„A villogó zöld jelzésen ők még áthaladtak…”
- A rendőrség tavaly nyáron még az anya ellen javasolt vádemelést, az ügyészség szerint azonban nem ő, hanem a barátnője hibázott Dávidka halála előtt.
- Bűncselekmény hiányában szüntette meg a büntetőeljárást L. L. Junior volt felesége ellen közös gyermekük 2019. augusztusi halálos balesete ügyében.
- Vádat emeltek ugyanakkor H. Csilla barátnője ellen, mert az ügyészség szerint P. Carmennek kellett volna ott és akkor gondoskodnia a kisfiú biztonságáról.
- Vajon akkor is megtörtént volna a baleset, ha néhány felnőttel együtt Dávidka bátyja nem haladnak át még az úttesten a villogó zöld jelzés alatt?
Bár tavaly júliusban a rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölésért még az ismert énekes, L. L. Junior volt felesége, H. Csilla ellen javasolt vádemelést L. L. Juniorral közös gyermekük, a három éves Dávidka halála miatt, az ügyészség az anya ellen nemrég bűncselekmény hiányára hivatkozva megszüntette az eljárást. Vádat emeltek viszont a barátnője, P. Carmen ellen, mivel a balesetet megelőzően „az ő szoros felügyelete alatt volt Dávidka”, az ügyészség szerint neki kellett volna megakadályozni, hogy a gyermek a lámpa piros jelzése ellenére kifusson az útra, ahol egy szabályosan közlekedő személygépkocsi halálra gázolta.
A baleset még 2019. augusztus 31-én délután, pár perccel hat óra előtt történt Budapesten, a XIV. kerületi Füredi út egyik gyalogos-átkelőhelyén, a Vezér úti kereszteződésnél. H. Csilla, két gyermekével, Dávidkával és Lacikával, több felnőtt társaságában egy Nyárbúcsúztató Vígadalomról tartottak haza, amikor elérték a Füredi út 52. előtti zebrát.
A Füredi út ott az egyik irányba kétsávos, a másik oldalon azonban csak egy pálya áll a forgalom rendelkezésére, a kettő között úgynevezett osztószigetet alakítottak ki. A társaság a kétsávos útpályán már átkelt, amikor az addig teli zölden világító lámpa villogni kezdett. H. Csilla, és még egy felnőtt a társaságból, valamint Dávidka, akinek addig folyamatosan P. Carmen fogta a kezét megálltak az osztószigeten. A többiek, köztük Dávidka bátyja, László azonban a villogó zöld jelzésen még áthaladtak.
Dávidka a testvére után akart menni, ám P. Carmen a kezét fogva visszahúzta és figyelmeztette az apróságot, hogy már nem szabad tovább menni, mert a lámpa időközben pirosra váltott. A kisfiú azonban kisvártatva újra nekiiramodott, lelépett a zebrára, közvetlenül egy akkor érkező Opel elé.
Már nem lehet meg nem történté tenni a tragédiát. De a felnőtteknek talán érdemes elgondolkodni azon (nemcsak azoknak, akik ott és akkor a villogó zöldön még átsiettek Lacikával együtt a túloldalra, hanem úgy általában mindenkinek), hogy Dávidka vajon akkor is lelépett volna az úttestre, ha a testvére és a többiek is megvárják a következő teli zöldet az osztószigeten?
A nyomozati iratok szerint az Opel, 42-43 km/h sebességgel hajtott, amikor a kisfiú féktávolságon belül az osztószigetről az úttestre lépett. A sofőrnek esélye sem volt elkerülni a baleset.
A tragédia kevesebb, mint másfél másodperc alatt bekövetkezett. Ennyi időt töltött Dávidka az úttesten, mielőtt az Opel halálra gázolta volna. Az ütközés hatására olyan súlyos koponya, nyak, gerinc és más töréses sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.
A rendőrség az eset után H. Csilla ellen gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított büntetőeljárást. Gyanúsítotti kihallgatásán azt rótták fel neki, hogy nem az ő szoros felügyelete alatt közlekedett a fia, és, hogy nem gondoskodott arról, hogy a gyermeke biztonságban legyen, amikor átkelnek a gyalogos-átkelőhelyen.
Felrótták neki továbbá azt is, hogy miután az idősebbik gyermeke áthaladt az úton és ezt látva Dávidka a piros jelzés ellenére utána indult, H. Csilla nem lépett oda hozzá és nem gondoskodott arról, hogy – például a kisfiú ölbevételével – megakadályozza, hogy a kisfiú testvérét követvérét követve újfent lelépjen az úttestre.
Számos szakértőt és érdektelen tanút is kihallgatott a rendőrség a nyomozás alatt. Olyan járókelőket, akik a baleset előtti pillanatokban közvetlenül H. Csilláék mögött álltak és várták, hogy a lámpa ismét zöldre váltson. Ők határozottan cáfolták, hogy Dávidka a tragédia előtt az édesanyja mellett állt volna, és, hogy mellőle lépett le az úttestre. Szerintük a kisfiú P. Carmen mellett állt még akkor is, amikor másodjára lelépett az úttestre.
Az eljárás alatt a rendőrség kihallgatta Dávidka óvónőit, az óvodája számos dolgozóját, édesapját és a család több barátját. Az óvodapedagógusok átlagos háromévesként jellemezték Dávidkát, akit szeretettel és gondoskodással könnyen meg lehetett nyugtatni, ha éppen valamiért sértett vagy dacos volt. Nagyon erős volt a kötődése az édesanyjához
P. Carmen nevét nem adták meg ugyan az óvodának, mint aki onnan önállóan is elviheti a gyermeket, azonban azt több tanú is elmondta és ezt az óvodapedagógusok is megerősítették, hogy gyakran H. Csillával ő is elment a kisfiúért az óvodába.
H. Csilla és P. Carmen nagyon jó barátnők voltak már jó ideje, és a tanúk szerint a kisfiú is nagyon szerette őt. Szinte pótanyja volt, aki gyakran vigyázott Dávidkára, ha a szülei valamiért nem értek rá. Az ügyészség határozatában az áll, hogy a nyomozás során semmiféle adat nem merült fel azzal kapcsolatban, hogy P. Carmen ne lett volna alkalmas Dávidka felügyeletére és annak megakadályozására, hogy ne szaladjon át a piroson, ne lépjen le az úttestre, amikor az tilos. Ezt – egyebek között – amiatt is bizonyítottnak látták, hogy P. Carmen kellő és a tőle elvárható gondossággal járt el, amikor Dávidka először megkísérelt a testvére és a vele lévő felnőttek után futni.
Mindezen adatok birtokában is úgy ítélte meg a rendőrség, hogy Dávidka haláléért az édesanyját terheli a felelősség.
Az ügyészség azonban a fentiekre tekintettel úgy ítélte meg, hogy a gyermek édesanyjának, H. Csillának az adott helyzetben nem kellett azzal számolnia, hogy P. Carmen nem kell erővel fogja a fia kezét, és, hogy nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy a gyermek biztonságosan átkelhessen az úttesten. Miután egyszer már P. Carmennek sikerült megállítani a kisfiút és figyelmeztetni őt, hogy a lámpa már piros, és ilyenkor már nem szabad az úttestre lépni, az anya alappal bízhatott abba, hogy adott estben ezt újra megteszi.
Az ügyészség álláspontja szerint nem azért történt a Dávidka halálával végződő baleset, mert H. Csilla hagyta, hogy a gyermeke P. Carmen mellett álljon és várja meg, amíg továbbmehetnek, vagy mert az anya passzív maradt, amikor a fia az úttestre lépett, hanem azért, mert P. Carmen nem megfelelő módon és nem kellő erővel fogta a kisfiú kezét.
Mindezekre tekintettel a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség – mivel a cselekménye nem bűncselekmény – megszüntette a gondatlanságból elkövetett emberölésért H. Csilla ellen indított eljárást. P. Carmen ellen ugyanakkor a fentiekre tekintettel vádat emeltek.
H. Csilla az indexnek ezzel kapcsolatban azt mondta: Megkönnyebbült. Sajnálja ugyanakkor, hogy a barátnője ellen vádat emeltek, de nem igazán érti, hogy miért.
Ügyvédje, az rtl.hu-nak azt mondta: Kicsit szürreális így ezzel kapcsolatban az összkép, üröm vegyül az örömbe – mondta Horváth B. Gábor, aki szerint egy jó barátnő, aki nem családtag, nincs az ő felügyeletére, gondozására bízva a kiskorú, nem lehet tettese ennek a bűncselekménytípusnak.
Az ügyészség szerint azonban lehet, mert a baleset idején az ő szoros felügyelete alatt volt a kisfiú. Egy ügyészségi forrásunk emlékeztetett rá, hogy amikor először kívánt átszaladni az úton, P. Carmen úgy is viselkedett, mint aki pontosan tisztában van azzal, hogy a gyermek biztonságáért ott és akkor ő felel.
E vita a vádhatóság és a védelem között minden bizonnyal a bíróság előtt is folytatódik majd.
F.Gy.A.