Magyar autósok furcsa kalandjai Itáliában

• Az olasz történelmi belvárosokban sok speciális szabályt kell betartaniuk az autósoknak.
• De mi van akkor, ha egy szálloda bejáratát csak kamerákkal őrzött, úgynevezett ZTL zónán keresztül lehet megközelíteni?
• Bár a hotel biztosítja az utasokat, hogy behajthatnak a védett zónába, de egy magyar autós – fél év múlva – mégis fizetési felszólítást kapott a helyi rendőrségtől.

Hazai utazóink egyik kedvelt úticélja Olaszország, és nem érdemtelenül. Végtelen hosszúságú homokos tengerpartok, gyönyörű középkori óvárosok, reneszánsz festmények, szobrok, épületek, remek konyha, kiváló sütemények, fagyi és kávé – ugyan mi kell még a boldogsághoz? Ráadásul nincs messze, a magyar fővárostól, hat órányi autópályázás árán már elérhető az első olasz tengerpart.

Ami a sok vonzó tulajdonság ellenére mégis beárnyékolhatja némileg a magyar utazók számára az itáliai tartózkodást, az éppen az autóközlekedéssel összefüggő probléma halmaz. Jól kiépített autópálya hálózat fogadja az utazót, de egyrészt meglehetősen drága, másrészt a fizetőkapuknál csak készpénzzel lehet biztosra menni, a kártyát vagy elfogadják, vagy nem, harmadrészt az olasz temperamentum még az autópályán is megmutatkozik. Azonban a problémák hatványozottan jelentkeznek, ha lehajtunk az autópályáról. A szabályok ötletszerű betartása vagy be nem tartása, minden talpalatnyi aszfalt kihasználása, függetlenül a menetiránytól, a felfestett sávtól, és még ki tudja hány féle megsértése a KRESZ-nek: mindez természetes az olasz autóvezetők számára. De akkor szabadul el igazán a pokol, ha történelmi kisvárosok szűk utcáin kell eljutnunk a célunkhoz. Fel tudja idézni a kedves olvasó, hogy milyenek a Piaggo háromkerekű teherautói? Ezeket arra fejlesztették ki, hogy bemerészkedjenek velük az óvárosi kis utcákba, hiszen ennél nagyobb járművek nem is igen férnek el ezekben a sikátorokban. Személyautóval navigálni a gyalogosok, robogósok, kerékpárosok és más személyautók áradatában, karnyújtásnyira a kávézók teraszainak bútoraitól, a zöldségárusok ládáitól, a virágosok dézsáitól – igazi kultúrsokk a magyar autósnak.

És ezek után jönnek a helyi szabályok: melyik utca melyik szakaszára melyik hónapban hány órától szabad behajtani. Vagy csak speciális engedélyek birtokában szabad behajtani. Vagy egyáltalán nem lehet behajtani.

De mi van akkor, ha a patinás, történelmi nevet viselő, drága és jó hírű szálloda bejárata a kamerával, ZTL zóna feliratokkal ellátott utcasaroktól száz méterre található? Behajtson a mit sem sejtő utazó a díszes portálhoz, vagy keressen más utat, netán más szállodát? Csakhogy ezt a dilemmát másodpercek alatt, az utcasarkon, indexelve, balra nagy ívben bekanyarodva kellene eldönteni. Régi ismerősöm, Ernő úgy döntött, hogy behajt. Abban bízott, csak nem lehet az, hogy minden idegent, a hotel minden vendégét megbírságolják?

A nyaralás véget ért, a gazdag múltú város, műkincseivel és kulináris kínálatával mély benyomást tett Ernőékre, és úgy távoztak, hogy megfogadták, még visszatérnek. Csakhogy a látogatás után fél esztendővel levelet kapott Ernő a helyi rendőrségtől, amelyben felszólították, fizessen záros határidőn belül 100 eurót, ha addig nem, akkor a dupláját stb. Az indok: adott időben behajtott a ZTL zónába. Dátum, pecsét, aláírás. Puff neki!

Ernő természetesen legelőször is fizetett, mert később csak több lesz. Aztán megírta a történetét a hotelnek, és kérte, hogy térítsék meg a kárát, valamint az esetet jelezte a szállást közvetítő nagy nemzetközi közvetítőnek.

Napokig nem történt semmi, aztán a hotel jelentkezett, és javasolta, hogy ha valami panasza van, akkor forduljon a helyi rendőrhatósághoz. Kösz’ szépen – gondolta Ernő, és most már komolyan kezdett megbántódni nemcsak a hotel, a város, de már az egész gyönyörű Itália irányában is.

Néhány nap elteltével azonban a hotel menedzsmentje megtalálta a megoldást: a kedves vendég elírta gépjárművének a rendszámát, felcserélt két számjegyet a háromból, a hotel ezt a rendszámot adta meg a rendőrhatóságnak, és az így jogosan büntette meg Ernőt. Utóbbi még mindig szívta a fogát, de sajnos járt már így a hazai autópálya matrica vásárlásakor is: elírta a rendszámot, és így, bár vett matricát, mégis ki kellett fizetnie a büntetést. Az olasz hatóságok pontosan úgy jártak el, mint a magyar útdíjszedő.

Mit tehetünk, könyveljük be a kalandozások járulékos költségei közé – sóhajtott a pórul járt autós.

N. V.