Ezek a büntetések várnak a gyorshajtókra Svájcban
- Svájcban is a gyorshajtást tekintik a közutak legfőbb gyilkosának.
- Ezért ez a szabályszegés áll a közlekedésbiztonsági intézkedések és a közúti ellenőrzések középpontjában.
- Már az 1 km/h sebességtúllépést is büntetik. Jelentősebb gyorshajtásoknál az elkövetőnek mélyen a zsebébe kell nyúlnia, míg 30 km/h felett a jogosítványától is elbúcsúzhat.
- Ha valaki lakott területen kívüli főúton 80 km/h helyett 140 km/h-rel hajt, akkor egy évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat – anélkül, hogy balesetet okozott volna.
- Évtizedünkben Svájc kimagasló eredményeket ért el a közúti halálozás visszaszorítása terén, és napjainkban átlag feletti biztonsággal lehet autózni a kontinensünk ékszerdobozának tartott ország útjain.
Svájc kontinensünk egyik legbiztonságosabb közúthálózatával rendelkező országa. Az ETSC (Európai Közúti Biztonsági Tanács) legfrissebb adatai szerint Svájcban 2019-ben mindössze 22 ember vesztette életét közúti balesetben egymillió lakosra vetítve, ezzel Svédországgal együtt holtversenyben a második helyre került a top országok sorában (a lista élén Norvégia áll 20 áldozat/egymillió lakos aránnyal, míg az EU 27-ek átlaga tavaly 51 áldozat/egymillió lakos volt). De az is meglehetősen beszédes, hogy Svájc nyerte el 2017-ben az ETSC PIN díját, továbbá amíg tavaly az Európai Unió tagállamaiban mindössze 3%-kal sikerült csökkenteni a közúti balesetek halálos áldozatainak számát, addig Svájc 20%-os eredményt ért el ugyanezen a területen. Büszkék is az eredményeikre.
Az európai országok döntő többségéhez hasonlóan Svájcban is a gyorshajtást tekintik a közutak legfőbb gyilkosának, így nem véletlen, hogy az államszövetségi, a kantoni és a helyi szintű intézkedések, valamint a közúti ellenőrzések során ezt a szabályszegést kiemelten kezelik. Bár idén nyáron – érthető okból – az előzetes várakozások szerint jóval kevesebben utaznak Magyarországról külföldre, mint a korábbi években, mégis az arra járók figyelmébe ajánljuk a svájci rendőrség közleményének kivonatát, mely azt mutatja meg, milyen szankciókra számíthat az, aki a megengedett sebességet túllépi. Előzetesen annyit, hogy Svájcban a gyorshajtás a sebességtúllépés mértékétől függően három különböző jogi kategóriába tartozhat, és jelentősebb mértékű gyorshajtásnál az elkövetőnek igen mélyen a zsebébe kell nyúlnia, a jogosítvány elvesztéséről már nem is beszélve.
A hatályos szankciók az alábbiak.
Kisebb mértékű gyorshajtás esetén:
- 1-5 km/h: 40 CHF (lakott területen belül és kívül), 60 CHF (autópályán),
- 6-10 km/h: 120 CHF (lakott területen belül), 100 CHF (lakott területen kívül), 60 CHF (autópályán),
- 11-15 km/h: 250 CHF (lakott területen belül), 160 CHF (lakott területen kívül), 120 CHF (autópályán),
- 16-20 km/h: feljelentés (lakott területen belül), 240 CHF (lakott területen kívül), 180 CHF (autópályán),
- 21-25 km/h: feljelentés (lakott területen belül és kívül), 260 CHF (autópályán),
- 26-29 km/h: feljelentés (lakott területen belül, kívül, és autópályán egyaránt).
Jelentős mértékű gyorshajtás esetén:
- 30-34 km/h: 20 napi büntetési tétel + legalább 3 hónap jogosítvány bevonás,
- 35-39 km/h: 30 napi büntetési tétel + legalább 3 hónap jogosítvány bevonás,
- 40-44 km/h: 60 napi büntetési tétel + legalább 3 hónap jogosítvány bevonás,
- 45-49 km/h: 90 napi büntetési tétel + legalább 3 hónap jogosítvány bevonás,
- 50-59 km/h: legalább 120 napi büntetési tétel + legalább 3 hónap jogosítvány bevonás.
Minősített jelentős gyorshajtás esetén:
- 60 km/h, és felette: pénzbüntetés + 1 évig terjedő szabadságvesztés + vezetői engedély bevonása legalább 2 év időtartamra.
A fenti szankciók áttekinthetőségéhez, értelmezhetőségéhez néhány megjegyzés ide kívánkozik. Érdemes felfigyelni arra, hogy Svájcban már az 1 km/h mértékű gyorshajtást is pénzbírsággal sújtják, bár annak összege inkább csak jelzésértékű, figyelemfelhívó, illetve nevelő hatású (a legtöbb országban ilyenkor csak figyelmeztetést alkalmaznak). Gyorshajtás esetén rögzített összegű pénzbírságot kizárólag csekély mértékű sebességtúllépések esetén alkalmaznak. Amennyiben a szabályszegés miatt feljelentére kerül sor, azaz 15 km/h-t meghaladó gyorshajtás esetén, úgy az eljáró hatóság már magasabb összegű pénzbírság kiszabásáról is rendelkezhet, figyelembe véve az elkövetés módját, helyszínét, a szabálysértő anyagi helyzetét, valamint az egyéb körülményeket (a járművezető volt-e már büntetve hasonló szabályszegés miatt stb.).
Amennyiben a jogsértés a „jelentős mértékű” kategóriába esik, akkor a bíróság a pénzbírság tekintetében először meghatározza az általa szükségesnek és kellő visszatartó hatással bírónak tartott napi büntetési tétel összegét, majd azt megszorozza a jogszabály által meghatározott napok számával. A vezetői engedélyt minden jelentős mértékű, 30 km/h-t meghaladó gyorshajtás esetében visszavonják, legalább három hónap időtartamra.
A legszigorúbb szankciók a 60 km/h-t elérő vagy azt meghaladó gyorshajtásokat fenyegetik. Ebben az esetben már akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható a száguldozó sofőr, anélkül, hogy balesetet okozott volna, és a vezetői engedélyétől is minimum két évre el kell búcsúznia, melyet csak a vizsgakötelezettség sikeres teljesítése után szerezhet vissza.
Svájcban úgy gondolják, hogy senkinek nem muszáj gyorsan vezetnie. Ha pedig valaki mégis ezt teszi, számolnia kell az objektív következményekkel. Az alkalmazott szankciók lépcsőzetes felépítése megfelel az európai gyakorlatnak, és a szigorral sincs semmi gond. A rendszer működik és kellően hatásos. Ez meg is látszik a svájci baleseti statisztikákban, és az elmúlt időszak közlekedésbiztonsági eredményeiben. Az egymillió lakosra vetített halálos áldozatszám tekintetében az ETSC 32 ország adatait tartalmazó listáján Svájc 2010-ben még a 28. helyen állt, tavaly viszont már felkerült a dobogó 3. fokára. Szép eredmény!
G.I.