Ne csak nézd, lásd is!

Ha tudjuk, „mindenki szabálytalanul, sőt veszélyesen közlekedik”, miért nem figyelünk jobban?

Mi az oka, hogy sokan már nemcsak, hogy nem látnak az úton, nem is néznek oda, ahová kellene?

Mi az, aminek a megtanítása bizonyosan nem az iskola dolga, sokkal inkább a szülők felelőssége?

Mi mindenről esett ezeken kívül még szó a DrivingCamp legutóbbi Drivingcast podcast műsorában?

Láss, ne csak nézz! – tartja a mondás. Látni nem egyenlő a nézéssel. Különösen közlekedés közben kevés a passzív szemlélődés. Látni is kell! A látás pedig egy olyan aktív, értelmező folyamat, ami magában foglalja az összefüggések megértését, a szabályok, tapasztalatok feldolgozását és a felismerést.

Napjainkban azonban sokan már nem csak hogy nem látnak az utakon, tulajdonképpen nem is néznek semmit és semmire! Ma már a családi autóban vagy a buszon utazó gyerekek nem a forgalmat nézik vagy, hogy mit csinál a sofőr, így értelemszerűen azzal már a legkevésbé sem foglalkoznak, hogy miért teszik, amit tesznek. A legtöbbekben csak akkor tudatosul, hogy a közlekedés gyalog, rollerrel, kerékpárral vagy autóval egyaránt egy összetett folyamat, egy együttműködésen alapuló társasjáték, ami állandó figyelmet igényel, amikor először ülnek a volán mögé.

Nincs ez másképp sajnos a gyalogosoknál sem. Sokan vannak, és már nemcsak fiatalok között, akik zombikként közlekednek és körültekintés nélkül lépnek az úttestre. Azt tudják, hogy ott elsőbbségük van, de arról már nem győződnek meg, hogy vajon megadják-e, meg tudják-e adni nekik az úton haladók. Pedig, ha már féktávolságon belül van egy autó, a sofőr nem sokat tud tenni.

Városi legenda, hogy baleset esetén automatikusan az autós lesz a felelő, ha a zebrán gázolt. Nem feltétlen. Ha kiderül, hogy a gyalogos féktávolságon belül, ne adja az ég a lámpa tilos jelzése ellenére lépett az útra, akkor nem. Persze minden eset egyedi, statisztikák azonban azt mutatják, hogy a gyalogosbalesetek jelentős hányadát maguk a gyalogosok okozzák.

Védtelenek vagy vétlenek? A gyalogosokról, a gyalogosbalesetekről beszélgettek a Drivingcast legújabb adásában Csörgő László, a DrivingCamp senior trénere, Zách Dániel szakújságíró és Szécsényi András „Szecso” több százezres követőtáborral rendelkező youtuber, kéklámpás vérlovag.

Amikor még nem voltak okostelefonok, táblagépek és hasonlók, amik napjainkban digitális cumiként lekötik a gyerekek figyelmét egy hosszabb autós utazás alatt, kicsinek és nagyoknak muszáj volt elfoglalni magukat valamivel. Nézelődni, számolni az autókat, bizonyos típusokat vagy színeket keresni, szurkolni, hogy apa meg tudja előzni az előttünk haladók. Az már a szülők rátermettségén is múlt, hogy mindeközben mi mindent leshetett el, tanulhatott meg még a gyerek a vezetésről, a közlekedésről.

Amikor 17-18 évesen ezek a gyerekek autósiskolába mentek, sokak számára már magától értetődő volt, mikor és miért kell sebességet váltani, visszakapcsolni, milyen sorrendben és mit kell figyelni előzés előtt és mekkora az a távolság, amikor még nem kell erős fékezéssel megállni, ha a lámpa sárgára váltott. De még azt is megtanulhatta az ember, hogy ha egy autó piros/fekete, lapos és hangos a motorja, akkor azzal nem érdemes a Trabanttal versenyre kelni, de még a Zsigulival sem. És így tovább…

Ma már ezeket az ismereteket is a vezetési órákon kell megtanulniuk, megtapasztalniuk a tanulóvezetőknek. Csoda-e, ha – ahogy az oktatók mondják – semmire sem elég az a 29 gyakorlati óra.

A podcast résztvevői szerint hatalmas a szülői felelősség abban, hogy mennyire lesznek szabálykövetők és egymást tisztelő, segítő közlekedők a gyermekeik. Nem az iskola felelőssége lesz, és tegyük hozzá, elsősorban nem is az iskolának fog fájni, ha baleset éri a gyereket miközben telefonál, üzenetet ír vagy olvas, filmet néz, miközben körültekintés nélkül az úttestre lép.

„A zebrán a balesetek egyharmadában nem a gyalogos hibázik, a többi esetben azonban gyakran valamilyen mértékben az ő részleges felelősségük is kimutatható, például épp olyankor, amikor figyelmetlenül lépnek le, futva érkeznek vagy elvonja a figyelmüket a telefonjuk.” – mondta el Zách Dániel.

„A közlekedésre nevelés a családban kezdődik, azzal, hogy elmondjuk, megértetjük a gyermekünkkel, megvárom a zöldet, hogy megmutatom: figyelni kell másokra is az úton.” – szögezte le Csörgő László.

A Z-generációt és az azt következő korcsoportokat jellemzően már kevésbé érdekli mi történik körülöttük. A gyermekek esetén a podcast résztvevői szerint az is a szülők felelőssége, hogy megtanítsák nekik: a közlekedés csapatjáték, ahol muszáj figyelni egymásra és a környezetre, (útra, úthibákra, a többi közlekedőre), mert a figyelmetlenségnek súlyos és fájdalmas következményei lehetnek.

A beszélgetésben elhangzott, miközben a KRESZ kimondja: a közlekedés szereplői jogosan bízhatnak abban, hogy mindenki betartja a szabályokat, a valóságban ez gyakran nem így van. Sőt! Igen gyakran épp, hogy a kölcsönös bizalmatlanság elve érvényesül a gyakorlatban.

De, ha ez így van, ha általános elfogadott nézetté vált, hogy az autósok, a kerékpárosok, a kamionosok, nem beszélve a rolleresekről „…milyen elképesztően veszélyesen közlekednek, akkor talán jogos a kérdés:

„Ha (rajtunk kívül, természetesen) mindenki szabályszegő, veszélyesen vezet, nem törődik semmivel és senkivel, miért nem vagyunk mi magunk sokkal óvatosabbak, körültekintőbbek? Ha az autósok nem adnak elsőbbséget a zebrán a gyalogosoknak – ami azért ma már egyre kevésbé igaz –, akkor miért nem néznek sokkal alaposabban körül a gyalogosok, mielőtt átkelnek az úton? Miért van olyan sok zombi az átkelőkön, ha „annyira veszélyesek a többiek”?

A beszélgetés résztvevői szerint ennek több oka is lehet. De a legfőbb felelősök talán a figyelemelvonó eszközök és a mostanában egyre gyakrabban emlegetett FOMO-hatás, azaz a lemaradástól való félelem. (Ha nem nézzük, pörgetjük a telefont, lemaradunk valami „fontosról”).

A közel egy órás beszélgetés ezeken a felületeken hallgatható meg:

YouTube – https://www.youtube.com

Spotify – https://open.spotify.com

 F. Gy. A.