Mit tegyünk, ha ránk tapadnak?

• Tavaly a negyedik leggyakoribb baleseti ok volt a követési távolság be nem tartása.
• Honnan tudhatja egy úrvezető, hogy mekkora a tényleg biztonságos követési távolság?
• Tudja Ön, hogy mire valók az országutak mentén kihelyezett „útszéljelző oszlopok”?

1125 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2022-ben a rendőrség még nem végleges statisztikája szerint a követési távolság be nem tartása miatt. Ez a szabálysértés okozta az összes emberéletet követelő vagy sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset 8 százalékát.

Elvileg minden érvényes jogosítvánnyal rendelkező sofőrnek tudnia kell: „Járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött – annak hirtelen fékezése esetében is – meg lehessen állni”. [KRESZ 27.§ (1)]

Azt már kevesebben tudják, pedig nemcsak a hivatásos sofőröknek kellene tudniuk, hogy „Olyan járművel, illetőleg járműszerelvénnyel, amelynek megengedett együttes tömege meghaladja a 3500 kilogrammot vagy hosszúsága a 7 métert, lakott területen kívül másik jármű mögött akkora követési távolságot kell tartani, hogy a két jármű közé legalább egy – előzést végrehajtó – személygépkocsi biztonságban besorolhasson”. [KRESZ 27.§ (2)]

A KRESZ azt is „megmondja”, mikor nem kell (a fentiek szerinti) követési távolságot tartani.

„Nincs szükség ilyen követési távolság tartására, ha a gépjárművezető előzésre készül fel, ha az úttest menetirány szerinti jobb oldalán két vagy több forgalmi sáv van, vagy az adott úton az előzés tilos, továbbá fegyveres erők oszlopban haladó gépjárművei között, egy nyomon haladó jármű (kétkerekű motorkerékpár, segédmotoros kerékpár vagy kerékpár) követése esetén”.

Mégis csak tavaly több mint 1100 autós rohant bele az előtte haladóba és okozott sérülést önmagának és utasainak és/vagy a vétlen járműben ülőknek.

Figyelmetlenség, rossz helyzetértékelés, illetve távolságbecslés vagy a mostanság igen gyakori közúti agresszió miatt történnek az ilyen, a köznyelvben (de a rendőrségi szakzsargonban is) utoléréses vagy ráfutásos karambolokként emlegetett közúti balesetek.

Sok autós még több éves gyakorlattal sem képes pontosan megbecsülni az előtte, vele azonos irányba haladó jármű távolságát és azt, hogy mennyivel halad lassabban vagy gyorsabban nála. A szemből érkezők távolságát és tempóját még annyira sem, mint a közvetlen előtte haladókét. Mások sokszor csak azért nem sorolnak ki a szélső sávba az autópályán, ha utoléri őket egy gyorsabb jármű, mert nem tudják felmérni, „beférnek-e” az ott haladó két kamion közé.

A legtöbbeknek ugyanakkor már az is komoly kihívást jelent, hogy adott sebesség mellett mekkora követési távolságot kell(ene) tartaniuk. A KRESZ szerint „…olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött – annak hirtelen fékezése esetében is – meg lehessen állni”. Legyünk őszinték, ezzel még egy rutinos sofőr sincs kint a vízből.

Létezik egy nem hivatalos, viszonylag pontos, és a gyakorlatban könnyen alkalmazható módszer, amit a vezetéstechnikai trénerek előszeretettel javasolnak a sofőröknek. Ha minimum akkora követési távolságot tartanak méterben, amekkora sebességgel haladnak km/h-ban kifejezve, túl nagyot nem tévedhetnek. Ez azt jelenti, hogy két 50 km/h sebességgel (például lakott területen belül) haladó autó között 25, 90 km/h mellett (azaz lakott területen kívül) 45, 130-as tempónál az autópályán 65 méter követési távolság számít biztonságosnak.

(Ha nem a fenti, egyszerűsített módszerrel számolunk, akkor két másodperc alatt lakott területen belül 27,7, azon kívül 50, autópályán 72 méter lenne a megtett út hossza.)

Nem hasra ütéssel határozták meg a szakemberek ezeket a távolságokat. Abból indultak ki, hogy a sofőrök reakcióideje általában 0,8 – 1,5 másodperc. Minimum ennyi idő telik el attól, hogy a szem észlelte a veszélyhelyzetet a cselekvésig, például addig, amíg a láb elindul a fékpedál irányába. A biztonság kedvéért általában két másodperccel kalkulál mindenki.

Azonban életkor, fáradtság, és a sofőrt befolyásoló zavaró tényezők (zajongó utasok, a munkahelyi vagy a családi problémák körül keringő gondolatok) növelhetik a reakcióidőt. Általánosan elfogadott nézet azonban, hogy „átlagos körülmények között” nem történhet túl nagy baj, ha két autó között „két másodperc távolság” van. Azt, hogy ez méterekben kifejezve pontosan mennyi, a sebesség határozza meg.

Lakott területen, különösen a zsúfolt nagyvárosokban persze nemigen látni olyat, hogy két autó 25 méteres követési távolságot tartson, országúton, autópályán a nagyobb sebesség mellett már inkább, és ott nagyon is érdemes komolyan venni ezt a szabályt. Már csak azért is, mert baleset esetén – ha csak nem történt büntetőfékezés –, az lesz a felelős, aki nem tartotta be a követési távolságot. Amit – mármint, hogy a vétlen autó mögött érkező nem tartotta be a követési távolságot – mi sem bizonyít jobban, mint maga a karambol. Ha betartotta volna, nem ütközik bele.

A képet természetesen számos körülmény árnyalhatja, és általában a szakértők mondják ki a végső szót az ilyen estekben, de a fő szabály az, hogy ha valaki nem tudott időben megállni, azaz belerohant az előtte haladóba, akkor vagy túl gyorsan hajtott vagy nem tartotta be a követési távolságot. Esetleg egyszerűen figyelmetlen volt.

De hogy tudja megállapítani egy átlagos felkészültségű autós radar, lézeres távolságmérő és más, a vezetést támogató segédeszközök és elektronikus kütyük nélkül, hogy van-e 25, 45, 65 méter közte és az előtte haladó között?

Sok-sok gyakorlással egy idő után már szemre is meglehetősen pontosan meg tudja mondani bárki, hogy a közte és az előtte haladó közti távolság elegendő-e ahhoz, hogy vész esetén meg tudjon állni. A fő szabály a kezdetektől legyen az: Ha a sofőr nem biztos abban, hogy az előtte haladó mögött képes lenne megállni, ha az erős fékezésbe kezdene, maradjon le még jobban. Egyebekben az útszéljelző oszlopok segíthetnek a rutinszerzésben. Azokat 50 méterenként helyezik ki, lakot területen kívül két oszlopköz tehát elegendő követési távolság.

Autópályákon gyakran láthatnak az autósok távolságjelző nyilakat. „Két nyíl távolság” két egymás mögött haladó autó között, biztonságos követési távolságnak számít.

Sokat segíthet a ráfutás veszélyére figyelmeztető radar, ami az újabb autótípusokban a (vész)fékasszisztenssel összekötve automatikusan le is lassítja a járművet, így akadályozza meg (vagy legalábbis csökkenti le jelentősen) a ráfutásos baleset bekövetkezését.

Amíg a büntetőfékezés nemzeti sporttá nem vált, de még nem volt oly’ sok gépjárműben fedélzeti kamera, mint napjainkban, gyorshajtást, vagy a követési távolság be nem tartását állapították meg baleseti okként szinte minden esetben, ha egy autó belerohant az előtte haladóba. És értelemszerűen mindig az volt a vétkes, aki belerohant az előtte haladóba.

Mert nem tartott kellő követési távolságot.

A fedélzeti kamerák elterjedése azonban már jelentősen árnyalta ezt a képet. Sok, a korábbi gyakorlat szerint egyértelmű esetről kiderült, hogy mégsem annak az autónak a sofőrje sértett szabályt, amelybe belerohantak, hanem épp az elöl haladóé, mert büntetőfékezett.

Bár a KRESZ mindig is kimondta: „A jármű sebességét hirtelen fékezéssel csökkenteni csak abban az esetben szabad, ha ezt a személy- vagy vagyonbiztonság megóvása szükségessé teszi”, sok büntetőfékező még mindig azzal próbálja menteni tettét (miután kiderült, hogy a mögötte vagy a környezetében haladó másik jármű kamerája mindent rögzített), hogy „valamilyen állat rohant át előtte az úton, azért fékezett” vagy mert úgy látta, „mintha valaki épp ki akart volna lépni elé az út széléről”, és így tovább.

Többnyire az autókba szerelt kamerák – arra is volt már példa, hogy a büntetőfékező sofőr saját fedélzeti kamerája – később bebizonyítják, hogy nem volt ott semmi, ami fékezésre késztethette volna a sofőrt, de még csak olyasmit sem lehet látni, amit embernek, állatnak vagy más veszélyforrásnak láthatott volna.

Nagy számban vannak jelen az utakon olyan sofőrök, akik egyszerűen nem tűrik, hogy bárki is lassításra kényszerítse őket, azt pedig végképp nem, hogy huzamosabb ideig „feltartsák” őket a mazsolák. (Ők azok, akik – ha sikerül végre megelőzniük az előttük cammogót – büntetőfékezéssel torolják meg, hogy nem haladhattak azzal a sebességgel, amennyivel szerettek volna. Annyira azért soha nem sietnek, hogy erre ne áldozhatnának időt.)

Aki rendszeresen autózik a hazai utakon, szinte bizonyosan találkozott olyanokkal, akik már messziről villognak, hogy utat kérnek, mert sietnek. Némelyek elvárnák még azt is, hogy az előttük haladó húzódjon a padkára (akár a szembejövők is), hogy lassítás nélkül folytathassák az útjukat.

Sok baleset oka, hogy a követési távolságot nem tartó sofőr olyan manőverekre kényszeríti az előtte haladót, amelyeket ő nem tud adott sebesség mellett végrehajtani. Fékezni nem minden utolért sofőr mer ilyenkor. Sokan tartanak attól, hogy ha fékeznek a mögöttük türelmetlenkedő autós beléjük rohan és összetöri a kocsijukat. Vannak, akik azért nem lépnek azonnal a fékre, mert úgy érzik, túl közel – már-már a csomagtartójukban – van a másik, félnek, nehogy büntetőfékezésnek lássák a manőverüket.

Tipikus autópálya-szituáció, hogy a belső sávban haladóra annyira rátapad a mögötte érkező,  mintha le akarná tolni a sztrádáról, hogy akkor sem mer besorolni a külső sávban haladó autók közé, ha lenne hozzá elég hely. Nem teljesen alaptalanul tart a sofőr attól, hogy ha a mögötte türelmetlenkedő csak egy kicsit is hamarabb ad gázt, mint ahogy teljesen felszabadulna előtte az út, felboríthatja az autóját.

Mit tehet egy sofőr, ha nagy sebességgel utoléri egy türelmetlenkedő autóstársa?

Kőrös András, a Hungaroringen működő Groupama Tanpálya vezetéstechnikai trénere a hirtelen manőverektől mindenkit óva int. Nemcsak autója stabilitását, és ezzel  a saját biztonságát kockáztatja, aki egy hirtelen kormánymozdulattal vagy fékezéssel próbál menekülni a mögötte száguldó elől. Még akkor is kerülendők az efféle manőverek, ha az utolért autó volánjánál egy rutinos sofőr ül. Könnyen félreértelmezheti a helyzetet a mögötte türelmetlenkedő és ennek beláthatatlan következményei lehetnek.

Kőrös azt javasolja, aki úgy érzi, hogy a mögötte haladó túlságosan közel ment hozzá, ne fékezzen, ne villogtassa a ködlámpát, mintha fékezne! Egyszerűen vegye le a gázról a lábát, lassítson motorfékkel. Tegye ki az irányjelzőt, adja tudtára a mögötte haladónak, látja, hogy siet, szándékában is áll szabad utat adni neki, amint lehetősége lesz rá.

S ha tényleg lesz rá lehetősége, engedje el a türelmetlenkedőt. Lehet, hogy tényleg siet. Nem a mi tisztünk a sebességhatár betartását kikényszeríteni! Másfelől, ha tovább hajt, megszűnik a veszélyhelyzet, amit a túlságosan kis követési távolsággal és az idegesítő villogtatással, dudálással okozott.

F.Gy.A.