Mégsem olyan környezetbarát az elektromos roller?
- Kevésbé és másképpen, de súlyosan szennyezik a környezetet az új típusú közlekedési eszközök is
- Azt remélték autók helyett használják majd őket, ehelyett a kerékpározás és a tömegközlekedés szerepét vették át a városokban
- Gyors, néma, és egy 50-70 kilós emberrel már baleset-, sőt életveszélyes is lehet – nem véletlenül korlátozzák mind több helyen a használatát
Az elektromos rollerek a közhiedelemmel ellentétben korántsem járulnak hozzá oly mértékben a környezet védelméhez, a különböző környezetszennyező anyagok természetkárosító hatásának csökkentéséhez, mint azt sokan gondolnák. Ezek az új eszközök is erősen környezetszennyezőek, csak éppen másképp ártanak, mint a hagyományos benzinüzemű járművek – írja a német Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal, az Umweltbundesamt (UBA) internetes oldalán közzétett tanulmányra hivatkozva a hirado.hu.
Maria Krautzberger, az UBA elnöke a tanulmány főbb megállapításait összegezve rámutatott, hogy bár az elektromos rollerek „ökológiai lábnyoma” lényegesen kisebb az autókénál, használatuk mégis lényegesen környezetszennyezőbb, mint például a kerékpározás. Márpedig a tapasztalatok szerint az elektromos roller és társai világszerte a hagyományos (emberi erővel hajtott) kerékpárok és rollerek rovására terjedtek el.
Minden jel szerint – fejlesztőik reményeivel ellentétben – használatuk révén nem az autó, hanem a kerékpáros és a gyalogosforgalom kezdett gyors ütemben csökkenni a városokban. Ennek pedig egyebek között az is a velejárója, hogy miközben a kipufogógázok okozta légszennyezés nem vagy csak alig csökken (a csökkenés is jobbára csak a korszerűbb, környezetkímélőbb motorok elterjedésének köszönhető), az újfajta eszközök elterjedésével évről évre még több veszélyes anyagnak minősülő akkumulátort kell majd gyártani. Az elektromos rollerek erőforrásainak egy része pedig minden bizonnyal a természetben fejezi majd be pályafutását; jobb esetben csak egy hulladéklerakóban, rosszabb esetben a természetben, ahol nehézfémekkel és más erősen mérgező vegyi anyagokkal károsíthatja majd a természetet.
Egy másik, Párizsban készült tanulmány szerint, a felmérésükben megkérdezett négyezer elektromos roller használó 47 százaléka mondta azt, hogy „amennyiben nem tudott volna könnyen és olcsón elektromos rollert bérelni, gyalog indult volna úti célja felé”, további 29 százaléknyian pedig a tömegközlekedést használták volna. Mindösszesen a válaszadók nyolc százaléka döntött volna elektromos roller hiányában a saját autó vagy a taxi használata mellett, és csak alig több mint százan maradtak volna otthon.
Az elektromos rollerek inváziója a jelek szerint megállíthatatlan. [A témában készült írásaink itt, és itt érhetők el.] A német Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal szerint azonban az lenne a kívánatos, ha az elektromos rollereket arra használnák az emberek, hogy az otthonuktól minél kényelmesebben és gyorsabban eljuthassanak a legközelebbi tömegközlekedési eszközig, majd a tömegközlekedéstől a munkahelyükig, iskolájukig, és vissza. Azaz, ha csupán a napi utazásaik első és utolsó néhány kilométerének megtételére használnák az új eszközöket.
Ma azonban még messze nem ez a helyzet. Sőt. Más felmérések is azt mutatják, hogy az elektromos közlekedési eszközöket használók elsősorban a kerékpárt, másodsorban a tömegközlekedést váltják ki – nyilvánvaló kényelmei megfontolásból – az új és ma oly divatos közlekedési eszközökkel.
A vágyott helyzet, miszerint az új technika csökkenti a környezeti terhelést, és ezáltal védi a természetet, egyelőre csak vágyálom. Sőt, az elektromos közlekedési eszközök rohamos elterjedésének hatására akkumulátor-fronton a fejlődés csak fokozza a környezetkárosítást. Mert azt sajnos nem remélhetjük, hogy az autók akkumulátoraival és más, veszélyes anyagnak minősülő alkatrészeivel és tartozékaival, és az üzemeltetésükhöz szükséges segédanyagokkal (mint például a kenőolajok) ellentétben az elektromos rollerek energiaforrásai kivétel nélkül mind a szelektív gyűjtőkben végzik majd, ahol újrahasznosíthatják őket.
Nemcsak környezetvédelmi szempontból jelentenek azonban új és komoly kihívást az elektromos rollerek a közlekedésben! Lapunk is foglalkozott már azzal [írásaink itt, itt és itt találhatók], hogy a szinte némán, ám igen nagy sebességgel közlekedő elektromos közlekedési eszközök komoly balesetveszélyt jelentenek a városi forgalomban. Épp ezért ma már, hogy sok világvárosban, de számos hazai településen is, tiltják, vagy korlátozzák a használatukat. Kicsit olyan ez, mint amikor a lovas kocsit felváltotta az autó.
Az új közlekedési eszköz megjelenése anno gyökeresen átalakította a közlekedési szokásokat, ugyanakkor – mivel a többség számára szokatlan, ismeretlen volt – sok balesetet is okozott. Az akkor élt embereknek idő kellett, mire hozzászoktak az autók (a lovas kocsikéhoz képest) nagy sebességéhez, addig pedig gyakran már túl késő adtak szabad utat az akkor újdonságnak számító csattogó-pöfögő masinálnak. Pedig az első autókról sok mindent el lehetett mondani, azt nem, hogy csendesek lettek volna.
A mai elektromos rollerek és társaik viszont némák. Használóik pedig nem érzik az ebből adódó veszélyeket, de az sem kizárt, hogy csupán nem törődnek vele. Ahogy azzal sem, hogy ha csak úgy, az utca sarkán hagyják az elektromos rollerüket, azzal jobb esetben csak egy kisebb közlekedési dugót okozhatnak, rosszabb esetben súlyos baleseti veszélyhelyzetet idézhetnek elő; például már pusztán azzal, ha a járdát elálló elektromos járgányok miatt a gyalogosok, a babakocsit toló kismamák, a kerekesszékesek, és még sorolhatnánk, az úttestre kényszerülnek, az autók közé.
Kétség sem férhet hozzá, hogy előbb-utóbb – már csak az elektromos közlekedési eszközök napi használatában tapasztalható szabatosság és felelőtlenség miatt is – szabályozni kel az elektromos közlekedési eszközök használatát is. Jogszabályban (például a KRESZ-ben) rögzíteni kell, hogy rájuk milyen speciális szabályok vonatkoznak, már ha szükség van speciális szabályokra egyáltalán. Mivel az elektromos roller és társai gyorsabbak egy átlagos kerékpárosnál, csendesebbek is, másképp kell irányítani őket, és így tovább, szóval nagyon mások a legtöbb ma létező közlekedési eszköznél, talán érdemes lenne elgondolkodni a speciális szabályok megalkotásán. Bár ez még a kerékpáros közlekedés esetén sem sikerült…
F.Gy.A.