Ma már mellettünk áll a közvélemény – 2. rész

Tíz évvel egy hónappal és 15 nappal hivatalba lépése után távozott posztjáról dr. Halmosi Zsolt vezérőrnagy, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes. Szeptember elsejétől ő az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF) főigazgatója.

A dr. Halmosi Zsolt vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsossal, az országos rendőrfőkapitány távozó rendészeti helyettesével készült interjúnk második részében egyebek között arról lesz szó, miképpen változott meg a rendőrség, illetve a notórius gyorshajtók, a másokat semmibe vevő pofátlanok, valamint a büntetőfékezők megítélése az elmúlt években.

– Tízegynéhány éve a helyi sajtó is beszámolt arról, hogy leesett a rendőrök álla, amikor az új Vas megyei főkapitány egy chopperen, bőr motorosruhában behajtott a főkapitányság udvarára. Megvan még a chopper?

– Meg, persze, épp a napokban voltunk egy ezer kilométeres túrán Szombathelyről Máriapócsig és vissza.

–  Vas megyei rendőrfőkapitányként azt is mondta a helyi portál szerint, hogy Ausztriában szeret inkább motorral túrázni, mert ott más a közlekedési kultúra…

– Igen, emlékszem rá. Ausztriában már évekkel ezelőtt sem tekintették kvázi ellenségnek az autósok a motorosokat. Merőben más volt a motorosok és a többi közlekedő viszonya, mint nálunk. Ebben az összefüggésben mondtam, hogy más ott a közlekedési kultúra.

– Ön szerint létezik egyáltalán olyan, hogy „közlekedési kultúra”. Elképzelhető, hogy valaki otthon mintaszülő, mintaférj, az úton viszont vadállatként viselkedjen és fordítva?

– Elképzelhető. Nagyban befolyásolja a közlekedők viselkedését, hogy honnan jöttek, mit tanultak, milyen példákat láttak otthon, az iskolában, szűkebb-tágabb környezetükben. És sajnos vannak olyan emberek is, akik az élet minden területen sikertelenek, vagy legalábbis messze nem olyan sikeresek, mint amilyenek lenni szeretnének, és ők sok esetben nagy teljesítményű autójukkal vesznek elégtételt vélt-valós sérelmeikért az egész világon, mert így, csak így, úgymond „le tudják győzni a többieket”. Ők a legveszélyesebb szereplői a közlekedésnek. Rájuk különösen igaz, hogy „Minél több a gondod és a problémád, és minél kisebbnek érzed magad a világban, annál nagyobb autót szeretnél – méretben, lóerőben, köbcentiben egyaránt”.

Tévedés azonban a közlekedési kultúra hiányát vagy annak milyenségét a rendőrségen számon kérni. Ez nem rendőri feladat. A mi dolgunk, hogy megtoroljuk a súlyos szabálysértéseket, fellépjünk minden olyan jogsértéssel szemben, ami mások életét, testi épségét, vagyonbiztonságát veszélyezteti. A többi – így a közlekedési kultúra megteremtése, fejlesztése – elsősorban neveltetés, oktatás és a társadalmi megítélés kérdése. Sokat változott ezen a téren is persze az ország, de azért bőven van még tennivaló ezen a téren. Kár, hogy a közlekedésre nevelést még nem sikerült az alaptanterv részévé tenni. Nagy szükség lenne rá.

Néhány éve még szitokáradat zúdult a rendőrségre, ha nem jelezte időben előre hol, készül sebességet mérni, vagy ha lesből fotózta a gyorshajtókat, és általában minden intézkedéséért, pedig csak a dolgunkat tettük. Divat volt szidni a rendőröket, támadni a rendőrséget, kritizálni az intézkedéseiket, függetlenül attól, mit tettek és miért.

Aztán idővel megváltozott a világ. Mostanában már, ha valaki arról panaszkodik a Facebookon, hogy lesből lefotózták a rendőrök és hogy mekkora bírságot kapott, pedig alig lépte túl a megengedett sebességet, már a többség a panaszkodónak szól be, hogy talán nem kellett volna gyorsan hajtani, és nem minket szidnak.

Legutóbb akkor támadtak minket – de már az sem volt olyan kemény és hosszú, mint a korábbiak – amikor bejelentettük, hogy a jövőben nem áruljuk el, hogy mikor és hol mérünk sebességet, és úgymond „lesből” is mérünk majd. Pár nap alatt azonban abbamaradt az is.

– Mi történt?

– Megváltozott a közhangulat. Már nem a munkájukat végző rendőrök állnak célkeresztben, hanem a szabályszegők.

–  Mitől változott meg a közhangulat?

–  Erre a pszichológusok talán tudják a választ, én csak találgathatok. A többség szeretne biztonságosan, félelem nélkül eljutni A pontból B-be. Nem akarnak illegális utcai autóversenyzőktől, részeg sofőröktől fenyegetve közlekedni. És nem tűrik tovább azt sem, hogy a büntetőfékezők miatt életveszélyes helyzetbe kerüljenek. Ma már lehetőségük is van fellépni az ilyen országúti garázdák ellen. Lassan minden autóban van „önvédelmi eszközköz” gyanánt fedélzeti kamera.

Korábban a büntetőfékezők következmények nélkül garázdálkodhattak. Ha az általuk megbüntetett autós nem tudott időben megállni és beléjük rohant, mosták kezüket. Ők csak egy állat miatt fékeztek, semmiféle konfliktusuk nem volt a mögöttük érkezővel. Egy állítás, egy tagadás, így aztán megbüntettük azt, aki az előtte haladóba rohant. A KRESZ ugyanis előírja, hogy mindenkinek akkora követési távolságot kell tartania az előtte haladótól, hogy annak hirtelen fékezése esetén is képes legyen megállni.

Mára a helyzet megváltozott. Ha működik kamera a kocsiban, a felvétel alapján egyértelműen tisztázható, hogy pontosan mi történt és ki mit tett vagy nem tett, indokolt volt-e a fékezés és így tovább. Könnyen lebuknak nemcsak a büntetőfékezők, hanem a hazudósak is – „Kérem, még zöld volt a lámpa, amikor behajtottam a kereszteződésbe, a másik autós indult el hamarabb a kelleténél”. Ez ma már egyre kevésbé működik.

–  Ha már fedélzeti kamera… A rendőrség hosszú idő óta leghatékonyabb és legnépszerűbb innovációja a Pofátlan(TAN)ítás. Azt a tény, hogy a civilnek látszó rendőrautók mellett sok valódi civil is készít felvételeket, és nemcsak pofátlanságokról, hanem a nyilvánvaló szabálysértésekről is, miképpen befolyásolja az önök munkáját, aktivitását?

– Megerősített bennünk abban, hogy a közlekedők többsége rendet akar az utakon. Készítettünk egy felmérést, amiből az derül ki, hogy az emberek többsége a mostaniaknál nagyságrendekkel szigorúbb büntetést is elfogadhatónak, sőt kívánatosnak tartana a durva szabálysértőkkel szemben. Sokan nálunk sem tartanák ördögtől valónak, ami több országban már gyakorlat, hogy kobozzák el a sokszoros visszaeső száguldozók autóját. Egy sokmilliós autó elvesztése a legtehetősebb embernek is fájna, sokkal inkább, mint a mostani bírságok.

Sok-sok felvételt kapunk a Budapesti Autósok Közösségétől, amelyek beküldői névvel, címmel vállalják, hogy mikor és hol készült a felvétel, így már eljárást indíthatunk, ha mi is úgy ítéljük meg, hogy az eset rendőrért kiált. Arra sem emberünk, se kapacitásunk, hogy folyamatosan pásztázzuk a világhálót és nézegessük a különböző oldalakra feltöltött ismeretlen eredetű felvételeket. Volt rá példa, hogy egy ismeretlen által feltöltött videó alapján valaki feljelentést tett, elrendeltük a nyomozást, majd kiderült, hogy a film évekkel korábban és Ukrajnában készült.

Az amatőr pofátlantanítók felvételeinek azonban nemcsak az a jelentősége, hogy a rendőrség azok alapján is el tud járni a szabályszegőkkel szemben. Tapasztaljuk, hogy komoly visszatartó ereje van már pusztán a felvételek közzétételének is. Nem beszélve a hozzájuk fűzött kommentárokról. Ma már nem sikk vagánykodni, szabálytalankodni az utakon. Nem menő dolog kérkedni azzal, hogy valaki miképpen leckéztetett meg, szorított le az útról másokat.

– Ha dúsgazdag volnék és rendszeresen ittasan vezetnék, a hatályos Btk. szerint akár 270 milliós büntetést is kaphatnék. Persze, csak elméletileg. Azonban, ha csupán eszement módjára száguldozom, nem kaphatok alkalmanként 300 ezer forintnál nagyobb bírságot. Jól van ez így? A legfőbb baleseti ok a gyorshajtás…

– Mi a hatályos jogszabályokat alkalmazzuk. Van lehetőségünk javaslatokat tenni a szabályok, így a szankciók felülvizsgálatára, újak bevezetésére, de eddig se vettem a bátorságot, hogy a jogalkotók dolgába beleszóljak, nem most fogom elkezdeni. A hazai tapasztalatok és a szerintünk nálunk is alkalmazhatónak tűnő külföldi példák alapján, ha kérik, elmondjuk a véleményünket, le is írjuk, de a mi jogosítványunk ebben a kérdésben eddig érvényes.

–  Visszakanyarodva a kezdő kérdéshez: mit sikerült az elmúlt tíz évben tennie azért, hogy az Önhöz hasonló hobbimotorosok ne csak Ausztriában érezzék biztonságba magukat?

–  Úgy érzem, csökkentek az ellentétek a motorosok és a közlekedés többi résztvevője között. Tíz éve még ha egy dugóban a két sáv között próbáltam haladni az autópályán, biztos akadt valaki, nem is egy valaki, aki rám húzta a kormányt. Mintha ő attól előbbre jutna, ha elállja az utamat. Ma már más a helyzet. A közelmúltban több dugón is úgy jutottunk keresztül, hogy mintegy varázsütésre szétnyílt előttünk a kocsisor. Az autósok, úgy tűnik, már nem vagy legalábbis kevesebben csinálnak presztízskérdést abból, hogy „ha mi nem haladunk, te se mész sehova”. Sokan tudják, hogy ezekkel a több mázsás motorokkal nem lehet úgy haladni, hogy megyek pár métert, aztán megállok, aztán megint nekiiramodok.

– Pardon! Miért is nem?

– Nyáron 40 fokos melegben az aszfalt 80 fokra is felhevülhet. Rajtunk a motorosruha, a sisak, egyik sem légkondicionált. Így kellene néhány méterenként megállva megtartani egy több mázsás motort egy lábbal. Lehetetlen. Ha a motorosok látják, hogy az autósok nem engedik el őket középen, nem tehetnek mást, megállnak az első pihenőnél és megvárják, hogy meginduljon a forgalom.

De hangsúlyozni szeretném: ha partnernek tekintjük egymást, ilyen problémák fel sem merülhetnek. Úgy érzem, a motoros társadalom és a többiek között lassan megteremtődött a béke. Kölcsönösen figyelnek egymásra.

– Képes lenne békét teremteni a kerékpárosok és a többi közlekedő között is?

– Nem az én elhatározásomon múlik a kerékpárosok megítélésének megváltoztatása. Befolyásolhatja azt a kerékpárosok hozzáállása, és valamelyest a szabályozás is. Ma sok kerékpáros fütyül a közlekedési szabályokra. Nem egyikre vagy a másikra, hanem mindre, és ez irritálja az autósokat és a gyalogosokat egyaránt. Ez szerintem még arra az időszaka vezethető vissza, amikor az volt a trendi, hogy a rendőrség ne zaklassa szegény kerékpárosokat. „Ők a legszegényebbek, és különben is, az autósok sokkal több balesetet okoznak”, hallhattuk. Ez igaz, mármint, hogy az autósok jóval több balesetet okoznak, azonban ez a tény senkit nem ment fel az alól, hogy betartsa a szabályokat. Az utóbbi időben a közhangulat kezd megváltozni, előbb-utóbb (remélem inkább előbb) a kerékpárosok is rákényszerülnek, hogy betartsák a rájuk vonatkozó előírásokat.

Vannak azonban olyan szabályok, amik egyszerűen betarthatatlanok. Mondhatjuk mi, hogy a zebrán csak tolva mehetnek át a kerékpárral, a többség nem száll le, amikor odaér, hiába bírságoljuk meg őket. Az autósok viszont azért háborognak, mert nem mindegy, hogy egy 3 km/h sebességgel közlekedő gyalogos felbukkanására kell számítaniuk a zebrán vagy egy 20 km/h sebességgel haladó kerékpárosra. Lehetséges megoldás, hogy azt mondjuk: rendben van, nem kell leszállni a kerékpárról, de a gyalogosokkal ellentétben elsőbbségük sincs a bringásoknak a zebrán.

Számos ötletet vetettek fel a különböző szakmai egyeztetéseken a kerékpárosok, vannak olyanok, amiket külföldön már bevezettek és beváltak. Például, hogy jobbra kis ívben hadd menjenek a kerékpárosok át a piroson, ha a közúti jelzés ezt megengedi és lehetőség van rá. Azon is érdemes elgondolkodni, hogy vajon nem ártunk-e többet azzal, ha a kamionok közé kényszerítjük a kerékpárosokat, nem lenne-e biztonságosabb bizonyos útvonalakon, ha a járdán közlekednének. Persze akkor tisztázni kell, hogy pontosan hol és hogyan.

– Többször elhangzott az elmúlt hónapokban, hogy 1956 óta nem volt olyan kevés baleset az ország útjain, mint tavaly. Most azonban mintha pótolni akarnák a közlekedők a tavaly elmaradt baleseteket…

– Való igaz, romlik a helyzet, de még nincs veszve semmi. Mindent meg is fogunk tenni annak érdekében, hogy ne romoljon vissza az évekkel korábbi szintre. Részben rendőri intézkedésekkel, részben több tárcát és hatóságot érintő átfogó közlekedésbiztonsági programokat is indítunk a közlekedésbiztonság és a közlekedési kultúra javítása érdekében. Mert mindenkit hazavárnak!

–  Az elmúlt húsz évben az Európai Unió kezdeményezésére a tagállamok több vállalást tettek, így Magyarország is, a közlekedési balesetek vagy éppen a balesetekben elhunytak számának csökkentésére. Sem a 2010-es, sem a 2020-as célkitűzést nem sikerült teljesíteni, lényegében senkinek. A legújabb, hogy 2050-re érjük el, hogy senki ne haljon meg közlekedési balesetben. Ez komoly?

–  Nem teljesíthetetlen. Ha egész Európa lakosságát sikerülne egy évre bezárni az otthonába, akkor teljesülne ez a cél. Komolyra fordítva a szót: nyilván kicsi az esélye annak, hogy valaha is eljutunk oda, hogy az Európai Unióban senki ne haljon meg közlekedési balesetben. Részegek mindig lesznek, akik egyszer csak lelépnek az útról, és a Tesla sem fog soha egy fél méteren belül megállni.

Az ilyen, olykor megmosolyogtató, hangzatos céloknak az a jelentőségük, hogy cselekvésre sarkallják az országokat, tegyenek valamit a közlekedésbiztonság javítása érdekében. Anyagi lehetőségeikhez mérten a lehető legtöbbet. Ha el sem kezdjük, ha el sem indulunk, mert nincs cél, nem jutunk sehova. Emlékezzünk arra, hogy az ezredforduló előtt, de egy ideig még utána is a magyar halálutakról cikkeztek egyes külföldi lapok. 2012-ben viszont Magyarországnak ítélték oda a PIN Award díjat. Ezt az elismerést az Európai Unió tagállamai közül azoknak adják, akik az adott évben a legtöbbet tettek a közlekedésbiztonság javításáért. Képesek vagyunk tehát jelentős sikereket elérni, ha mindenki teszi a dolgát, és persze a közlekedők is figyelnek, nemcsak a szabályok betartására, hanem egymásra is.

F.Gy.A.