Villogó fényjelzéssel megelőzhetők lennének az ajtónyitásos balesetek?
Az ötlet gazdája szerint néha a legegyszerűbb intézkedésekkel is életet lehet menteni.
Úgy tűnik, idén Németországban az átlagosnál jóval nagyobb figyelmet kapnak az ajtónyitásos kerékpáros balesetek, melyek hátterében alapvetően a jármű vezetőjének, illetve utasának figyelmetlen ajtónyitása áll. Éppen néhány hete vette kezdetét a Német Közlekedésbiztonsági Tanács (DVR) „Kopf drehen, Rad Fahrende sehen!” megnevezésű, szövetségi szintű közlekedésbiztonsági kampánya a Szövetségi Közlekedési és Digitális Infrastruktúra Minisztérium (BMVI), valamint a Német Állami Balesetbiztosító (DGUV) együttműködésében, jelenleg pedig egy régebbi keltezésű, ám eddig meg nem valósult műszaki megoldást karol fel a német szaksajtó, mellyel a nem kívánatos ajtónyitásos balesetek megelőzhetők.
Az ötletgazda egy középkorú taxisofőr a németországi Wesel városából, aki már tíz évvel ezelőtt bemutatta, sőt mi több, szabadalmaztatta is a megoldást. Ennek lényege, hogy amint az autó megáll, és a gépkocsi vezetője, illetve utasai ki akarják nyitni az ajtót, akkor a jármű harmadik féklámpája világítani kezd. A másik lehetséges technikai megoldás, hogy az ajtónyitáskor a vészvillogó rendszer kezdi meg automatikusan a működését. A lényeg ugyanaz: a közeledő kerékpáros figyelmét hívja fel valamilyen villogó fény az esetleges veszélyre.
A rendszer aktiválására több megoldás is kínálkozik: az eredeti elképzelés szerint az ajtó fogantyújának érintése, vagy az ajtó kinyitása, de akár a gyújtás leállítása egyaránt generálhatja a villogó fény működését – ez már technikai szempontból részletkérdésnek számít. „Nagyon egyszerű dologról van szó, mely nagyon pozitív hatást válthat ki, sőt, még pénzbe sem kerül, éppen ezért nem értem, miért gördítenek akadályt a javaslatom elé?” – nyilatkozott a taxisofőr.
Az egy évtizede megfogalmazott, szabadalmaztatott, és szakértőknek, valamint a kormány képviselőinek is bemutatott megoldás iránt eleinte érdeklődés mutatkozott, majd ez idővel – különböző okok miatt – el s halt. Napjainkban viszont úgy tűnik, „letörölték a port” az adott mappáról, és az ügyben némi mozgolódás mutatkozik. Ennek hátterében vélhetően több ok is állhat. A statisztikai adatok szerint az ajtónyitásos események gyakoribbak, mint azt hinnénk: a személygépkocsikat és a kerékpárokat egyaránt érintő balesetek közül átlagosan minden tizennegyedik a figyelmetlen ajtónyitásra vezethető vissza, legalábbis Németországban. A baleseti adatok mellett ösztönző lehet az a tény is, hogy a kerékpáros közlekedés egyre nagyobb teret nyer, továbbá új típusú közlekedési eszközök is megjelentek, mert a figyelmetlen ajtónyitás nem csak a kerékpárosokra, hanem például az e-rollerrel közlekedőkre is veszélyt jelenthet.
Van azonban egy nagy probléma, egy komoly jogszabályi akadály: a jármű világítására vonatkozó előírásokat tartalmazó EGB 48-as szabályozás jelenleg nem teszi lehetővé az ilyen, és ehhez hasonló megoldások megvalósítását. A helyzet azonban nem teljesen reménytelen, hiszen a szabályozások nem kőbe vésett, megmásíthatatlan előírások, így a javasolt technikai megoldás kezdeményezése, megfelelő indoklása és támogatása esetén akár az EGB 48-as szabályozás módosítására is sor kerülhet.
A kérdés csak az, vajon a javaslat eljut-e eddig. Mert a pesszimisták szerint az ajtónyitásra villogó harmadik féklámpa, vagy az automatikusan működni kezdő vészvillogók legfeljebb félmegoldások lehetnek. Ugyanis a szóban forgó balesetek rendszerint az ajtó nyitásától számított egy másodpercen belül történnek, amikor a kerékpárosnak már ideje sincs reagálni. Ebben az esetben pedig teljesen mindegy, villog-e valamilyen figyelmeztető jelzés, avagy sem.
G.I.