Mindjárt indul a metrópótló!

Szeretném előre bocsátani: a hétvégén gyermeknap lesz!

– Nem lát a szemétől?! Ne itt biciklizzen, maga… – Az ezt követően hosszan és hangosan sorolt jelzőtől most inkább megkímélném az olvasót. Egy középkorúnak tetsző hölgy szórta átkait egy fiatal kerékpárosra, aki kis híján elgázolta őt és négy-ötéves forma gyermekét.

Tanulságos eset volt, több szempontból is.

Budapest, Göncz Árpád Városközpont. Amióta utolsó fázisába lépett a metrófelújítás itt van a metrópótló buszok egyik végállomása. Még szokja az utazóközönség az új forgalmi rendet, autósok,  busszal közlekedők, kerékpárosok, gyalogosok egyaránt.

– Anya, de még piros! – kiáltott fel a kislány, amikor édesanyja határozott léptekkel elindult a túloldalra és a karjánál fogva maga után rántotta őt. Tényleg piros volt.

– Nem jön senki, szedd a lábad!

– De, anyu, ha a lámpa pirosat jelez, akkor nem szabad átmenni az úton, ha nem jön autó, akkor sem! – ragaszkodott igazához a csöppség.

– Ne okoskodjál itt nekem! Siess, mindjárt elmegy a metrópótló, és várhatunk a következőre (maximum egy percet – a szerző megjegyzése)! – csattant fel az anya.

Átértek az úton és rögvest balra fordultak a metrópótló megállója felé, ahol három busz is várakozott. És ekkor majdnem baleset történt. Jött a kerékpáros. Satufékkel is éppen csak meg tudott állni az anya előtt. Centiken múlt, hogy nem ment neki.

Az anya persze válogatott trágárságok sorát zúdította a kerékpárosra. Felemlegette az összes felmenőjét és azok legősibb szakmájára is tett célzásokat, és még afelől is érdeklődött, hogy az a jó (legősibb mesterséget űző) anyja miért nem tanította meg közlekedni…

A kerékpáros ez esetben pedig nem a zebrán kerekezett át, ahogy amúgy meglehetősen sokan teszik mostanában. Szabályosan, a zebra mellett felfestett kerékpárúton haladt. Persze a gyalogosokat a legkevésbé sem érdekelte a zebra mellett futó kerékpárút és a biciklisek. Az sem, hogy a kerékpárút keresztezi az út mellett futó járdát.

„Mindjárt indul a busz…!”, és már indultak is toronyiránt, anélkül, hogy akár csak egy pillantást is vetettek volna balra, hogy nem jön-e egy kerékpáros.

Hosszan lehetne elemezni, hogy baleset esetén kinek van igaza. Kinek volt ott elsőbbsége? A zebra mellett futó, majd a járdán keresztül haladó kerékpárúton szabályosan kerekező fiatalembernek vagy a kerékpárúton átkelő, a járdán haladó gyalogosnak, de nem ez a lényeg.

Amíg nem volt metrópótló végállomás ott, ahol most van, a szóban forgó járdát sem sokan használták. Jól elfértek egymás mellett bringások és a gyalogosok.  Mostanság azonban nagyságrendekkel több a gyalogos. Talán az ideiglenes forgalmi rend kialakításakor erre is gondolhattak volna a forgalomszervezők. Erre már nem futotta figyelem, idő, tábla, pénz.

Azonban amit még a fentieknél is inkább elgondolkodtató, az az anya viselkedése. Van egy gyermeke, aki korához képest pontosan ismeri a közlekedési szabályokat. Be is tartaná azokat, ezért azonban dicséret helyett megszidják: siess, mert mindjárt indul a metrópótló.

Kedvem lett volna megkérdezni az anyától, melyik KRESZ-könyvben olvasta, hogy nem közeledik senki a zebra felé az úton, akkor a lámpa tilos jelzése ellenére is át lehet kelni, de nem sok értelmét láttam megszólítani. Hiszen, mindjárt indul a metrópótló.

Elgondolkodtam: vajon mire fel kérte számon épp ő a kerékpárost, hogy kitől tanult vezetni, amikor ott és akkor éppen ő volt az, határozott lépéseket tett annak érdekében, hogy leszoktassa a saját gyermekét a legelemibb közlekedési szabályok betartásáról?

Gyereknap van a hétvégén. Számtalan rendezvény sok-sok gyermek részvételével. És lesznek ott még a gyermekeknél is veszélyesebb közlekedők: felnőttek is.

Köztudott: a gyerekek másképp gondolkodnak, másképp viselkednek, mint a felnőttek. Nincs veszélyérzetük, hiszen sok esetben még azt sem tudják hol milyen veszélyek leselkednek rájuk. Gyerekbiciklit kapnak ajándékba, de közülük csak keveset tanítanak meg a szüleik közlekedni a kerékpárral. És ha meg is tanítják, mit ér az a tanítás, amit a szülői példamutatás szempillantás alatt felülírhat, mert, hogy „Mindjárt indul a metrópótló”.

Mondjuk az sem sokkal jobb, ha egy szülő fenyeget és parancsol: Majd elgázol az autó és akkor nézhetsz! … Nem mehetsz táborba a többiekkel…”

„Ha erőltetünk valamit, falakba ütközünk” írja a Katalizátor, avagy Hogyan változtathatjuk meg mások gondolkodását? című könyvében Jonah Berger, a Pennsylvaniai Egyetem Wharton Üzleti  Iskolájának marketing professzora. Ő speciel a felnőttek világáról írta ezt, azonban a gyermekekre is igaz az állítás. Sőt, rájuk az csak igazán. Minél inkább tiltunk valamit, ők annál jobban akarják.

Miért gázolna el az autó, ha átszaladok a piroson, amikor az aput/anyut sem gázolta el?, kérdezhetné a gyermek, de nem kérdezi. Egyszerűen csak másolja a szülei viselkedését. S, ha őt sem gázolja el az autó, később is átfut majd a piroson.

Nem igazán hatásos az a nevelés, mondják a pedagógusok és a pszichológusok, amiben több a ne és a nem, mint a példamutatás, a játékosság, az élmény alapú tanulás. Senkitől nem tanulnak annyit gyermekkorban az apróságok, mint a szüleiktől. Megtanulják a szabályokat, már akit megtanítanak rájuk, de azt is, hogy mikor milyen indokkal nem kell betartani azokat.

Csak remélni merem, hogy az a kislány, akit az édesanyja a kezénél fogva átrángatott a piroson, idővel nem az anyja példáját követi majd. Mert akkor előbb-utóbb majd tőle is megkérdezi valaki, hogy az a jó … édesanyja miért nem tanította meg szabályosan közlekedni.

Gyereknap van. Kezdjünk el mától jobban figyelni a gyerekekre. Ne csak arra, hogy ők hogyan közlekednek. Kicsit arra is, hogy milyen példát mutatunk nekik.

F.Gy.A.