Mindenkit tol valaki

• Az előírt követési távolság nem csak egy-egy autós, de egy hosszabb útszakasz közlekedőinek biztonságát védi.
• A türelmetlen vezető rossz szokása, hogy az előtte haladóra tapad: semmit nem nyer vele, de sokan sokat veszíthetnek.
• Amikor általánossá válik az elöl haladó tolása, maga a türelmetlen autós is könnyen megtapasztalja, milyen az, ha valakit letolnak az útról.

Öregecske japán kisautó halad az országúton, meg sem közelíti a megengedett legnagyobb, 90 km/h-s sebességet. Az út nem túl széles, hol inkább, hol kevésbé kanyargós és a szélein vályús. Utoléri a kisautót egy nagyobb és jóval korszerűbb SUV, és igyekszik mielőbb leelőzni. Csakhogy az adott szakaszon nem is olyan könnyű előzni. Kanyarban nem tanácsos, az egyenes szakaszokon pedig mindig éppen jön valaki szemben. Amikor aztán minden klappol, a SUV nagy rössel előz, de amikor elhalad a kisautó mellett, akkor derül ki, hogy mögötte is jön egy még sietősebb gépkocsi, amelyik azzal a lendülettel mindjárt meg is előzi az SUV-t. A kisautó vezetője nem győz csodálkozni: a SUV agresszív, fekete-fehér orrmaszkját már annyit nézte a visszapillantó tükörben, annyiszor hozta már rá a frászt, hogy szinte személyes ismerősévé (és egyben ellenségévé) vált. És aztán kiderült, hogy a SUV, miközben kíméletlenül push-olta a Suzukist, maga is menekült egy még agresszívebb vezető elől.

De hát mi az értelme ennek az egyáltalán nem veszélytelen játéknak? A KRESZ szerint járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött – ennek hirtelen fékezése esetében is – meg tudjon állni. Vagyis a követési távolság egyfajta védőtávolság, ami azt szolgálja, hogy az egymást követő járművek ne ütközzenek össze, ha váratlan esemény miatt az elöl haladó járművek közül valamelyik vészfékezésre kényszerül.

Csakhogy idehaza a mindennapi közlekedési szokásainkban a követési távolság szerepe mintha megváltozott volna. Nem arra szolgál, amire kitalálták, vagyis, hogy legyen időnk beavatkozni, ha baj van, hanem a járművek közötti kommunikáció eszköze lett. Aki nem tartja meg a szabad szemmel is látható követési távolságot, az üzen az előtte autózónak: sietek, ne tarts fel, menj ahova akarsz, csak ne topogj itt előttem! (Aki szeretné a fenti szavakat más körből, életközelből vett példákkal helyettesíteni, az hallgassa meg a Bëlga nevű tánczenekar Ne gyere a se@@embe című dalát.)

Rendben, siet az illető, és kifejezésre juttatja ezt a kívánságát. Emiatt megszegi a KRESZ-t, és veszélyezteti nemcsak a saját testi épségét, a járművének az állapotát, de veszélyezteti a mögötte haladókét is, hiszen, ha ő nem tud időben megállni, valószínű, hogy mögötte többen belefutnak a karambolba. Vagyis egyáltalán nincs rendben: mert ugyan siet az illető, de valójában semmivel nem jut előbbre, ha rámászik az előtte autózóra. Ha meg tudja előzni, oké, előzze meg! De ha nem tudja megelőzni, mert olyanok a körülmények, akkor hiába nyomja az előtte autózót (mint süket a csengőt), semmivel sem ér előbb a céljához. Egy zsúfolt nagyvárosban, egy olyan országúton, ahol mindkét irányban sokan autóznak, egyszerűen nem segíti elő a gyorsabb célba érést, ha az egyik autós a másikat push-olja.

Más eredménye persze lesz a dolognak: tömény ellenszenvet, dühös reakciókat kaphat jutalmul az, aki nem tud parancsolni magának és folyamatosan tolja az előtte haladókat. Ha pedig a káosz közben véletlen folytán mégis keresztül verekedi magát egy-egy zsúfolt részen, és kiszabadul valamilyen szellősebb forgalmú szakaszra, könnyen megkaphatja a hátába a még nála is gyorsabban igyekező sofőrt. Mert ahol a nyomakodás a norma, ott előbb-utóbb mindenkit tol valaki.

N. V.