Mire tanítják a holnap közlekedési rendőreit? – 1. rész

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közbiztonsági Tanszékén képzik mások mellett a közlekedésrendészet leendő tisztjeit. A tanszék vezetőjét, dr. Major Róbert r. ezredest, egyetemi docenst azonban nemcsak arról kérdeztük, mi mindenre tanítják a holnap közlekedésrendészeti vezetőit, hanem arról is,

• Miért nem tekinthetők bűnözőknek a közlekedési bűncselekmények elkövetői?
• Miben más egy baleset okozója ellen nyomozni, vádat emelni, ítélkezni, mint egy rabló ellen?
• Feladatuk-e a közlekedési rendőröknek a pénzbehajtás és muszáj-e mindenkit igazoltatniuk?
• Minden szabályszegésért bírságolnia kell a rendőrségnek, vagy ez már meghaladott szemlélet?
• Működik-e a Gondos-modell az igazságszolgáltatásban és egyáltalán mit takar e hangzatos név?
• Valóban minden körülmények között elsőbbséget kell adni a védett úton érkezőknek, még az eszement száguldozóknak is?

Ezredes úr! Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Közbiztonsági Tanszék vezetőjeként minden ( is) önhöz tartozik, hiszen az összes egyenruhás szolgálati ág számára képeznek itt tiszteket.

Dr. Major Róbert, forrás: rendeszet.uni-nke.hu

Ha azt vesszük, hogy a látható rendőrség minden leendő tisztje „nálunk tanulja a szakmát”, tényleg nem túlzás, amit állít… Eredetileg 1997-1998-ban Prof. Dr. Irk Ferencet azzal bízta meg a Rendőrtiszti Főiskola vezetése, hogy állítson fel egy önálló Közlekedésrendészeti tanszéket. Amikor 1999-ben én ide kerültem a tanszék már létezett. Akik ismerik Prof. Dr. Irk Ferenc munkásságát tudják, kutató és vendégprofesszora volt akkoriban több német egyetemnek is. Sok tudást, Nyugat-Európában már a gyakorlatban kipróbált tudást hozott onnan haza, amit rövid idő alatt sikeresen beépített a tanszék oktatási rendjébe. Túlzás nélkül állíthatom, neki köszönhetően a kezdetektől a legkorszerűbb és igen magas színvonalú, máshol kipróbált gyakorlatias tudást szerezhették meg itt a hallgatók. Az azóta eltelt két évtizedben ezt a példát követve, folyamatosan fejlesztettük képzésünket, hogy megfeleljünk a gyakorlatias modern rendészeti felsőoktatás követelményeinek.

2006-ban az Országos Rendőr-főkapitányság a közlekedésrendészet és a közrendvédelem összevonásáról döntött. Akkor a főiskolán is összevonták a két tanszéket. Később a rendőrség visszacsinálta az összevonást, nálunk azonban azóta is egy tanszékben belül zajlik, ahogy mondani szokták, a teljes látható rendőrség, azaz a közrendvédelmi, a csapaterős és a közlekedésrendészeti szolgálat leendő tisztjeinek képzése. Azért én még bízom abban, hogy egyszer újra lesz önálló Közlekedésrendészeti Tanszék. Túlságosan szerteágazóak jelenleg a tanszék képzési területei.

Az ügyészségen és a bíróságokon megszűnt az önálló közlekedési szakág, szakterület. Már csak egy két helyen vannak kifejezetten közlekedési ügyekre specializálódott, döntően csak olyan ügyekkel foglalkozó ügyészek, bírák pedig már egyáltalán nincsenek. Így aztán, ahogy a kialakult helyzet kritikusai mondani szokták, manapság akár egy olyan bíró is ítélkezhet közlekedési bűncselekményekben, akinek még jogosítványa sincs. Ön mit gondol erről?

Ez mind igaz, de azért tegyük hozzá, hogy ezek a változások alapvetően jogszabályváltozásoknak köszönhetők. És hadd jegyezzek meg még valamit: gyilkosok, rablók, betörők ügyében csupa olyan bíró ítélkezik, akik még soha nem öltek, raboltak és törtek be. Egy ügy jogi megítélése szempontjából mellékes, hogy a bírónak az adott szakterületen vannak-e személyes élményei, tapasztalatai – a példánál maradva, hogy van-e vezetői engedélye. Ezzel együtt az önálló szakágak megszüntetése sem az ügyészség, sem a bíróság munkájának a minőségét nem javította szerintem. Sőt. Amikor még léteztek közlekedési bírák, ügyészek, létrehozták a Közlekedési Bírák Egyesületét, ami ma is létezik Közlekedésjogi Egyesület néven, de kiüresedett. Korábban az egyesület különböző rendezvényeket, előadásokat szervezett és ott lehetőségük volt a bíróknak, ügyészeknek, rendőröknek, igazságügyi szakértőknek elemezni a közlekedésben tapasztalt új jelenségeket és formálni a jogalkalmazói gyakorlatot, akár konkrét ügyeket is megvitathattak. Ennek köszönhetően nagy valószínűséggel ugyanazt az ítéletet kapta, aki Vas vármegyében követte el az adott közlekedési bűncselekményt, mint aki Szabolcsban.

Ma egy bíró egy tartásdíj-elmulasztási és egy rablási ügy között tárgyal közlekedési bűncselekményt is, és ez szerintem nem jó. Speciális bánásmódot, kihallgatás technikát igényelnek a közlekedési bűnügyek elkövetői, ők ugyanis nem bűnözők. Egy betörő vagy egy rabló tudatosan szembehelyezkedik a társadalmi normákkal, fittyet hány a törvényekre. Tudja, hogy az a dolog, amit ellop vagy elrabol nem az övé, de ez nem érdekli, elveszi. Ezzel szemben a közlekedési bűncselekmények elkövetői jellemzően egy pillanatnyi figyelemkihagyás, egy apró hiba miatt kerülnek a vádlottak padjára.

Ha elfogadom, hogy tudnak ítélkezni gyilkosok, rablók, betörők felett olyan bírók, akik soha nem  öltek, raboltak, loptak, miért ne tudnák elbírálni a közlekedési bűncselekményt azok, aki maguk soha nem vezetettek gépjárművet és így balesetet sem okozhattak ?

Nem azt mondtam és nem is gondolom, hogy ne tudna. Látni kell azonban, hogy ezek az ügyek, a közlekedési bűncselekmények egészen más fajta bizonyítási technikákat követelnek, más módon és más szempontok szerint kell bizonyítani a vádlott bűnösségét, mint egy rabló esetében. Sőt, másképp is kell bánni ezen ügyek gyanúsítottjaival.

Nézzünk néhány példát. Nem lehet kérdés, hogy ha valaki azért hajt át a piroson, mert a túloldalon meglátta a haragosát és halálra akarta gázolni őt, akkor ez a cselekmény nem minősül majd balesetnek, de még csak közlekedési bűncselekménynek sem. Minden bizonnyal emberölésért ítélik majd el az elkövetőt, és az autó lesz a gyilkos eszköz.

Más megítélés alá esik a történet azonban akkor, ha a járművezető azért hajt át a piroson, mert a kereszteződés előtt hátrapillantott a síró gyermekére és emiatt nem vette észre, hogy váltott a lámpa és egy gyalogos már meg is kezdte az átkelést az úton. Még ha ugyanaz is a végeredmény, a gépjárművel közlekedő halálra gázolja a gyalogost, a két történet össze sem hasonlítható. És akkor csavarjunk még egyet a történeten! Valaki szándékosan áthajt a piroson, mert siet, mondjuk néhány perccel korábban felhívták, hogy az óvodában baleset érte a gyermekét és már elindult érte a mentő. Ez szándékos szabályszegés, szemben az előbbivel, ahol a síró gyermekét próbálta megnyugtatni a vezető és ezért hibázott. Ebben az esetben a gépjármű vezetője nem figyelmetlenségből, hanem tudatosan hajt át a piroson. Mert siet. De vajon el akarta-e ütni a piroson szándékosan áthajtó járművezető azt a gyalogost, amikor áthajtott a piroson? Kívánta-e, hogy a piroson áthajtásának halálos eredménye legyen? Aligha.

Épp ezért a közlekedési ügyeket minden esetben két síkon kell vizsgálni és értékelni. Egyfelől, hogy a balesethez vezető szabályszegést szándékosan vagy gondatlanságból követte el a vádlott. Azaz, hogy figyelmetlenségből szegett meg egy vagy több közlekedési szabályt (a gyerekére, a telefonjára figyelt és nem az útra) vagy tudatosan (nem törődött a piros lámpával). Másfelől, vizsgálni és értékelni kell azt is, hogy miután elkövette a szabályszegést, miért és hogyan következett be a maga a baleset. Más a helyzet, ha valaki a megengedettnél nagyobb sebességgel behajt a kereszteződésbe és karambolozik, mert speciális vizsgálat következik, az elsőbbségi jogsértés, vagy a megengedett sebesség túllépése okozta-e a balesetet, vagy mindkettő. A másik fél gyorshajtása nem menti fel a tiloson áthajtót a felelősség alól, de ennek az esetnek a megítélése merőben más lesz, mint az előbbié. Ha azonban valaki úgy hajt át a piroson, hogy közben már a gyalogosok megkezdték az átkelést, és a szabályszegő csak abban bízhat, hogy majd csak félreugranak előle, tudatos szabályszegés mellett szándékos veszélyeztetésről beszélhetünk, ami megint egy másik bűncselekményt jelent, a közúti veszélyeztetést alapozhatja meg. Nem mindegy tehát, hogy végül ítéleti síkokon milyen döntésre jut a bíróság. Években mérhető a különbség, hogy a balesethez vezető szabályszegést szándékosan vagy gondatlanságból követte el, még akkor is, ha egyik esetben sem akart az elkövető senkinek sem sérülést okozni.

Amit most elmondott, az az elmélet, azaz a tananyag, vagy már a bíróságokon is ez gyakorlat?

Mindkettő. Ma már a rendőrség, de az ügyészség és a bíróságok gyakorlata is meghaladta azt a szemléletet, miszerint – hogy egy másik példával éljek –, ha valaki lesodródik az útról biztosan gyorsan hajtott, tehát ő a felelős – ügy lezárva. Például az ilyen esetekben is alkalmazni kell ma már az úgynevezett Gondos-modellt. Ez azt jelenti, hogy szakértők bevonásával meg kell vizsgálni, számítógépes programokkal le kell modellezni, vajon akkor is bekövetkezett volna a baleset, akkor is lesodródott volna az útról az a jármű, ha a vezetője minden tekintetben szabályosan jár el, a jármű tökéletes műszaki állapotban van és az út vonalvezetése, burkolata is minden tekintetben maradéktalanul megfelel az előírásoknak. Mert ha igen, ha a Gondos-modell szerint is megtörtént volna a baleset, a járművezető nem hibáztatható a történtekért, hiszen nem követett el semmiféle szabálysértést.

Elméletben és a tankönyvi példa szerint. Mert ami a gyakorlatot illeti… Hát nem ilyenkor veszik elő a „nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően vezette a gépkocsiját” fordulatot? Látnia kellett (volna), hogy azon az úton még körültekintőbben kell vezetnie! Épp az a bizonyítéka, hogy nem kellő óvatossággal vezetett, hogy lesodródott az útról…

Ha a Gondos-modell alapján is lesodródott volna az útról, kizárt, hogy ilyen ítélet születhessen. Nem lehet felelőssé tenni senkit a történtekért akkor, ha ő mindent jól csinált. Akkor nem ő a felelős a balesetért. Ha a törvényben előírt és elvárt gondossággal járt el, akkor nem követhet el sem szabálysértést, sem bűncselekményt! Mi erre tanítjuk a hallgatóinkat, ezt a szemléletet, ezt a megközelítést sulykoljuk beléjük. És, a gyakorlat is egyre inkább ebbe az irányba változik. Gumiszabályként ma már nemigen alkalmazható a „nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően vezette a járművét”, kivéve persze, ha valóban nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően vezetett. Már csak azért sem, mert ha a terhelt ügyvédje szakértői vizsgálatot kér – márpedig, ha kétségei támadnak kérni fog –, kiderül, hogy más oka volt balesetnek, s nem a terhelt hibázott. A Gondos-modellnek pont ez a lényege, ha a tőle elvárható figyelmet és körültekintést mindenben tanúsító modellszemély is le- sodródott volna az útról, akkor nincs alapja a szemrehányásnak.

F.Gy.A.

(Folytatjuk)