaiban kevesebb balesetet okoznak, mint a fiatalabbak. Ennek több oka is van. A személyes adottságokon túl az időseknek értelemszerűen jóval nagyobb a rutinjuk, vezetési tapasztalatuk, mint a fiatalabbaknak, és erősebb az önkritikájuk is. Ők már alkalmasint tapasztalatból is tudják, mit nem tudnak, milyen helyzeteket kell elkerülniük, mert nem képesek jól vagy elég gyorsan kezelni azokat.

Csörgő László elmondta, sok versengő típusú fiatal (és nemcsak fiatal) a vezetéstechnikai tréningen döbben csak rá, hogy mi mindent úszhatott meg az utakon. Ők másképp szocializálódtak, mint a ma 50-60 évesek vagy még idősebbek. Sokszor abból indulnak ki, hogy „ha az elmúlt fél órában nem érte őket baleset, a rendőr sem állította meg őket, akkor nyilván mindent jól csinálnak”. Nem tudják, hiszen nem látják és nem kapnak visszajelzést, vagy ha kapnak, nem értik, hogy a többiek közben, hány hibájuk következményeit védték ki fékezéssel, kitérő manőverrel és hasonlókkal.

„Önző, élményközpontú vezetők” – Zerkovitz Dániel így nevezte azokat a döntően fiatal sofőröket, akik semmilyen korlátozást nem tűrnek. A szabályokat csak addig fogadják el, amíg azok számukra kedvezőbbek. Ám, ha nem tetszik nekik, nem törődnek velük. Számukra csak az a fontos, hogy átélhessék azt a vezetési élményt, amire vágynak, amit elképzeltek maguknak.

Csörgő László szerint azonban őket is rá lehet ébreszteni a tréningpályán, hogy a vezetés szabályosan és biztonságosan is lehet élménydús. Nem azért hívják őket a tréningpályára, hogy tönkretegyék az önbizalmukat, mondta. Szerinte a cél az, hogy megmutassák nekik, hogyan lehet számukra úgy élmény a vezetés, hogy közben sem magukat, sem másokat nem sodornak veszélybe.

A közlekedésben fontos a család hozzáállása, visszajelzése. Csörgő Lászlóhoz több hölgy jelentkezett a jogosítvány megszerzése után pótórára, mert a férje szerint rosszul vezet. A tréner szerint többnyire semmi baj nem volt a hölgyek vezetési tudásával, a párjuk volt türelmetlen velük. Nem „értették”, nem voltak hajlandók tudomásul venni, hogy pár hetes jogosítvánnyal az asszony nem tud még úgy vezetni, mint ők.

Jellemző a kölcsönös meg nem értés idősek és fiatalok között is. A fiatalok nem értik „mi totyog előttük a tata”, miért nem megy gyorsabban. Bele se gondolnak, hogy az idősebbek már lassabban hoznak döntéseket, nehezebben is hajtanak végre egyes összetett manővereket, és mivel ezzel tisztában van, lassabban hajt, hogy legyen ideje jó döntést hozni.

Fordítva is igaz azonban: sok idős tartja ámokfutónak a fiatalokat, gyakran csak azért, mert ő már nem tud olyan tempóval közlekedni, mint ők.

A beszélgetésben felvetődött: mikor kellene egy idős sofőrnek „leadnia a jogosítványt” és abbahagyni a vezetést. Zerkovitz szerint sok idős úrvezető önként megteszi ezt, amikor érzi, hogy a forgalom sűrűsége, tempója már nem neki való. Már nem érzi magát biztonságban, komfortosan vezetés közben.

De nem mindenki ilyen! Őket a családnak kellene figyelmeztetni, rábírni arra, hogy nem kellene kísérteni a sorsot. Ez persze nem könnyű. Nem könnyű a nagyapa elé állni és azt mondani neki: te inkább már ne vezess. Azonban a család nyugalma (és nem mellesleg a közlekedésbiztonság érdekében) meg kell tenni.

Fel lehet és fel is kell hívni az idősek figyelmét arra, mi mindent nem tudnak már úgy megcsinálni a hétköznapokban, mint régen. Ha a konyhában vagy a kertben bizonyos mozdulatok nehezen mennek, lassabban tud csak reagálni a körülmények változására, miért gondolják, hogy vezetés közben nem okoz ez gondot.

Miközben a legtöbbeknek megvan a véleménye mások vezetési stílusáról, gyakorlatáról, önmagával szemben a közlekedők többsége már korántsem ennyire kritikus. Zerkovitz szerint hasznos lenne, ha egy-egy veszélyes helyzet után mindenki magába nézne. Alkalmasint félreállna és végiggondolná, hogy mi történt, mi volt benne az ő szerepe és felelőssége, mit tehetett volna másképp?

Legalább magunkhoz legyünk őszinték! – jegyezte meg a közlekedéspszichológus. Ritkán fordul csak elő, hogy egy veszélyhelyzetért csak egy valaki okolható. De még azokban az esetekben is érdemes utólag legalább végiggondolni, hogy hasonló helyzetben legközelebb mit kellene másképp csinálni. Mert a nap végén mindenkit hazavárnak.

F.Gy.A.