Mindenkire hatnak a balesetek – I. rész

• Közel hasonló érzéseket élhetnek meg a helyszínen lévők, akár előidézői, akár vétlen áldozatai a tragédiának.
• Vannak, akik elmenekülnek a baleset helyszínéről, ennek hátterében számos ok állhat.
• Komoly stresszt okozhat önmagában az is, hogy akit először ér baleset nem tudja mi vár rá a későbbiekben.

Nemcsak anyagi kárt, a súlyosabb esetekben fizikai sérüléseket okozhatnak a közlekedési balesetek. Még a jármű kisebb fokú rongálódásával járó koccanások is komoly stressznek teszik ki az érintetteket, még ha ott és akkor az elszenvedője nem is érzékeli a hatását. És nemcsak azokat éri stressz, akik a balesetben érintett gépjárműben, gépjárművekben utaztak, hanem a szemtanúkat is. Sőt, a legsúlyosabb kimenetelű balesetek, tömegszerencsétlenségek, amelyek emiatt országos sajtónyilvánosságot kapnak, még azokra is hatással lehetnek, akik kizárólag a médiából szembesülnek a tragédiák borzalmaival.

Dr. Ringwald Zoltán, a Heim Pál Kórház Sebészeti és Traumatológiai Osztályának osztályvezető főorvosa a rendőrség biztonságiöv-használatra buzdító kampánynyitó sajtórendezvényén arról beszélt, hogy a gyermekeket súlyosan érintik a balesetek. „Fogalmunk sincs mit visz haza a gyerek a kórházi kezelés után”. [Tudósításunk itt olvasható.]

„A felnőtteknél »nem divat« pszichológus vagy más szakember segítségét kérni a baleset okozta trauma feldolgozásához, vélhetően emiatt alakult úgy, hogy ma még a gyermekek lelki sérüléseinek kezelésére sincs protokoll. Még mi magunk sem vagyunk felkészítve rá”, mondta a főorvos.

Pedig nemcsak a gyerekeket érintik meg a balesetek. A felnőtteket is komoly stressz éri a balesetekben, és a legsúlyosabb eseteket kivéve, amikor már a helyszínen foglalkozni kezdenek a pszichológusok az átélt borzalmak lelki hatásainak a kezelésével, többnyire a felnőttek esetében sem tudni, mit visznek haza a helyszínről, vagy a kórházból.

A közlekedési baleset mindenkinél stresszt okoz – állítja Csomós István rendőr alezredes, klinikai szakpszichológus, a Terrorelhárítási Központ osztályvezetője. A kérdés csak az, tette hozzá, hogy kit milyen lelki, fizikai állapotban ér baleset, ki hogyan dolgozza fel és mennyi idő alatt. Egyedül próbál-e megküzdeni a traumával vagy szakemberek segítségét kéri? Csomós Istvánnal egyebek között arról beszélgettünk:

• Különbözik-e a stressz a szerint, hogy a baleset vétkes vagy a vétlen szereplőjét éri?
• Hatással lehetnek-e a látottak a tanúkra, és a balesetek helyszínén bámészkodó, szelfiző katasztrófaturistákra?
• Mit jelent a „Pszichológiai elsősegély” fogalma? Ki nyújthatja azt kinek, és hogyan kell csinálni?
• Milyen következtetést von le a klinikai szakpszichológus abból, amikor egy gázoló elmenekül a helyszínről, később azonban visszatér vagy napok múltán önként jelentkezik a rendőrségen?
• Veszélyezteti-e a nálunk jobbára csak a háborús filmekből ismert poszttraumás stressz a közlekedési balesetek résztvevőit?
• Miről ismerheti fel a család, a barátok, a munkahelyen a kollégák, ha hozzátartozójuk, ismerősük még nem dolgozta fel a baleset okozta traumát?
• Milyen következményekkel járhat, ha elhitetjük magunkkal, mi mindent kibírunk, nekünk nem kell segítség ahhoz, hogy túltegyük magunkat a történteken?

Hogyan jellemezné a közlekedési baleseteknek az érintettek lelkére gyakorolt hatását?

A balesetek általában nagy stresszt okoznak. Akár én magam szenvedek balesetet, akár a hozzátartozóim közül valaki, de még akkor is hatással lehet rám, ha kívülálló szemlélődőként vagyok jelen a helyszínen és ez által válok érintetté benne. Döntő jelentősége van annak, hogy a baleset fizikai sérüléssel járt-e vagy sem. Ha valaki megsérül, főleg, ha súlyosan, kiszolgáltatottá válik és a későbbiekben a fizikai következmények hatással vannak a mindennapi életére, emiatt még nehezebben képes feldolgozni a történteket, még nagyobb stressz éri ez által.

Mindez azonban csak általánosságban, elvi szinten igaz. Jelentős különbségek adódhatnak az érintettek személyiségéből, stresszkezelő képességéből adódóan és még számos más körülmény is befolyásolhatja kit milyen mértékben s mikor érint meg egy ilyen trauma. Nem mindegy például, hogy milyen állapotában éri az embert baleset – itt a fizikai és a lelki állapotra egyaránt gondolhatunk. Aki épp lelki válságban van családi vagy munkahelyi okok miatt, másképp élheti meg ugyanazt a traumát, mint akinek kiegyensúlyozott az élete. Másképpen látja a történteket, aki épp súlyos anyagi nehézségekkel küzd, nagyobb csapásként élheti meg az autója elvesztését például, még akkor is, ha csak időlegesen kell lemondania róla.

Fontos tudatában lenni annak is, hogy a stressz hatása nem feltétlen és nem mindenkinél jelentkezik azonnal. Vannak, akik a tragédia után látszólag teljesen nyugodtak, összeszedettek, mintha semmi nem történt volna. Nem omlanak össze, nem aggódnak, semmit nem csinálnak, amiből arra lehetne következtetni, hogy komolyan megérintették őket a történtek. Ebből azonban még egyáltalán nem következik az, hogy napok, hetek, vagy akár hónapok múltán nem jelentkeznek náluk is az ott és akkor átélt stressz negatív következményei! E téren nagyon nem vagyunk egyformák!

Különbözőképpen viselkedünk a baleset után. Vannak, akik számára nem okoz gondot már másnap sem volánhoz ülni, míg mások hosszú ideig még a hátsó ülésen sem hajlandók utazni. De még azoknak a viselkedésében is mutatkozhatnak jelentős különbségek, akik úgymond hamar túlteszik magukat a baleset után a történteken. Vannak, akik bár rövid időn belül újra elkezdenek vezetni, de már sokkal óvatosabban, kifejezetten defenzíven vezetnek, mint annak előtte. Mások vezetési stílusán alig látszik változás, ám azt a helyet, ahol baleset érte őket, messze elkerülik.

Van különbség a balesetben érintetteket érő stressz mértékét, hatását és feldolgozhatóságát tekintve a között, hogy ki a baleset okozója, ki a vétlen sértettje és ki volt a szemtanú?

Induljunk ki talán abból, hogy többnyire nem egyértelmű a baleset pillanatában, de még az azt követő percekben sem, hogy ki a vétkes és ki a vétlen érintett. Azonban a stressz már akkor is hat a jelenlévőkre. Mindenkire! Megkockáztatom, hogy majdhogynem függetlenül attól, hogy ki a vétkes és ki nem az. Maga a baleset mindenkinél kivált valamilyen mértékű sokkot. Ehhez társul a magát esetleg már akkor okkal-ok nélkül vétkesnek érző szereplők esetében a düh, a bűntudat, a szégyenérzet, amiért ezt tette, és/vagy személyiségtől függően önmaguk, mások, vagy a körülmények hibáztatása. A vétlen, azaz a magát akkor vétlennek gondoló áldozatok is érezhetnek dühöt, hogy ez miért most és miért pont velük történt meg. Közvetlenül a baleset után azonos vagy közel hasonló érzéseket élhetnek meg a helyszínen lévők, majdhogynem függetlenül attól, később kinek a büntetőjogi felelősségét állapítja meg majd a vizsgálat.

Fontos itt megemlíteni, hogy a balesetek nemcsak az abban résztvevők lelkét érintik meg. Hatással vannak a szemtanúkra is. Még azokra is, akik magát a balesetet nem látták, csak annak eredményét, következményeit. Azoknak a tudata, akik a helyszín közelében élnek gyorsan eljátszik a gondolattal: „Mi lett volna, ha épp akkor erre járok, erre autózok? Akár én is lehetnék most a vétlen áldozat?”

Agyunk nem tud különbséget tenni az élmények között aszerint, hogy átéltük-e azokat vagy csak elképzeltük őket. Ha valaki kétkedik, gondoljon erősen egy félbe vágott citromra, aminek épp most facsarják ki a levét. Szinte bizonyos, hogy összefut a nyál a szájában és már érzi is a citrom fanyar, savanyú ízét, noha egy darab citrom sincs a közelében. Minél többet bámészkodik valaki a baleset helyszínén, minél több találgatást hallgat végig, hogy mi történhetett, minél inkább beleéli magát a történtekbe, elképzeli, mit érezne egyik vagy másik érintett helyében, annál nagyobb az esélye, hogy a stressz őt is magával ragadja.

Milyen következtetés vonható le a helyszínen az érintettek viselkedéséből?

Mindenki másképp reagál a sokk hatása alatt. Némelyek összeomlanak, magukba roskadnak, ahogy mondani szoktuk: lefagynak. Mások hiperaktívvá válnak, be nem áll a szájuk, beszélnek, ismételgetik a maguk álláspontját, mentegetőznek, tesznek-vesznek. Önmagában mindezek azonban még nem jelentenek semmit. Objektíven az ilyen megnyilvánulásokból messzemenő, szakmailag megalapozott következtetések kevésbé vonhatók le.

Abból sem, ha a baleset után elmenekülnek, jogi nyelven „segítségnyújtás nélkül elhagyják a helyszínt”? Számos oka lehet annak, miért hagyja el valaki egy baleset helyszínét, például valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt vezetett. Az esetek többségében ez a gyanú. Főleg, amikor az illető másnap, amikor már úgy érzi kiürült a szervezetéből az alkohol, önként feladja magát…

Lehetséges, bár a menekülés, tudjuk, nem old meg semmit. Ha másnap józanul feladja magát, attól még később kiderülhet mi volt az előző napi menekülésének a valódi oka. Még akár az is, hogy a baleset előtt alkoholt ivott.

Nem zárható ki azonban az ilyen esetekben az ösztönös menekülés lehetősége. Ez amolyan elkerülő mechanizmus. Pánikreakció. Egy felnőtt emberrel szemben, akinek jogosítványa van, elvárás, hogy képes legyen azonosítani különböző helyzeteket, értelemszerűen a veszélyhelyzeteket is, majd megfelelő döntést hozni és vállalni a döntése következményeit. Azonban a baleset okozta sokknak lehet olyan hatása is, amitől ott és akkor az illető nem képes felfogni, belátni tettének következményeit és a személyes felelősségét. Ott és akkor nincs abban az állapotban, hogy racionális döntést hozzon. Ez természetesen később nem ment fel senkit a felelőssége alól. A közlekedésben folyamatosan fontos és gyors döntéseket kell hozni. Senki nem magyarázhatja egyetlen rossz döntését azzal, hogy megijedtem. Azaz, magyarázni magyarázhatja, de ez a magyarázat nem mentség lesz számára, sokkal inkább bizonyíték lesz ellene.

Ha baleset történik, a KRESZ mindenkit arra kötelez, hogy a tőle elvárható mértékben és módon nyújtson segítséget. Minimum, hogy megnézzem, vannak-e sérültek. Minimum elvárás az is, hogy felhívjam a 112-őt és nem próbálok kisgyermek módjára elbújni a felelősség elől. Ami történt, megtörtént, azon már nem lehet változtatni. A következmények azonban még enyhíthetők!

A személyiség milyen mértékben befolyásolja, hogy ki hogyan viselkedik egy baleset után? Ha egy sajtóból ismert maffiózó karambolozik a nép egyszerű fiával/lányával a közvélemény majdhogynem fenntartás nélkül az utóbbi pártjára áll, függetlenül attól, hogy mi történt pontosan.

Nyilván van ebben egy jókora előítélet is. Tény, hogy a közvélemény általában elítéli a rosszfiúkat, különösen azokat, akik ittasan vagy valamilyen szer hatása alatt okoznak balesetet. Azokat is, akikről vélt-valós előéletük alapján feltételezi, hogy ilyesmit tehettek. Ha ilyen jellegű befolyásoltság nincs, akkor azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni egy másik szempontot, ami egyben egy komoly stresszokozó a baleseteknél: ez pedig a bizonytalanság.

Akinek volt már dolga az igazságszolgáltatással, a témánknál maradva volt már részese közlekedési balesetnek, alanya egy büntetőeljárásnak, pontosan tudja mi fog történni vele, mi vár rá, majdhogynem függetlenül attól, hogy vétkes vagy vétlen félként szerezte a tapasztalatait. Azonban akinek nincsenek e téren személyes élményei, soha semmiféle szabálysértést nem követett el, rendőrségi intézkedést csak a tévében látott, könnyen kétségbe eshet. Nem tudja mi vár rá az eljárás során. Meddig tart? Milyen következményei lehetnek? Egész életében törvénytisztelő polgárként élt, nem akar hazudni, de vajon az igazmondásával nem árt magának? Nincsenek válaszai ezekre a kérdésekre és ez rendkívüli módon nyomasztja, idegesíti.

A kellő tudás hiánya rendkívül erős stresszfaktor tud lenni, mivel a bizonytalanság érzését erősíti, ha nem tudom ki, mikor, mit fog tenni velem, mondani vagy kérdezni az ügyemben. Még, ha hallott is az ember másoktól ilyen-olyan történeteket, előtörnek az emlékei közül jó tanácsok, ötletek, amiket hasonló helyzetet átélt ismerősök meséltek vagy épp az újságban olvastak. Más azonban mások történetét meghallgatni, és más egy átélt balesetet feldolgozni, és várni, hogy mikor kell majd a következményeivel szembenézni. Egyáltalán mik lehetnek a következmények. Már volt róla szó: a balesetek után – bár vannak kivételek – többnyire az érintettek számára sem világos, hogy pontosan mi történt. Talán még nagyvonalakban sem az.

Csakhogy, akit nem szállítottak el a mentők, azt már a helyszínen kikérdezik a rendőrök, amikor – ha jól értettem önt – még fogalma sincs, hogy pontosan mi történt…

Nem szeretnék idegen pályára tévedni. Nem tudom mit kérdeznek a helyszínen a rendőrök és miket kérdeznek később. Klinikai szakpszichológusként azt azonban elmondhatom, hogy a traumák után az emlékezet töredékes. Ez az agy természetes önvédelmi reakciója, nem lenne jó, sőt, kifejezetten káros lenne ugyanis, ha minden élmény egyszerre betódulna a tudatunkba egy ilyen esemény után. Képletesen fogalmazva szétfeszítené a fejünket. Kell egy kis idő, amíg az agy a helyére rakja a dolgokat és feldolgozza az információkat. Érdemi vallomás csak az után várható egy baleset érintettjétől, ha az események érzelmi hatása már enyhült.

Meg lehet játszani, hogy „én még mindig az események hatása alatt állok”?

Elképzelhető ilyen védekezési taktika, de ahhoz pszichológiailag jól képzett, rendkívül tehetséges színésznek kell lennie az illetőnek, de jó eséllyel akkor sem fog sikerülni. Nem bocsátkoznék részletekbe, abban azonban biztos vagyok, hogy egy igazságügyi szakértő előtt lelepleződne ez az időhúzó taktika.

F.Gy.A.

(Folytatjuk)

A folytatásban arról olvashatnak majd, hogyan viselkedjünk egy baleset helyszínén, hogyan kell lelki elsősegélyt nyújtani a rászorulóknak, egyáltalán miről ismerszik meg, aki segítségre szorul. Csomós István klinikai szakpszichológus elmondja, még hogyan lehet feldolgozni a balesethez kötődő élményeket és, hogy milyen jelek utalnak arra, hogy családtagunk, barátunk, munkatársunk, vagy akár mi magunk még nem dolgoztuk fel az átélt traumát? Mit tegyenek és mit ne ilyenkor?