Nyaralás: csúcsterhelés az infrastruktúrán

• Elszökni a városból, a munkából, a stressz elől annyi, mint órákat tölteni a dugóban?
• A német nyaralni vágyók összesen 13,5 évet “ültek” idén júniustól szeptemberig az autópályákon.
• A hazai üdülési szokások változnak: kikapcsolódunk ugyan gyakrabban, de rövidebb ideig, vagyis többször utazunk.

Ha nyári péntek délután, akkor dugó a Balaton felé az M7-esen. Vasárnap délután szintúgy, csak éppen visszafelé. És ez így van, amióta balatoni nyaralók és autósok vannak, azaz legalább száz éve. A Köszönöm, hogy elgázolt (1935), Lepsénynél még megvolt (1959), A veréb is madár (1969), A kenguru (1976) című filmek, no és persze sok százezer autós és utasa tanúsítja, hogy a Balatonra vezető utak megtelnek, amint bezárnak nyárra az iskolák és ha kisüt a nap. És ezen nem változtat az sem, hogy a 7-es főútként, később autóútként vagy immár teljes autópályaként várja a járművezetőket. Bármennyivel is nőtt a kapacitás, a csúcsban így is szűknek bizonyul a keresztmetszet.

Mondhatnánk erre, hogy kis ország: nagy dugó. De egy sokkal nagyobb országban, sokkal hosszabb autópálya-hálózaton is érvényes a “nyári hétvége = totális dugó” törvénye? Nos, az ADAC jelentése szerint az Autobahn őshazájában sem könnyű kiszabadulni a nagyvárosokból.

Németországban az idei nyári szünidőben körülbelül 116 ezer közlekedési dugó alakult ki az autópályákon. Az utazók ez idő alatt összesen 13,5 évet töltöttek közlekedési dugókban. A feljegyzett közlekedési dugók összesen 203 830 kilométert tettek ki, ami körülbelül a Föld kerületének (mintegy 40 ezer kilométernek) az ötszörösével egyenlő. A leghosszabb dugó csaknem 10 kilométernyire terpeszkedett, a legtovább tartó dugóban közel öt órán át vesztegeltek az autósok. A legforgalmasabb útszakasz idén is a Münchent elkerülő gyűrű volt. A hét legforgalmasabb napja – nem meglepő módon – a péntek.

Idehaza a legnagyobb üdülőforgalmat hagyományosan a Balaton térsége vonzza belföldi viszonylatban. A KSH adatai szerint nagyságrendileg kétszer annyian kelnek útra a tóhoz, mint bármelyik másik tájegységünk irányába, beleértve a fővárost is. Ráadásul ez a látogatószám nagyságrendjében nem változott több mint egy évtizede, bár kétségtelen, hogy a járvány éveiben visszaesett némileg a forgalom. Ennek ellenére a médiában minden szezon előtt megindul a vita arról, hogy nem olcsóbb-e valamelyik európai tengerparton nyaralni – nem olcsóbb, sőt – és a szezon vége felé arról, volt-e elég vendég. Statisztikai értelemben nincs hiány a szállóvendégekből, de kétségtelenül változott a balatoni nyaralás jellege. Aki megteheti, hogy a vízparti strandokon süttesse a hasát, immár az sem kéthetes turnusban teszi. Az egykori SZOT-beutalók szokásrendjének régen vége. Talán a munkaadók sem örülnének annak, ha a dolgozóik július-augusztusban tömegesen hetekre, vagy akár csak egy-egy hétre is eltávoznának. Akárhogy is, az eredmény az, hogy megnövekedett a hirtelen elhatározásból nyaralni indulók száma. Néhány éjszakát, gyakorlatilag egy hétvégét töltenek a vízparton, és az időjárásjelentés függvényében vágnak vagy nem vágnak neki.

Mindennek az eredménye az, hogy az M7-es autópályán, illetve a tóhoz vezető főutakon nemhogy csökkent, inkább nőtt a hétvégi forgalom, így a balesetek, illetve a nagy dugók kialakulásának az esélye. Igaz, hogy van egy másik következmény is: a szezon hosszabb lett. Jelen sorok írója az egyik szeptember végi hétvégén akkora tömeget tapasztalt a szigligeti strandon, ami a borús júliusban elképzelhetetlennek látszott.

A hazai és nemzetközi tapasztalatok egy irányban mutatnak: akármilyen nagy léptekben halad is a közúti infrastruktúra fejlesztése, amikor nagyon sokan akarnak egy időben és egy irányba elindulni, elkerülhetetlen a zsúfoltság, a dugó az autópályákon, főutakon. Csak remélhetjük, hogy az M1-esen jelenleg folyó, illetve az M3-ason és M7-esen tervbe vett sávbővítés, illetve a leállósáv alkalmankénti megnyitása hatékonyan enyhíti a torlódások és ezzel a balesetek kockázatát.

N.V.