Mire elég négy óra?
- Hol és hogyan tanulhatnak meg vészfékezni az úrvezetők?
- Robotpilóta üzemmódban vezetünk és úgy is közlekedünk.
- Miért csak olyan kevés autós látogatja a tréningpályákat?
- 25 éves a Magyar Autóklub Közlekedésbiztonsági Parkja.
Negyedszázada várja a magukat képezni vágyó sofőröket, a közlekedést (és nemcsak a gépjárművezetést) még csak tanuló gyerekeket és fiatalokat Újpesten a Magyar Autóklub Közlekedésbiztonsági Parkja. Felsorolni is nehéz, az évek során hányféle szakmai tréninget és játékos képességfejlesztő programot szerveztek ott, és azokon hányan vettek részt.
Gépjárművezető-képzéssel foglalkozó szakemberek szerint minden autósnak részt kellene vennie egy vezetéstechnikai tréningen, ahol olyan helyzetekben is kipróbálhatják magukat, amelyekkel a gyakorlati képzés során nem, vagy csak a lehető legkönnyebb verzióban találkozhatnak. Kívánatos lenne, ha ez még a jogosítvány megszerzése előtt megtörténne, de soha nem késő tanulni. Évente egyszer, akár családi programnak is jó lehet egy fél nap a tréningpályán, kirándulással, városnézéssel is összekötve akár.
Néhány óra alatt is sokat lehet tanulni és tapasztalni.
Elég csak a vészfékezésre gondolni! A 30 órás képzés alatt a legtöbb tanuló jó, ha egyszer-kétszer kerül abba a helyzetbe, hogy vészfékeznie kelljen, még ritkábban olyanba, amikor muszáj. Utóbbi esetben azonban általában már az oktató is beavatkozik, nehogy karambol legyen a dolog vége, megsérüljön valaki vagy összetörjön az autója, amivel a kenyerét keresi.
Így viszont a tanulónak esélye sincs megtapasztalni, pontosan mekkora erővel is kellett volna a fékpedálra taposni, milyen erővel és „mekkorát kellett volna tekernie” a kormányon, hogy kikerülje a hirtelen elébe került akadályt. Ahogy azt sem tapasztalja meg, mi történik akkor, ha az autó önálló életre kel alatta. Hogyan szerezheti vissza az irányítást felette?
A vészfékezés az egyike azoknak a veszélyes manővereknek, amiket csak ritkán kell végrehajtani valóságos körülmények között, amit nem is gyakorolnak a gépjárművezetők eleget sem a képzés alatt sem később, már a saját autójukon. Épp azért mert veszélyes. Kicsúszhat az autó a pályáról, elveszíthetik uralmukat felette, és akkor jobb esetben az árokban, rosszabb esetben egy szemből érkező autóba ütközve állnak meg.
Csakhogy az elméletben megtanult és csak elméletben gyakorolt vészfékezés olyan, mint ha csak elméletben készítenénk és fogyasztanánk el egy steaket vagy egy töltött káposztát.
Kellő gyakorlással azonban a vészfékezés és minden más összetett és veszélyes manőver is megtanulható annyira, hogy vész esetén reflexszerűen hajtsa végre azokat a sofőr. Az idén 25 éves MAK Közlekedésbiztonsági parkjában működő tréningpálya több lehetőséget is kínál a gyakorlásra. Még egy tükröt sem igen kapni már a hazai utakon futó autók többségére azért az összegért, amennyiért négy órát gyakorolhat bárki, aki jelentkezik a tréningpályán.
Hogy mire elég négy óra? Sokkal több mindenre, mint elsőre gondolnánk. Sok-sok kört lehet megtenni a pályán mialatt többféle veszélyhelyzettel találkozhat a jelentkező és minden egyes kör végén (de látván állandó rádiókapcsolatban áll a trénerrel, szükség esetén közben is) szakszerű tanácsokat kap, hogy a következő körben mire figyeljen, hogyan és milyen irányba kormányozzon és így tovább.
A vezetéstechnikai tréningen nemcsak biztonságos körülmények között vészfékezhetnek az autósok, motorosok. Megtanulhatják azt is, mit kell tenniük akkor, amikor már nem elég minden erejükkel a fékre és a kuplungra taposni és remélni, hogy még a hirtelen megjelent akadály előtt képesek lesznek megállni, mert nyilvánvaló, hogy nem fognak tudni megállni. Az akadály féktávolságon belül van.
Érhető, hogy ilyen gyakorlatokat a képzés alatt legfeljebb azok végeznek el, akik szimulátoron is gyakorolhattak. Vagy, akik már ekkor eljutottak egy tréningpályára, ahol a féktávolságon belül felbukkanó akadály egy vízoszlop, nem törik össze az autó, senki nem sérülhet meg, ha nekihajtanak.
Akkor sincs semmi baj, ha az autó a hirtelen kormánymozdulatoktól irányíthatatlanná válik és lecsúszik a pályáról. Kavicságy van körülötte, ami megfogja. Nem borul fel az autó, nem ütközhet neki semminek a pályán kívül, és van pár csörlő, amivel a tréningpálya munkatársai visszavontathatják a pályára, így még csak a motort sem kell túlságosan megterhelni emiatt.
Az autósok többsége a tréningpálya nyilvánvaló előnyei ellenére sem megy el egyszer sem gyakorolni oda soha. Kevés a pálya és túl drága – mondják sokan. Az állítás első fele ténykérdés, a második feléről pedig már esett szó. Egy átlagos koccanás nagyobb kárt okoz az autóban, mint amibe egy tréning kerül.
Valószínűleg a nem gyakorlás, a nem tréningezés oka máshol keresendő! Talán a túlzott magabiztosságban. „Tudok én vezetni, évek óta autózom és még egyszer sem volt balesetem!” Maradjon is így. Azonban azt minden gyakorló gépjárművezető tudja, hogy nem feltétlen csak rajta múlik, hogy érintettje lesz egy balesetnek vagy sem!
A kezdő vezetők még oldalra pillantanak, mielőtt sebességet váltanának, keresik a lábukkal a pedálokat, és a többi. Ők emiatt nem figyelnek kellőképpen az útra, a forgalomra, másokra. És persze, mert még nem rögzült beléjük, hogy mire is kellene figyelniük.
A rutinosabbaknak már nem kell keresniük a sebességváltót, nekik a jármű kezelése már nem okoz gondot, ők már „robotpilóta-üzemmódban” vezetnek. Míg a kezdő vezetők amiatt jelenthetnek veszélyt magukra és más közlekedőkre, mert időnként másodpercekig máshova néznek, mint kellene. A rutinos vezetőket gyakran épp a rutinjuk teszi veszélyessé.
Jó, ha az autó kezelése már „magától megy”, nem kell az egyes mozdulatokra koncentrálni, fejben megtervezni, hogy balra kanyarodás előtt indexel, a felezővonal mellé húzódik és lassít, és így tovább, mert mindezeket már ösztönösen megteszi. Már ha megtanulta, már ha jól tanulta meg.
Nem jó ugyanakkor, ha valaki annyira rutinból vezet, hogy hetekig fel sem tűnik neki egy új tábla azon az úton, amelyen naponta közlekedik. „Itt eddig nem volt sebességkorlátozás”, fakadt ki egy közúti ellenőrzés során az őt megbírságolni készülő rendőrnek egy autós. „Már két hónapja itt áll, most járt le az autósoknak adott türelmi idő, azért vagyunk itt”, felelte a rendőr.
Amikor leesik pár csepp eső vagy fagyni kezd és megváltozik az út tapadása, kell egy kevés idő, amíg alkalmazkodunk hozzá. Ha ez idő alatt nem történik baleset, magabiztosságunk töretlen marad, sőt, fokozódik a meggyőződésünk, hogy kiváló sofőrök vagyunk. Megy nekünk a vezetés esőben-fagyban egyaránt.
Az automatizmusaink miatt sokszor még azt sem vesszük észre, ha veszélyes szituációba kerültünk és csak a szerencse vagy a többi közlekedő fékezése, kitérő manővere mentett meg minket egy súlyos balesettől. A tréningpályán a valóságosnak tűnő veszélyekkel találkozhatnak az oda látogatók, amelyek védekezésre, elkerülésre kényszerítik őket, de amelyek miatt kudarc esetén sem sebesül meg se a sofőr, se az autója.
Ám a szembejövő autóval ellentétben, amely szerencsés esetben kitér az utunkból, ha nem tudjuk időben befejezni az előzést, a bója, a vízoszlop nem tér ki. Telibe spricceli a szélvédőt, jelezvén, hogy ott és akkor talán mégsem voltunk olyan jó sofőrök. Így tanítják meg tisztelni azokat a centiket, amelyeken az életünk és/vagy mások élete múlhat, ha éles forgalmi szituációban „csak annyival” térünk át a másik sávba. Százból 99 esetben a szembejövő vagy még nem ér oda, mert lassított, vagy lehúzódott. De az az egy eset, amikor a véletlenek szerencsétlen összjátéka miatt ütközik az autó, végzetes lehet.
A Magyar Autóklub Közlekedésbiztonsági Parkjában a megannyi kis- és nagy gyereknek szánt programmal pedig arra próbálják trenírozni a felnövekvő korosztályokat, hogy tanulják meg biztonságosan kezelni a közlekedésre használt eszközeiket, legyen szó kerékpárról, mopedről, rollerről vagy akár csak egy görkorcsolyáról, mert csak akkor lesznek képesek biztonságosan közlekedni, ha az eszköz használata, kezelése már nem okoz gondot számukra.
Az autóklub rendszeresen szervez különböző megmérettetéseket. Tavaly ilyen volt a Stresszmentes Mobilitási hét rendezvénysorozata, vagy az évről évre ismétlődő Ki a mester két keréken? kerékpáros ügyességi versenysorozat. Hétvégi – a szünet alatt hét közbeni – családi programnak is tartalmas lehet ellátogatni az autóklub rendezvényeire, önálló vagy éppen az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottságával közösen szervezett roadshow-k aktuális eseményeire. Mert ha valahol, a közlekedésben életbevágóan fontos az élethosszig tartó tanulás, az önképzés, a gyakorlás.
… mert mindenkit hazavárnak!
F.Gy.A.