Sajátos pláza-KRESZ

Forrás: facebook

Lehet, hogy én vagyok az egyetlen „szerencsés” ebben a városban (bár így lenne!), aki lépten-nyomon belebotlik egy bevásárlóközpont parkolójában össze-vissza száguldozó autósba. Néhány hete egy hölggyel készítettem villáminterjút, amikor – látva. hogy az egyirányú utcácskában teljes gázzal közeledik velem szemben – megkérdeztem tőle, hogy tudja-e, hogy hol van. Látszott rajta, hogy fogalma sincs, ezt pár másodpercnyi tájékozódás (tábla, óriási útburkolati jel) után be is ismerte, bár az „elnézést” elmaradt. És ő még a jobbik eset, nyilván belőlük van több, de azért, ha összefut egy hasonlóan felkészült, vagy éppen egy szabályosan közlekedő, de önérzetes kollégájával, abból komoly bajok is lehetnek. A minap azonban egy másik típusával akadtam össze a plázát az elhagyatott prérivel összekeverő autósnak. Szigorúan a magam számára készített felmérés keretében tőle is megérdeklődtem, tudja-e, hogy éppen egy egyirányú utca forgalmával szemben halad olyan szemre is 60 km/órás sebességgel. És nem fogják elhinni, ő tudta, hogy többszörösen is szabálytalan, csak éppen nem érdekelte.
Csak a tények kedvéért jelzem, hogy a parkolóházakban, beleértve a pláza parkolókat is, már a behajtáskor tábla jelzi, hogy a parkolóban a KRESZ szabályai érvényesek. Ezért aztán az ott elhelyezett táblákat, útburkolati jeleket, elsőbbségadási szabályokat nem kell külön értelmezni, azok jelentése megegyezik a közutakon megszokottakéval. Mindezek ellenére kialakult egy sajátos pláza-KRESZ, amelyet nagyon nehéz megtanulni, lévén nagyjából arról szól, hogy a saját érdekedben figyelj tízszer jobban, mint a sokkal veszélyesebbnek tartott közúton. Mert itt aztán van minden, mint egy jófajta vidéki búcsúban. A parkoló autók sorából váratlanul, körültekintés nélkül kitolató sofőrtől kezdve a másfél helyet elfoglaló tahón át egészen az autók között szabadjára engedett, szaladgáló gyerekekig. Az pedig innentől kezdve a vakszerencsén múlik, hogy sikerül-e baleset nélkül megúszni egy nagyobb bevásárlást. (Tényleg csak zárójelben: láttam már rommá törni autókat nyilvános parkolókban). Az sem lehet a véletlen számlájára írni, hogy aki egy népesebb városban akarja eladni az ott használt autóját, a jármű oldalain lévő sérülések okaként – teljes természetességgel – a plázákban való parkolásokat jelöli meg. Pedig egyáltalán nem lenne ez természetes, ha egy kicsit jobban figyelnénk egymásra, egymás értékeire, egyszerűen szólva tisztelnénk egymást.
Néhány éve a svájci Zürichben figyeltem fel egy autósra, aki egy felfestett derékszögű parkolóba állt be, majd kiszállt a kocsijából és ellenőrizte, hogy az autója mindkét mellette álló járműtől azonos távolságra áll-e. Úgy vélte, hogy az egyikhez öt-tíz centivel közelebb áll, ezért visszaült a kocsijába, és korrigálta. Mondhatjuk erre persze, hogy a svájciak hajlamosak túltolni a rendet és a fegyelmet, sőt, az sem biztos, hogy ez napjainkban is pont így történik. De akkor, ott nagyon irigyeltem őket.
Persze az egészhez azt is hozzátehetjük, hogy a pláza egy sajátos közlekedési közeg. Az idelátogatók fele azért siet és megy át tökön-paszujon, mert elkésik a moziból, lejár a vásárlási kuponja, a másik fele pedig azért figyelmetlen és türelmetlen, mert alig várja, hogy hazaérve végre boldogan kiélvezze a vásárolt terméket. Értem én őket, de a gyomrom mégis összeszorul, amikor a parkoló autók mögött játszadozó kisgyermekeket látom, akiknek a szülei – akárcsak pillanatokra is – magukra hagyják a csemetéiket. Mert ezek a pillanatok végzetesek is lehetnek.
Márpedig mindenkit hazavárnak!

S.G.