Mennyire durva egy jávorszarvas elütés?

• A jávorszarvas a legnagyobb testű szarvasféle a Földön, elütésük rendkívüli kockázattal jár.
• A nagy testű vad veszélyérzete csekély, sem a gépjármű fényszórója, sem pedig hangjelzése nem téríti el útjából.
• Ha a féltonnás szarvas teste vagy agancsa az utastérbe kerül, a baleset legalább súlyos sérüléssel, időnként halálos kimenetellel végződik.
• A finn gépjárművezető képzés rendszerében a jávorszarvas balesetek elkerülése külön oktatási téma.
• Sötétedés után a vidéki utakon a sofőrök jellemzően nagy teljesítményű reflektorokat használva közlekednek, és csak az utolsó pillanatban váltanak át tompított fényszóróra, ha szemből jármű érkezik.
• A jávorszarvas az állam tulajdona, elütésüket minden esetben jelenteni kell a rendőrségnek. A kártérítési és jogi felelősség „alaphelyzetben” a sofőrt terheli, kivéve, ha az eljárás során bizonyítást nyer, hogy minden tőle elvárhatót megtett a baleset elkerülése érdekében.

Bizonyára kevesen vannak azok, akik valamelyik skandináv országba, például Finnországba autóval indulnak útnak. Ennek oka alapvetően a nagy távolságokban rejlik. Az egyik legkedveltebb északi úti cél, a Mikulás – eredeti nevén Joulupukki – igencsak messze, több mint 3000 km-re lakik, így a gépkocsival utazóknak útközben több szállodát vagy motelt kellene beiktatniuk, ráadásul egy 11-12 órás kompozás is várna az autósokra a svéd és a finn partok között. Márpedig ezt a hosszú utat nem sok gyermek bírná ki, de bizonyára a felnőttek többségének is lennének kellemetlen pillanataik. Mindezek alapján érthető, hogy szinte mindenki a repülőutat választja, aki a messzi északra akar utazni, ezáltal viszont nem tudhatják, mit is jelent az, amikor egy jávorszarvas jelenik meg az úttesten. Ha röviden szeretnénk összefoglalni: nem sok jót!

A jávorszarvassal való ütközés rendkívüli kockázattal jár. Ennek oka, hogy a jávorszarvas a szarvasfélék legnagyobbra növő faja a Földön. Testhosszuk a 290 cm-t, marmagasságuk a 200 cm-t, testsúlyuk pedig a fél tonnát is elérheti. Világszerte óriási területen terjedtek el, kontinensünkön pedig főleg a skandináv térségben élnek. Különösen a lápos, mocsaras, erdős vidéken érzik jól magukat, márpedig ilyenből – különösen Finnországban és Svédországban – igencsak sok van.

A legtöbb vadelütéses baleset az őszi hónapokban történik, míg március környékén csak elvétve fordul elő hasonló jellegű közúti szerencsétlenség. Ez jól látható a következő ábrán.

A finnek úgy tartják, hogy a kifejlett jávorszarvas nem nagyon érzékeli a veszélyt, vagy ha érzi is, azt bizony jól titkolja. Ha a jávorszarvas közúton vagy annak közvetlen környezetében tartózkodik, s jármű közeledik felé, sem a reflektor, sem pedig a hangjelzés nem képes a nagy testű vadat mozgásra kényszeríteni. Ami pedig abszolút védhetetlen: ha a jávorszarvas az erdőből kiszaladva keresztezi az utak forgalmát! Amennyiben az elütés során a jávorszarvas teste vagy agancsa az utastérbe kerül, akkor a súlyos sérülés bekövetkezése nem lehet kérdéses, de az ilyen balesetek közül sajnos sok végződik tragédiával. A gépjárművezetőknek ezért már a képzés során azt javasolják, hogy legyenek különösen éberek a táblákkal jelzett veszélyes útszakaszokon. Csökkentsék haladási sebességüket, és amennyiben észlelik a vadat, minden esetben lassítsanak le, szükség esetén álljanak meg, s várják meg, amíg az elvonul. És persze jelezzék a veszélyt a forgalom más résztvevői felé.

A jávorszarvas színe tökéletesen beilleszkedik a fás-erdős környezetbe, és csak bonyolítja a helyzetet, hogy többnyire szürkületkor vagy teljes sötétségben mozognak. Az elmúlt évben például tízből hét vadelütés teljes sötétségben történt, a finn közlekedésbiztonsági szervezet, a Liikenneturva adatai szerint. Ezért nem csoda, hogy a vidéken élő finnek nagy teljesítményű extra reflektorokkal szerelik fel az autóikat, és annak fényét is csak az utolsó pillanatban váltják át tompítottra, amikor a szemből jövő járművezető már éppen kezdi elveszíteni a türelmét, és egyben a látását. Mindezt nem feledékenységből vagy mások bosszantására, hanem saját védelmükben, a vad jobb észlelhetősége érdekében teszik.

A jávorszarvasok mozgása főként ősszel veszélyes, amikor a vadak megkezdik az átvonulást téli szálláshelyeikre. A vadászatuk is általában ekkor tart, és ilyenkor az egyébként jámbor vadak az ember közelségét észlelve azonnal menekülni kezdenek. Ezzel szemben más időszakokban, például tavasszal és nyáron a szarvasok kifejezetten békések, akár az emberek közelében is képesek legelészni, illetve kitérnek az erdei bogyókat (pl. a kék és vörös áfonyát, valamint a hazánkban kevésbé ismert karpalo-t) szedő helyiek útjából. A borjukat kísérő anyaszarvasok természetesen kivételek, ők agresszívan védelmezik utódaikat.

És még egy fontos dolgot tanítanak a finnek a jogsit szerzőknek: ha a sötétben autózva az utak mentén egy villanó szempárt észlelnek, akkor ott nagy valószínűséggel több szempárnak is lennie kell.

A jávorszarvas – más vadon élő állathoz hasonlóan – az állam tulajdona. Vadelütés esetén az érintett gépjármű vezetője (illetve sérülése esetén: a jármű utasa, a baleset tanúja, vagy az első arra járó személy) köteles a balesetet a rendőrségnek bejelenteni még akkor is, ha a vad a helyszínről saját lábán eltávozott. Ha egy sofőr olyan helyen üt el jávorszarvast, ahol a vadállat megjelenésére számítani kell (pl. ezt jelzőtáblával előre jelezték), akkor a baleseti és kárfelelősség alaphelyzetben a sofőrt terheli. Márpedig az így elpusztult jávorszarvas – nemétől, korától, agancsméretétől stb. függően – több millió forintnak megfelelő összegbe is kerülhet. A sofőr mentesül a felelősség alól, amennyiben az eljárás során azt állapítják meg, hogy mindent megtett a baleset elkerülése érdekében, s terhére nem róható fel ezzel kapcsolatos szabályszegés elkövetése (ilyen eset például, ha a sofőr csökkentett sebességgel haladt, részéről észlelési vagy cselekvési késedelem nem volt megállapítható, illetve a vadat nem a gépjármű elejével üti el, hanem az állat szalad a jármű oldalának stb.).

G.I.