Miért hajtanak gyorsan a sofőrök?

• „Nagy sebességgel autózott, megcsúszott és árokba hajtott.”
• „Túl nagy sebességgel hajtott be a kanyarba, kisodródott, áttért a menetirány szerinti bal oldalra és összeütközött a szemből szabályosan közlekedő járművel.”
• „Gyorsabban hajtott a megengedettnél, elvesztette uralmát a járműve felett, letért az útról és egy villanyoszlopnak rohant, majd felborult”.

Naponta olvasni, hallani ilyen vagy ezekhez hasonító híreket a sajtóban. Idővel szinte valamennyi esetben az derül ki, hogy a baleset gyorshajtás miatt történt. Nem feltételen az ott megengedett maximális sebesség túllépése miatt. Sokszor azért történnek tragédiák, emberéleteket követelő tragédiák, mert valaki túlértékelte saját vagy autója képességét, nem jól mérte fel, hogy az adott útviszonyok közepette (ott és akkor) biztonságos-e a megengedett sebességgel haladni.

Világszerte az első számú közlekedési baleseti ok a gyorshajtás. Európában a halálos kimenetelű közlekedési balesetek 30 százaléka emiatt történik. Európában és az Egyesült Államokban készült felmérések szerint a gépjárművezetők döntő többsége tisztában van azzal, hogy a sebesség növekedésével arányosan nő a balesetek kockázata.

Magyarországon a személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési balesetek 25-33 százalékát – a vizsgálatok szerint – a sebesség helytelen megválasztása okozza. Az aránya az utóbbi időben valamelyest csökkent, ahogy a sérüléses baleseteké általában is.

Azonban a nem megfelelő sebesség választása sokszor olyan esetekben is szerepet játszik a tragédiákban, amikor a vizsgálat más „fő baleseti okot” jelöl meg.

Gyakran felvetődik a gyanú a rendőrség baleseti vizsgálóiban, amikor például az elsőbbségadás szabályainak megsértését nevezik meg baleseti okként, hogy a vétkes sofőr nem azért nem adott-e elsőbbséget az arra jogosultnak, mert túl gyorsan hajtott, és már nem tudott kellő képen lelassítani, megállni.

Számtalanszor megtörténik, hogy egy autó vagy motorkerékpár úgymond „fékezés nélkül” hajt ki a főútra és csak az ott haladók (elsőbbséggel rendelkezők) reflexein múlik, hogy összeütköznek-e. Ilyenkor is felmerülhet a gyanú, hogy a mellékútról érkező jármű esetleg túl nagy sebességgel közlekedett.

De miért hajtanak a sofőrök gyorsan?

Gyorsabban, nemcsak a megengedettnél, hanem annál a sebességnél is, ami mellett még uralni tudnák a járművüket?

Minél nagyobb sebességgel történik az ütközés, annál súlyosabbak lehetnek a következményei – még akkor is, ha modern autóról van szó, ami tele van energiaelnyelő-zónákkal és különböző passzív biztonsági elemekkel. Ezt is tudja majd’ minden autós.

80 százalékuk mégis gyorsabban hajt a megengedettnél, és egy részük – nagyjából minden ötödik – rendszeresen és jelentősen túllépi azt a felmérések szerint. Saját elmondásuk szerint!

Három kategóriába sorolta az Egyesült Királyság Közlekedési Minisztériuma (a témában ők készítették és publikálták talán a legtöbb kutatást) a gépjárművezetőket. Szerintük a sofőrök és motorosok fele tekinthető csak jogkövetőnek, azaz csak minden második tartja be az adott úton érvényes sebességkorlátozást.

30 százalékra teszik a mérsékelt gyorshajtókat, akik nem mindig és akkor sem jelentősen lépik túl a sebességkorlátozásokat. Minden ötödik azonban jelentősen gyorsabban hajt a megengedettnél.

Gyorshajtásuk tényét és mértékét azonban a gépjárművezetők közül sokan nem érzékelik. Miközben a fenn hivatkozott felmérés szerint minden második autós gyorsabban hajt a megengedettnél, egy másik felmérésből az derül ki, hogy csupán a gépjárművezetők 20 százaléka érzékeli, hogy gyorsabban vezet másoknál. De közülük is csak minden negyedik tarja veszélyesnek a magatartását.

Az elmúlt évtizedekben számos felmérés készült világszerte a gyorshajtások okairól. Miért hajtanak gyorsabban a gépjárművezetők a megengedettnél, ha szinte mind tudják, hogy veszélyes, a rendőrség egyre szigorúbban lép fel a gyorshajtókkal szemben, s a szankciók is egyre súlyosabbak?

• Sietek, sietnem kell! A munkahelyre, a gyerekkel az óvodába/iskolába, ritkábban „csak” a következő pihenőig, mert szólít a természet. A legtöbben megszokásból tervezik meg a munkába, iskolába, óvodába vezető utat. Vannak, akik percre kiszámolják – kiszámoltatják a navigációs rendszerükkel –, hogy mennyi időt vesz igénybe az út. De, ha bármi rendkívüli történik (már, ha rendkívülinek lehet nevezni egy modern nagyvárosban például a reggeli, délutáni csúcsforgalmat és a dugókat, útfelbontásokat és hasonlókat), felborul a terv, késésbe kerülnek az utasok, amit – többek között – gyorshajtással próbálnak korrigálni. Mások túlságosan is bíznak a navigációs rendszerükben, noha még a legjobbak sem képesek az aktuális forgalmi helyzet alapján pontosan meghatározni a várható menetidőt.
• Düh és agresszió. Sokszor az elkésettséggel is magyarázható a gépjárművezetők nem kis hányadának a dühe. „Miért nem megy az a mazsola, amikor én sietek?”. Mintha az a másik tudhatná, hogy ő siet, és a tudná is, tehetne bármit is azért, hogy gyorsabban haladjanak, mikor mindkét irányban araszol a forgalom. Sokan a legkisebb (szerintük) szabálytalan manőver miatt is azonnal elégtételt akarnak vannak – főleg a férfiakra jellemző ez. Másokat a pofátlanul tolakodó autóstársak dühítenek fel, megint másokat pedig az, hogy már harmadjára tolakodtak elébük. Bármiért is lesz egy sofőr dühös, bármi is vált ki belőle agressziót, két dolog biztos. Egyfelől, hogy dühből vezetni kifejezetten veszélyes, másfelől, hogy nem azon áll majd bosszút, aki a dühét okozta. Mindemellett még a szabálykövetők is hajlamosak olykor – a csúcsforgalomban – együttműködés helyett tülekedni, aminek jellemzően az a vége, hogy mindenki rosszabbul jár, mindenki lassabban jut el az úti céljáig.
• Ivott, drogozott. Az ittas, vagy bizonyos kábítószerek hatása alatt álló sofőrök között viszonylag magas a gyorshajtók aránya. Ennek az az oka, hogy az alkohol növeli a kockázatvállalási hajlandóságot, a magabiztosságot. Az ital és/vagy a drogok hatására még inkább túlértékelik a gépjárművezetők saját képességeiket.
• Túlzott magabiztosság. És ehhez nem feltétlen van szükség alkoholra. Vannak korcsoportok, főleg a 18-30 közötti korosztályokhoz tartozók, akik hajlamosabbak túlértékelni saját és autójuk képességét. Nemcsak azt, hogy egy kanyart képesek-e bevenni másoknál nagyobb sebességgel haladva. Olyan hibákat is elkövetnek, hogy száz kilométereket vezetnek egyhuzamban, pihenés nélkül, és egy idő után már nem érzékelik a sebességet, nem is figyelik mennyivel hajtanak.
• Unalom és a kíváncsiság. Bármilyen furcsa is, több felmérésből is az derül ki, hogy sokan azért taposnak a kelleténél jobban a gázpedálra, mert unatkoznak. Ha egy autópályán, széles, jó minőségű főúton kilométereken keresztül nem történik semmi, hajlamos az ember kicsit gyorsítani. Olykor csak azért is, mert „unaloműzésként” ki akarja próbálni milyen 180 feletti tempóval autózni, vagy 100-zal az erdei szerpentinen.
• Szereti a sebességet, az izgalmakat. Vannak gyorshajtók, akiknek még csak unatkozniuk sem kell ahhoz, hogy padlógázzal autózzanak. Ha csak módjukban áll, azonnal megteszik. Ők a sebesség szerelmesei, akik bárhol és bárkivel képesek versengeni, aki erre kapható. Versenytárs híján csak azért nyomják a gázt, mert megtehetik. Így elégítik ki az adrenalin éhségüket.
• Ismerik az utat. Nem véletlen szenvednek a legtöbben a lakóhelyük közelében balesetet. Az ismerős helyen, ahol nem szokott forgalom lenni, „abból az utcából évek óta nem hajtott ki még senki, amikor erre jártam”, hajlamos az ember gyorsabban hajtani. Már csak azért is, hogy minél hamarabb hazaérjen.
• Miért nem lehet itt menni?! Néhány felmérés arra is rámutatott, hogy olykor az utak milyensége is közrejátszik abban, hogy egyesek túl gyorsan hajtanak. Nemcsak az új, ideális vonalvezetésű, jól kitáblázott, megbocsátó utakon hajlamosak az autósok „kicsit jobban odalépni neki”, ahol szinte vezeti az őt az autót. Olyan helyeken is gyakoriak a gyorshajtások, ahol – úgymond – „ép ésszel felfoghatatlan, miért nem lehet gyorsabban hajtani”. A felmérések szerint, ha az autósok nem ismerik a korlátozás okát, hajlamosak felülbírálni a szabályokat. Sok esetben persze akkor is, ha ismerik, de az egy másik történek. Aki rendszeresen közlekedik egy ilyen, „indokolatlanul sebesség-csillapított” úton, figyelmen kívül hagyja a korlátozást, a többiek pedig követik a példáját. Abból szokott baj lenni, hogy a helyismerettel nem rendelkező követők nem tudhatják, hogy akiről példát vettek, azt egy helyi vagány, egy dühös, magát és autóját túlértékelő autós, aki máskor és máshol is gyorsabban hajt mindenkinél, vagy olyan valaki, aki tudja, hogy csak kint felejtették az útfelújításkor kitett táblákat…

Bármi is a gyorshajtás oka, magyarázata, a szankció nem marad el. A súlyos szabálysértőket és a visszaesőket szinte minden országban alkalmassági vizsgálatra és/vagy valamilyen pótlólagos képzése küldenek.

Ez a feltétele, hogy újra legálisan vezethessenek.

Nálunk az utánképzés keretében vannak olyan programok, amelyeken a közlekedési szabályok betartására trenírozzák az érdekelteket és igyekeznek kiküszöbölni a vezetéshez szükséges magatartásbeli és más hiányosságaikat. Az Egyesült Királyságban külön Sebességfelismerő tanfolyamot szerveznek a notórius gyorshajtóknak. Elvégzése az előfeltétele bizonyos esetekben, hogy a sofőrnek ne kelljen bíróság előtt felelnie a tettéért. És persze, hogy újra volánhoz ülhessen.

A Sebességfelismerő tréningeken lényegében újra meg kell tanulniuk a résztvevőknek, hol milyen sebességgel szabad közlekedni és miért. Trenírozzák őket, hogyan észlelhetik a sebességváltozást akár anélkül is, hogy a sofőr a kilométerórára pillantana, és azt is, hogyan figyeljék magukat, mik azok a jelek, amelyek arra utalnak, hogy ha nem koncentrálnak az előírt sebesség betartására, rövid időn belül gyorsítani fognak, s mit kell tenniük, hogy ez ne történjen meg.

F.Gy.A.