Nem tudják kezelni a stresszt a tanulóvezetők?

• Egyre többen csupán a család nyomására jelentkeznek a gépjárművezető-képzésekre.
• Sok a motiválatlan, figyelmetlen, érdeklődés és előképzettség nélküli tanulóvezető.
• Mi az a három vacak? – ezt kérdezte egy tanuló az első gyakorlati órán az oktatójától.
• Kitől vagy mitől tetszik félni? A többiektől! – felelte egy tanuló az oktató kérdésére.

Mennyi idő alatt lehet megtanulni autót vezetni? Megválaszolhatatlan, értelmezhetetlen a kérdés. Már csak azért is, mert mielőtt válaszolnánk a kérdésre, tudni kellene mit értünk vezetés alatt.

Amennyiben nem várunk el többet a képzéstől, mint hogy a tanuló a végére tudja kezelni az autót, képes legyen elindulni, megállni, kanyarodni, elvégezni olyan alapvető műveleteket, mint például beállni két autó közé, betolatni egy garázsba vagy hátramenetben kiállni onnan, akkor az előéletétől függően 5-20 óra is elég lehet.

De attól még senki nem mondhatja el magáról, hogy tud vezetni, még kevésbé, hogy a biztonságos közlekedésre is alkalmas, mert képes irányítani a járművét! A vezetéshez és ahhoz, hogy valaki a forgalomban biztonságosan részt vehessen, ennél sokkal több kell. Ismerni kell például a közlekedési szabályokat és be is kell tartani azokat.

Régen minden más volt

Pető Attila – vagy ahogy a közösségi médiában nevezik, a Kreszprofesszor – 1988 óta gépjárművezető-oktató. „Mindenki tudja, jegyezte meg a lapunknak adott interjújában, hogy nem hajtunk a sínekre, ha a fénysorompó tilos jelzést ad és jön a vonat, mégis vannak, akik megteszik. Mindenki tudja, hogy a gyalogosokra fokozottan vigyázni kell, és nemcsak a gyalogos-átkelőhelyeken, mégis gyakoriak a gyalogosgázolások”.

Szerinte nem a szabályismerettel, sokkal inkább a szabálytisztelettel vannak gondok és emiatt érzik sokan sokkal rosszabbnak a hazai közlekedésbiztonságot, mint amilyen. Kirívóan agresszív vezetők, és sem a szabályokkal, sem másokkal nem törődő autóvezetők mindig voltak és lesznek is, mondta. De nemcsak miattuk alakulnak ki azonban veszélyes helyzetek az utakon.

Pető Attila személyes tapasztalatai szerint az elmúlt közel 40 évben sok minden megváltozott – nemcsak a közlekedésben, a gépjárművezető-képzésben is.

„A ’80-as, ’90-es években 30 óra vezetés még a nagy többség számára valóban elegendő volt megtanulni az alapokat és kellő gyakorlatot szerezni ahhoz, hogy egyedül is kimehessen valaki a forgalomba, mondta a Kreszprofesszor. Persze akkoriban fele annyi autó sem futott az utakon, mint napjainkban. Még Budapest belvárosában sem okozott gondot 50 percen át folyamatosan haladni az autósiskola autójával.

Ebből a szempontból könnyebb volt az oktatók és a tanulók dolga is.

Jelentősen megváltozott azonban az utóbbi időkben Pető Attila szerint a tanulók hozzáállása, motivációja is.

Hová tűnt a tanulók motivációja?

„30-40 éve olyan húszas éveikben járó fiatalok jelentkeztek a képzéseikre, akik meg akarták szerezni a jogosítványt, hogy ők is vezethessék a család autóját, mert a munkához, a munkába járásukhoz szükség volt rá, mert presztízse volt annak, hogy valakinek van jogosítványa, magyarázta a Kreszprofesszor. Kérdéseik voltak az akkori tanulóknak és mire elkezdődött a gyakorlati képzésük, már tisztában voltak azzal, hogyan működik egy autó, hogyan kell irányítani, ahogy a legfontosabb közlekedési szabályokkal is”.

Főleg vidéken, sok olyan fiatal jelentkezett gépjárművezető-képzésre, akik már kisiskolás koruk óta vezettek otthon traktort, ha szerencséjük volt, a gépen még sebességváltó is volt, de ha nem, akkor is: képesek voltak elindulni, anélkül, hogy lefulladt volna alattuk a motor, és meglehetősen magabiztosan kezelték a járművet már az első gyakorlati órákon, tette hozzá Pető Attila.

„Manapság sok fiatal csak azért jön a képzésre, mert »apu azt mondta, kell a jogsi majd a munkához«. Feleségek jönnek a képzése, mert a férjük rábeszélte őket, legyen csak meg nekik is jogsijuk, hátha egyszer még kelleni fog. Amikor megkérdezem tőlük, érdekli-e egyáltalán őket ez az egész, azt felelik: Nem.

Ez látszik is rajtuk. Néha nem is figyelnek arra, mit mond az oktató. Volt olyan tanulónk, aki az első vezetési órán a pedálokra mutatva megkérdezte: „Mi az a három vacak ott lent?”

Sokan a családi autóban sem figyelték meg hogyan vezetnek a szüleik. Mit csinálnak, mi az „a három vacak” és többi akármi a kocsiban. Nem foglalkoztatja őket, hogy a szüleik vezetés közben mit néznek, mit csinálnak. Még akkor sem, ha már eldöntötték – hogy ők vagy a szüleik ebből a szempontból mellékes –, hogy nekik is jogosítványt kell szerezniük.

Nehéz tanítani azokat, akiket nem érdekel, amit tanulniuk kell vagy inkább kellene! Ha nincs motivációjuk.

„Én az első tantermi órán mindig elmondom mindenkinek: Mától figyeljék mit csinál a párjuk, barátjuk, barátnőjük a kocsiban! Mikor hova nyúl, merre figyel, mikor vált sebességet, és a többi! Ha nincs autó a családban, próbáljanak a buszon olyan helyet találni, ahonnan rálátni a sofőrfülkére és figyeljék, hogy a buszvezető mit csinál, merre néz indulás, kanyarodás előtt…”

Tanítható-e a szabálytisztelet?

Ma már az elméleti anyagot a tanulók 90 százaléka e-learning formában tanulja. Pető Attila szerint az e-learning hasznos a szabályok tanulásakor, fel lehet vele készülni a vizsgára. Sok minden nincs azonban benne, amire a biztonságos közlekedéshez szükség lenne. Még annak ellenére sem, hogy az anyagokat folyamatosan fejlesztik és ma már tele vannak magyarázó-szemlélhető videókkal.

Pető Attila szerint hiányzik belőle az életszerűség. Épp a szabályok tiszteletére nem tanítja meg a tanulókat. Hogy milyen következményei lehetnek a szabályok be nem tartásának, a figyelmetlenségnek – túl azon, hogy alkalmasint a rendőr megbírságolhatja a szabálytalankodó autóvezetőt.

„Megkérdeztem a tanulóimat, mit jelent az, ha egy másik autó felvillantja a fényszóróját. Hogy lemond az elsőbbségéről! – vágták rá. Ezek szerint, ha egy BMW-s az autópályán utoléri önöket és villogtat, az azt jelenti, hogy tessék csak nyugodtan haladni előttem? Bár a hatályos KRESZ pontosan előírja mikor szabad felvillantani a fényszórót, a gyakorlat más. A távolsági fényszóró felvillantásával jelezzük, ha lemondunk az elsőbbségünkről, ha a közelben sebességet mér a rendőrség vagy ha elvakít a szemből érkező reflektora”.

A Kreszprofesszor egyik tanítványát oktatói beavatkozás miatt megbuktatták a gyakorlati vizsgán, miután kikanyarodott egy balról érkező autó elé. „Felvillantotta a reflektort! Az nem azt jelenti, hogy lemondott az elsőbbségéről?”, értetlenkedett a tanuló. De, azonban ott és akkor nem ez történt. Épp akkor hajtott bele egy kisebb úthibába a balról érkező autó, amikor ő arra nézett. Nem villantott, nem mondott le az elsőbbségéről, csupán egy pillanatra lebukott, majd azonnal felemelkedett a lámpák fénycsóvája. Ezt érzékelte villantásként a tanuló és értelmezte úgy, hogy a másik elengedte őt.

„Ilyen és hasonló példák sorát mondja el egy jó oktató a tanítványainak vezetés közben”, mutatott rá Pető Attila, hogy miért nem válthatja ki szerinte egy az egyben az e-learning a személyes jelenléten alapuló képzést. Amikor rákérdeztem, ugyan mi marad meg a fejekben az oktató mondandójából, amikor még sokan azzal vannak elfoglalva, „mi az a három vacak” a lábuk előtt, a Kreszprofesszor hozzátette: Nem az első alkalmakkor kell ezekkel a dolgokkal előhozakodni, de beszélni kell ezekről a veszélyforrásokról is.

Hogy ne felejtse el a tanuló, amit az oktatója mondott?

„Szerintem már a képzés alatt tudatosítani kell minden leendő autóvezetőben, hogy a közlekedés veszélyes üzem. Aki egy autó volánja mögé ül, könnyen bajba, sőt, akár börtönbe is kerülhet, ha nem figyel, ha nem ismeri, vagy ha ismeri, de nem tartja be a szabályokat.”

Gyakran elmondja a tanulóinak, hogy még a legszabálykövetőbb sofőr sem állja meg, hogy ne pillantson rá a telefonjára, ha már harmadjára csörgeti meg valaki. Egyszerűen csak mert kíváncsi rá, ki keresi. Két-három másodperc, amíg megállapítja, hogy nem fontos, de ha az is lenne, mivel szabálykövető, most nem tudja felvenni. Ám abban a pár másodpercben, amíg a készülékre pillantott akár 70-80 métert is megtehet vele az autó. Zebrához érhet például, ahol egy gyalogos elé léphet…

„Mindig elmondom a tanítványaimnak: Lehet, hogy az eljárás végén kiderül, hogy nem Önök voltak a felelősek, mert a gyalogos féktávolságon belül lépett az úttestre, de akkor is – életük végéig együtt kell élniük azzal, ami történt. Évekig azon fognak rágódni majd: Vajon akkor is elütöttem volna, ha nem pillantok rá a telefonomra?

Pető Attila számos oktató-videójával van jelen a közösségi médiában. Az „Úristen, vezetek!” 29 részes sorozata százezres nézettséget ért el. A próbavizsga, ahol egy az egyben megtekinthető mi vár a tanulókra az éles forgalmi vizsgán, már közelít a 200 ezres nézettséghez.

„Sok tanítványom és követőm a gyakorlati órák után megnézni még azokat a videókat is, amelyek az órán problémásnak bizonyult helyzetek kezeléséről szólnak. Azokon ugyanis nemcsak a szabályok és azok alkalmazása látható és hallható, hanem a magyarázatok, sztorik is, amelyek segítenek megérteni pontosan mire kell figyelni az adott helyzetben és miért. Hogy miért fontos a szabálykövetés!

„Nem egy tanítványomtól kaptam olyan visszajelzést, hogy miután (lehet, hogy többször is) megnézte a videót, már tudja, sőt érti is miért kell az adott helyzetben ezt vagy azt tenni, avagy mivel jár, ha nem azt teszi, amit kell.”

A tanuló, aki előre elmondta mit fog csinálni!

Az utóbbi időben a fő baleseti okok közé lépett elő a figyelmetlenség. Sokan vezetnek rutinból még azok közül is, akiknek még nincs, vagy csak igen kevés gyakorlatuk van a forgalomban.

„Volt olyan fiatal élsportoló tanulóm, akinek a gyakorlati vizsgája egyértelműen a figyelmetlensége miatt lett sikertelen. Felháborodva kérték számon a hozzátartozói: ez hogy történhetett meg, amikor a gyerek kiváló sportoló. Beültem mögé és nyilvánvaló volt számomra, hogy tényleg nem vezet túl jól. Nem képes huzamosabb ideig koncentrálni és jellemzően épp a kritikus pillanatokban hagy ki a figyelme.”

Pető Attila szerint az utóbbi 10-20 évben egyre gyakrabban tapasztalják az oktatók, hogy a tanfolyamokra jelentkezők nem képesek huzamosabb ideig koncentrálni, egyszerre figyelni a táblákra, a forgalomra és az adott helyzetben végrehajtandó manőverekre. Ahogy azt is, hogy képtelenek kezelni a közlekedéssel járó terhelést, stresszt. Bár szerinte stresszkezelés nemcsak a közlekedésben okoz nehézséget sokaknak.

„Egy tanítványom remek módszert fejlesztett ki magának arra, hogy folyamatosan képes legyen fenntartani a figyelmét, és persze mindig arra figyeljen, amire az adott helyzetben kell – mesélte a Kreszprofesszor. Folyamatosan fennhangon mondta, amit látott és hogy mit fog csinálni. »Balról jön egy gyalogos néni, látom, de még a sávokat elválasztó szigetig sem ért el, szóval messze van ezért még biztonságosan áthajthatok előtte«, »jobbkezes utca következik, lassítok”« és így tovább.

Pető Attila szerint a vizsgabiztosnak egy idő után már kezdett az idegeire menni, de mivel semmi nem tiltja, amit a tanuló tett, így hát tudomásul vették.

„Volt ennek a módszernek egy külön haszna is a vizsgán. Kétség sem merülhetett fel, hogy tanuló látta-e a gyalogost, észlelte-e, hogy jobbkezes utca felé közeledik, hiszen mondta is, és annak megfelelően viselkedett. Biztos lehetett abban, hogy nem húzzák el a vizsgán csak azért, mert a vizsgabiztos nem látta, hogy balra nézett, amikor közeledett a zebrához.

Egyetemisták, egyetemet végzett fiatal felnőttek a szó szoros értelmében remegtek az elméleti vizsgán. Nem értem miért. Száznál is több vizsgát tettek már le az egyetemen, megkockáztatom, nehezebbeket, mint egy KRESZ-vizsga. És mégis. Nem tudom mi lehet az oka.

„Egyszer megkérdeztem az egyik tanítványomtól, amikor már-már remegve ült be az autóba. Hölgyem, kitől vagy mitől tetszik félni? A többiektől! – felelte. Ezzel nehéz mit kezdeni. Pedig jól vezetett.”

F.Gy.A.