Méhlegelők az útpadkán?

• A biodiverzitás fontosabb, mint hogy belátható legyen a kereszteződés?
• Időről időre felmerül az ötlet, hogy az utak, vasutak mellé telepített növényzettel növeljük az oxigént, csökkentsük a CO2-ot a légkörben.
• Egy nyugat-európai autós nyílt levelet tett közzé, mert szerinte visszaüt, ha a közútkezelő a rovarok életminőségét féltve hagyja elburjánzani az út mentén a gyomot.

Csapadékos első féléven vagyunk túl. Ennek minden élőlény érzi a jótékony hatását, a virágok, cserjék, fák úgy hajtanak, mint a rakéta. Csakhogy ami a kertben színtiszta öröm, az a közterületeken rengeteg többletmunkát jelent. Kerülgetik is az autósok szorgalmasan a közútkezelők padka- és rézsűnyíró gépeit, amelyek most júliusban már többedszer kénytelenek eltakarítani a gyomot.

De nem mindenki gondolja úgy, hogy véget kell vetni a buja vegetációnak az útpadkán. Egy ír polgár például a minap segélykiáltást tett közzé az IrishTimes.com felületén. Mint írta, „a közelmúltban tett utazásom során megdöbbentett annak a legutóbbi ajánlásnak a hatása, hogy ne nyírják az út mentén füvet. A látási viszonyok sok kereszteződésben kifejezetten megromlottak és nehezítették a betekintést. Másodsorban azt tapasztaltam, hogy az országutakon a gyalogosok tere jelentősen beszűkült a gyomok miatt. Ez pedig növeli a sérülések vagy halálesetek kockázatát. A biológiai sokféleség előmozdítása valóban dicséretre méltó, de azon tűnődöm, vajon helyes-e ha ez az útjaink biztonságának rovására megy.”

Nem az írországi az első eset, hogy a közterületekért felelős szereplők a közlekedési vonalak környékére kívánják telepíteni azokat a növényeket, amelyektől a légkör CO2-tartalmának a csökkentését várják. Az egyik elkötelezett honi környezetvédő állt elő nemrég azzal az ötlettel, hogy a szén-dioxid-elnyelő kapacitás növelése érdekében gyarapítani kell az erdősített területek nagyságát. Erre jó módszer lehet a fasorok telepítése az utak, vasutak mentén. A számítások szerint hazánkban összesen mintegy 40 ezer hektárnyi terület lehet fásítható, amelynek CO2 elnyelő kapacitása 400 ezer tonna lenne évente.

Csakhogy a közutak – és vasutak – tervezésekor védőtávolságot kell meghatározni. Ez az útmenti biztonsági zóna koncepciója. „A pályaszerkezet szélétől kezdődő térrész az útpadkából, a ráhajtható lejtőből és egy tiszta kifutási területből tevődik össze. A tervezéskor figyelembe kell venni, hogy az utat elhagyó járművek sebességüktől függően az út széléhez viszonyítva 20° alatt hajtanak le az úttestről és általában 10 méteren belül képesek megállni. Az útról nagy sebességgel és kis szögben (5°) lefutó jármű számára 90 km/h-s sebességnél minimum 7 méteres, 110 km/h-nál 12 méteres biztonsági sávot kell fenntartani, hogy a baleset lehetősége a minimálisra csökkenjen.”

Mindebből látszik, hogy az útmenti fasor, sövény, méhlegelő nevelése ellentétes a közutak tervezési előírásaival. A széndioxid megkötésére szánt növényeket az utaktól, vasutaktól biztonságos távolságban szabad csak telepíteni, az elburjánzott gazt pedig le kell vágni.

N.V.