Lelkünk antitestjei védhetnek a közlekedésben

Őszintén szólva tartok egy kicsit a járvány utáni újranyitástól, hiszen a hosszú bezártságot követően könnyen elszabadulhatnak a közlekedők indulatai. Indulatot írtam, de talán pontosabb lenne utazási vágynak, az autózás és a motorozás adta szabadságérzetnek titulálni azokat a bennünket – már több mint egy éve – feszítő érzéseket, amelyeknek hamarosan szabad utat engedhetünk. Ugyanakkor a fizikából is tudjuk, hogy mindig nagy veszélye van annak, amikor egy túlhevült fazékról levesszük a fedőt. A közlekedésre fordítva ez nagyjából annyit jelent, hogy a hosszú ideje parkolóban, garázsban tartott járműveink legtöbbje egyszer csak és egy időben új életre kel, miközben – jó lenne ezt belátni – egy kicsit megkopott a vezetési gyakorlatunk, és a technikának sem használt a tartósabb leállás. A megszokott életünk – sokszor hangoztatott –fokozatos újraindítása nem csak a COVID terjedésének szempontjából fontos tehát, hanem akkor is, amikor „víruskorlátok” nélkül kiszabadulunk az utakra. Ráadásul előre borítékolható, hogy az előttünk álló nyár még a belföldi turizmus jegyében telik majd, azaz, lesznek olyan hetek, hétvégék, amikor zsúfolásig megtelnek majd a hazai közutak. A balesetek, a tragédiák elkerülése érdekében türelemre, önmérsékletre, egymás elfogadására, udvariasságra lenne szükség éppen akkor, amikor a leginkább fogytán vagyunk ezekből.
A járvány első és második hulláma idején még sokan – köztük pszichológus és szociológus szakértők – értekeztek arról, hogy a vírus komoly változásokat hoz majd az emberi kapcsolatokban, hogy az életünk már soha többet nem lesz olyan, mint régen volt. Ezekben az állásfoglalásokban voltaképpen egy közös volt, mégpedig, hogy ez a változás pozitív lesz, mert a járvány segíti az emberiséget abban, hogy egy új, élhetőbb, ha úgy tetszik emberségesebb szintre lépjen. Csak remélni tudom, hogy igazuk lesz a szakembereknek, hiszen az elmúlt hónapok korlátozásai valóban sok mindenre megtanítottak bennünket. Fájt ugyan, de elfogadtunk olyan korábban elképzelhetetlennek tartott intézkedéseket, mint például a kijárási korlátozás, az üzletek bezárása, a szolgáltatások szüneteltetése, az iskolák bezárása vagy az utazási korlátozás. A világon sehol nem szerették meg ezeket a lépéseket, de a világgal együtt megtanultuk, hogy a szabadság törékeny dolog. A plázázás, az utazás, a bulizás háttérbe szorulása ráirányította a figyelmünket olyan értékekre, amelyeket békeidőben csaknem teljesen elfelejtettünk. A kérdés most az, hogy vajon mennyi ideig maradnak meg ezek a „vírusnyomok” az emlékezetünkben, a lelkünkben kifejlődött antitestek vajon mennyi ideig biztosítanak majd védettséget?
A közlekedésbiztonság szempontjából tragikus lenne, ha a járvány alatt lelassult életünk egyik pillanatról a másikra – vagy egyáltalán bármikor is – pörögne fel a korábban „megszokott”, agresszív, a közlekedési partnerekre, szabályokra fittyet hányó szintre. Sajnálatos módon ez azt bizonyítaná, hogy megszerzett lelki antitestjeink bizony gyorsan kiürülnek belőlünk.
Reméljük, hogy nem ez történik majd. Legyen igazuk a pszichológusoknak és a szociológusoknak!

S.G.