Semmi értelme, mégis sokan megpróbálják!

  • Halálos véget ért a hajnali száguldás a Szerencs utcánál.
  • Öt jellemző ok, ami menekülésre készteti a sofőröket.
  • Hitek és tévhitek a rendőrökről és a menekülés esélyeiről.
  • Tartósan senki nem menekülhet el, ha a rendőrség keresi.

Egy 18 éves fiú a helyszínen meghalt november 15-én éjszaka az M3 autópálya kivezető szakaszán a Szerencs utcai kereszteződésben, miután autója nagy sebességgel villanyoszlopnak, majd fának és még egy oszlopnak csapódott. Egy másik 18 éves fiatalt a mentők életveszélyes sérülésekkel, válságos állapotban szállítottak kórházba, később ő is belehalt sérüléseibe.

Dr. Lénárt Krisztián alezredes, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője három nappal a tragédia után sajtótájékoztatón számolt be az eset részleteiről. Eszerint a járművet a VI. kerületben, a Kodály köröndnél igazoltatni próbálták a rendőrök, mivel a sofőr láthatóan bizonytalanul vezetett. A sofőr azonban az egyértelmű jelzés ellenére a gázra lépett és továbbhajtott. A járőrök azonnal a nyomába eredtek.

Az alezredes szavai szerint „a jármű óriási, helyenként 130-150 km/órát meghaladó sebességgel száguldott, miközben a sofőr sorozatosan megszegte a közlekedési szabályokat, és olykor életveszélyes helyzeteket teremtett”.

Egy bontott vodkásüveg

Hat percig tartott az ámokfutása. 23 óra 19 perckor az M3-as kivezető szakaszán, a Szerencs utcánál egy előtte haladó járművet jobbról előzött, amikor elvesztette uralmát a jármű felett, és oszlopnak csapódott.  Az autót üldöző rendőrök azonnal megkezdték a sérültek mentését, azonban a sofőr életét már nem lehetett megmenteni.

A BRFK közlekedésrendészeti főosztályvezetője visszautasította azokat az állításokat, miszerint a rendőrök üldözték volna a halálba. „A tragédia a járművezető felelőtlen döntéseinek következménye volt” szögezte le az alezredes, aki később elmondta, hogy a 18 éves sofőrnek soha nem volt jogosítványa. Mégis gyakran vezetett, emiatt több eljárás indult ellene.

A tragédia idején is eltiltás hatálya alatt vezetett, immár nem először. Ez alkalommal a bíróság tiltotta el a vezetéstől.

A balesetet szenvedett fiatalok ismerősei, egy másik autóval, kevéssel a tragédia után értek a helyszínre. Ők később az RTL híradójának azt mondták, együtt szórakoztak és már hazafelé tartottak, amikor a baleset történt. „Az autó az egyik lányé volt, de ő túl sokat ivott, a balesetben elhunyt sofőr azért vette át tőle a volánt, mert ő kevesebbet ivott”, mondta egyik barátjuk.

Lénárt alezredes a sajtótájékoztatón azt mondta: a ronccsá tört autóban egy nyitott vodkásüveget találtak. Azt azonban, hogy a sofőr tényleg ittas volt-e, s ha igen, mennyire, a szakértői vizsgálatoknak kell tisztázniuk.

Később hozzátette, a rendőröket intézkedési kötelezettség terheli. Ha szabályszegő, a közlekedés biztonságát súlyosan veszélyeztető járművezetőket látnak, őket azonnal ki kell állítaniuk a forgalomból.

„A rendőri jelzésre egyetlen dolgot kell tennie a járművezetőnek: Meg kell állnia!”, szögezte le. A meneküléssel nem csak a saját és utastársai, de a többi közlekedő életét is veszélyezteti, mindamellett, hogy ezzel további bűncselekményeket követhet el.

Ennek ellenére mind gyakrabban fordul elő, hogy az ellenőrzésre leintett autósok megpróbálnak elmenekülni a rendőrök elől.

Miért szoktak menekülni?

A menekülésnek öt jellemző oka van:

  1. A sofőrnek nincs jogosítványa vagy eltiltották a vezetéstől. Mivel az eltiltás hatálya alatti vezetés bűncselekménynek számít.
  2. A sofőr ittas vagy kábítószer hatása alatt vezet.
  3. Az autó lopott, vagy bűncselekmény elkövetéséhez használták; embercsempészésre, csempészett áru van a csomagtartóban vagy az utastérben elrejtve.
  4. A sofőr felfüggesztett szabadságveszély hatálya alatt áll. Ha a rendőrök újabb jogsértésen érik – például drogot találnak nála – le kell tölteni a büntetését, ezt elkerülendő próbál meg elmenekülni.
  5. A sofőrt vagy az őt befolyásolni, utasítani képes utasát körözik.

Rendőrök, közlekedésbiztonsági szakemberek, közlekedéspszichológusok szerint utólag a rendőrök elől menekülő sofőrök többsége is irracionálisnak tartja a döntését.

Igazuk is van, hiszen rendszám alapján a jármű tulajdonosa könnyen azonosítható. Azután pedig már csak idő kérdése kideríteni, hogy adott időben ki használta azt.

De a rendőrség még azokat is szinte kivétel nélkül elfogja, akik lopott vagy külföldi rendszámú autóval menekülnek előlük, és egy arra alkalmasnak vélt helyen kiugranak az autóból és távoznak.

Hitek és tévhitek

A hazai és nemzetközi tapasztalatok szerint a menekülő sofőrök jellemzően:

  • Fiatal férfiak, akik hajlamosak túlértékelni a képességeiket és radikális megoldásokhoz nyúlnak.
  • Impulzív döntéseket hoznak pánikhelyzetben és a végsőkig ragaszkodnak a rossz döntéseikhez.
  • Filmekből vett tévképzeteik vannak az autós üldözésekről.
  • Drog vagy alkohol hatása alatt állnak, ami rontja az ítélőképességüket.
  • Többségük utólag maga is rendkívül rossz ötletnek tartja, amit tett.

Azt, hogy a fent említett esetben mi késztette halálos száguldásra a sofőrt, a rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja.

„Magyarország túl kicsi ahhoz, hogy bárki is eltűnhessen, mintha csak a föld nyelte volna el”, mondta egy közlekedési rendőr. Szerinte a városokban még nehezebb kereket oldani, mert a térfigyelő kamerák képén könnyen nyomon követhetők a menekülők.

Ennek ellenére évről évre nő az autós üldözések száma a hazai utakon. Sokan csempészárut, illegális bevándorlókat, drogot, cigarettát szállítanak, ezért nem akarnak találkozni a rendőrökkel. Mások egyszerűen csak pánikba esnek a rendőrök láttán, és rossz döntést hoznak. Vannak, akik úgy gondolják:

  • „Most már mindegy, nagy bajban vagyok, de ha sikerül eltűnni, mindent megúszhatok.”
  • „Ittam, ha megfúvatják velem a szondát, nekem annyi, oda a jogsim…”
  • „Jobban vezetek a rendőröknél, nagyobb motor van az autómban, simán lerázom őket!”
  • „Jobban ismerem a környéket, mint a rendőrök, szempillantás alatt eltűnök előlük”.

Nem két autó verseng

A szakemberek szerint sok esetben a tudatlanság okozza a menekülők vesztét. Pánikhelyzetbe kerülnek, azért bele sem gondolnak, milyen lehet menekülni, amikor az ember üldözik.

Azzal sem számolnak, hogy nem egy rendőrautó fogja őket üldözni, hanem előbb-utóbb több rendőr is a nyomukba ered, vagy éppen előttük zárja el az utat.A rendőrség a fokozatosság elvét betartva többféleképpen is megállásra kényszerítheti az előle menekülő járműveket. Blokkolhatják járőrkocsikkal a mozgásukat, leütközhetik őket a nagyobb veszély megelőzése érdekében, szöges útzárat húzhatnak ki előttük, végső soron akár fegyvert is használhatnak.

A következményekért pedig a menekülő sofőrt terheli minden felelősség!

Nem számolnak azzal, hogy már az sem jó döntés, hogy nem állnak meg a rendőrök jelzésére. A rendőrségi gyakorlat szerint ott kell megállni, ahol a rendőr leinti a közlekedőt. Ilyenkor a rendőrség felelőssége, hogy biztonságos helyet válasszon az intézkedésre.

Amikor menet közben, hátulról jelzik a járőrök intézkedési szándékukat, az autós a legközelebbi biztonságos helyen köteles megállni. 100-200 méter még belefér, de több nem.

A menekülés ára években

Az esetek többségében a menekülők a végletekig elmennek. Csak akkor adják fel, ha megállt alattuk az autó, felborult, összetört és már gyalog sem tudnak menekülni.

Menekülés közben azonban évekig tartó börtönbüntetést gyűjthetnek össze.

  • Közúti veszélyeztetés (akár 3 év börtön is lehet az ítélet)
  • Közúti baleset okozása sérülés vagy halál esetén (5-15 év is lehet)
  • Hivatalos személy elleni erőszak, ha a rendőröket veszélyezteti (2-8 év)
  • Segítségnyújtás elmulasztása (nem mentség, hogy azért nem segítettem, mert üldöztek a rendőrök)
  • Cserbenhagyás büntetőtétele (itt sem számít, hogy menekült éppen)

A legtöbb szabálysértés legfeljebb pénzbírsággal és esetleg eltiltással jár, ha az illető nem többszörös visszaeső. Ezzel szemben, ha menekül, az sokkal súlyosabb következményekkel jár: egy ittas sofőr menekülés közben elsodort egy rendőrt, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott. Két év letöltendő börtönt kapott,és 4 évre eltiltották a gépjárművezetéstől. Ha megáll és együttműködik, valószínűleg pénzbírsággal és rövid időre szóló eltiltással megúszta volna.

A baj csak az, hogy amikor meglátja a rendőrt az ittas, bódult, eltiltás hatálya alatt vezető, vagy éppen körözött sofőr, akkor nem mérlegel. Mert egyébként ahogy egy visszaeső ittas vezetőként utánképzésre utasított autós fogalmazott egyszer: „Józanul senki nem ülne a volán mögé részegen”.

Talán ezért is érdemes mindenkinek tréningeznie magát.

Ha a rendőri jelez…

  1. Állj meg azonnal. Bármilyen bajban vagy, a menekülés mindig rosszabb. Végső soron az életedbe vagy mások életébe kerülhet.
  2. Gondolj a következményekre: Egy bírság vagy börtön, esetleg a halál?
  3. Gondolj másokra! Az utasaid, a gyalogosok, más autósok – ártatlan emberek életét kockáztatod.
  4. Nem vagy filmhő A valóságban nincs happy end, csak tragédiák vannak. A filmekben kaszkadőrök csinálják a nagy mutatványokat, és nem tudhatod, hányadik próbálkozásra sikerül úgy, ahogy a moziban látod.
  5. Ha utas vagy, szólj rá a sofőrre, hogy ne hősködjön, ne meneküljön. Légy óvatos, de határozott. Ő pánikban van, és már hozott egy rossz döntést (nem állt meg). De ha figyelmezteted, ha jelzed, hogy te is ott vagy és aggódsz, meggondolhatja magát. Jobb később, mint soha!
  6. Kérj segítséget! Ha drog-, alkohol- vagy egyéb problémád van, beszélj valakivel, és ne ülj a volánhoz!

F. Gy. A.