Mennyire figyelnek az autósok a táblákra?

• Tízből jó, ha egy táblára figyelnek a közlekedők az utakon.
• Egy lehetséges magyarázat, miért olyan sok a gyorshajtó
• Ki emlékszik már arra, milyen táblát látott az előző sarkon?

Egy nem reprezentatív felmérés szerint a közlekedők csak minden tizedik közlekedési táblát észlelik. A többi mellett úgy suhannak el, hogy fogalmuk sincs azok milyen voltak, mire utasították (volna) őket. Az első ilyen kutatás megállapításait összegző cikk néhány éve a Közbiztonsági szemlében jelent meg, a helyzet azonban a rendőrségi tapasztalatok szerint azóta sem változott.

Közel 400 autósnak kevesebb, mint a fele tudott csak helyesen válaszolni a felmérés során arra a kérdésre, a korábban látott (már amelyikük egyáltalán észlelte) sebességkorlátozó tábla mekkora sebességet engedélyez ott, ahol éppen haladtak. Harmaduk 10-20 km/h-val nagyobb sebességet valószínűsített, és csak közel ötödük ismerte el, hogy „fogalma sincs”.

Csoda-e hát, ha olyan sok gyorshajtóval találkoznak a rendőrök az utakon?

Még rosszabb képet kaptak a kutatók, amikor azt kérdezték az autósoktól, érvényben van-e még a szóban forgó – a sebességkorlátozást módosító – tábla.

A 381 válaszadóból 137-en válaszoltak igennel (ami a helyes válasz volt), miközben több mint 200-an vélték úgy, hogy a korlátozás már nincs érvényben. És megint csak azok voltak a legkevesebben, akik készek voltak beismerni, fogalmuk sincs ott mekkora sebességgel haladhatnának szabályosan.

Ezek után kérdés még, hogy miért történik olyan sok baleset gyorshajtás miatt, amikor azt sem tudják, hogy adott útszakaszon mekkora a megengedett maximális sebesség?

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyik diákja, Gál Martin néhány éve a szakdolgozatában arra a kérdésre kereste a választ: Kiknek jelez a jelzőtábla? Mennyire töltik be a szerepüket az utak mentén elhelyezett táblák és milyen arányban jutnak el az általuk közvetített információk a közlekedés résztvevőihez?

Bár a jelzőtáblák elvileg minden közlekedő számára hordoznak utasításokat, Gál abból a feltevésből indult ki, hogy a jelzőtáblák jelentős részét a közlekedők (Gál elsősorban a gépjárművezetők szempontjából vizsgálta a kérdést) észre sem veszik, így akár feleslegesnek is mondhatók. A legtöbb járművezető saját benyomásai, rutinja szerint közlekedik.

Annak ellenére, hogy a forgalmi rendet, annak esetleges változásait épp, hogy a táblák „jeleznék” a közlekedőknek! Márpedig, ha változik a forgalmi rend, könnyen nagy bajt, súlyos balesetet okozhat az, aki még akkor is rutinból vezet. De még önmagában is komoly veszélyt jelenthet a közlekedésbiztonságra, ha mindenki a saját szokásai, megérzései szerint közlekedik. Ezzel lényegében megszűnnek a szabályok!

Gyakran hallani azonban autósoktól (de nemcsak tőlük), hogy rossz helyen vannak a táblák, kitakarják azokat a fák ágai, a bokrok, a kijelölt rakodóhelyen parkoló teherautók és így tovább.

Rendszeresen visszatérő kritika a közútkezelőkkel szemben, hogy a tábláik értelmezhetetlenek. Veszélyt jelez, de még az ott rendszeresen elhaladók sem értik, miért?

Gyakori kifogás még az is, hogy egymás után egy sor tábla eltérő fontosságú üzeneteket mutat, még a megengedett sebességnél lassabban haladva sem könnyű kellő gyorsasággal befogadni és feldolgozni az általuk közvetített információkat.

Máskor pedig a tábla egyszerűen beleolvad a környezetébe; egy vöröstéglás ház elé kitett STOP vagy Behajtani tilos tábla könnyen észrevétlenül maradhat az arra haladók szemei számára.

Kérdés persze, mennyire érdeklik az autósokat az út szélén sorakozó táblák? Foglalkoznak velük egyáltalán? Erre a kérdésre egy szemmozgást követő kamera adta meg a választ a kutatásban. Öt autóst kértek fel, hogy vezessen le a speciális szemüvegben egy átlagos, sem nem túl hosszú, sem nem túl rövid távolságot városi forgalomban.

Megdöbbentő eredmény született. Öten összesen 775 tábla mellett haladtak el, de mindösszesen 81-re vetettek pillantást. Azaz a táblák alig több mint 10 százalékára figyeltek fel a sofőrök egy kevesebb, mint 80 perces út alatt.

Érdemes talán ezt a számot abból a szempontból is megvizsgálni, hogy esetünkben olyan sofőrökről volt szól, akik egy speciális műszert viseltek a fejükön. „Tudták, hogy megfigyelik őket vezetés közben”!

Nyilván nem ez volt életük legkellemesebb vezetési élménye. A diszkomfort érzés mégsem volt olyan erős, hogy a szokásosnál körültekintőbb vezetésre, nagyobb odafigyelésre késztesse őket. Vajon hány táblára nézhetnek rá akkor azok, akik nem viselnek szemmozgást figyelőt, akiket nem figyelnek meg vezetés közben?

Azonban tábla és tábla között is jelentős különbség volt mérhető aszerint, hogy hagyományos vagy a neonzöld háttérrel kiemelt jelzőtáblák mellett haladtak el a sofőrök. Utóbbiak közel felére felfigyeltek, míg a hagyományos kialakításúaknak csak a 7%-a vonta magára a közlekedők figyelmét.

A kutatás tehát talán nem mellékesen azt is bebizonyította, hogy van értelme csilivili fényvisszaverő táblákat is kitenni az utakra!

A szemmozgás-vizsgálattal egyidőben 381 autós bevonásával úgynevezett kikérdezéses vizsgálat is zajlott. Nekik három kérdésre kellett válaszolniuk.

1. Milyen jelzőtáblát látott utoljára?
2. Milyen sebességkorlátozó jelzőtáblát látott utoljára?
3. Az előbb említett sebességkorlát jelen pillanatban érvényben van?

A válaszokból egyértelműen kiderült: A megkérdezettek nem, vagy csak alig figyelték a táblákat. Rutinból vezettek. Az aktuális sebességkorlátozást például csak a megkérdezettek kevesebb mint fele „találta el”. Még kevesebben adtak helyes választ arra a kérdésre, hogy érvényben van-e még a korábban látott sebességkorlátozás.

Pedig nem várták el tőlük, hogy tankönyvi precizitással mondják meg minden egyes tábla nevét, amik mellett elhaladtak. Ha valaki azt mondta, hogy „valami nyilak voltak rajta, hogy merre kell menni” elfogadták – már ha valóban illett a leírás az adott táblára.

Aggasztó, hogy nemcsak, hogy a közlekedők többsége rutinból halad, nem foglalkozik a táblák jelzéseivel, a többségükre még csak pillantást sem vet. De sokan még azoknak a tábláknak a jelzéseit is pillanatok alatt elfelejtik, amelyekre ránéztek, amelyeket felismertek.

A kutatás fényében még inkább meggondolandó, hogy hová, mennyi és milyen táblákat helyeznek ki a közútkezelők. Hogy megalapozottak azok a fejlesztések, amelyek a táblák és útburkolati jelzések helyett mind nagyobb arányban az önmagukat magyarázó utak kialakítására helyezik hangsúlyt. Mert az utat legalább még – ha fél szemmel is, de – figyelik a közlekedők. A táblákról – mint a kutatás bizonyítja – ugyanez már nem mondható el.

F.Gy.A.